A szlovákiai vállalkozások is elkezdtek spórolni, mert a kormány segítségét hiába várják

A szlovákiai nagyvállalatok is takarékoskodni próbálnak, hiszen az emelkedő energiaárak nekik is kihívást jelentenek, s ameddig nem érkezik a kormányzati megoldás, más lehetőségük nem is marad.

Tegyük hozzá, ugyan a nagyvállalati szereplők energetikai kiadásai jóval jelentősebb a kisebb vállalkozásokhoz képest, a mérethatékonyság jegyében több mindent engedhetnek meg maguknak beruházási szinten is. Ezt mutatja a Pravda ankétja is, akik többek közt a Volkswagen autógyárat is megkérdezték. A német autógyár szlovákiai részlegében már a koronavírus idején elkezdték az energetikai kiadások optimalizálását, amely számos automatikus kikapcsolást jelent azon gépeknél, amelyeket éppen nem használnak, de a gyártócsarnokok és irodák megvilágítását is igyekeznek hatékonyabbá tenni. Emellett szoftveres rendszerek is segítik az energetikai optimalizálást.

A McDonalds szlovákiai része esetében bonyolultabb a helyzet, mert ahogy a gasztroszektor egészét súlyosan érintette a járványhelyzet, az utána következő változások tovább nehezítik a kilábalást.

Hírdetés

Ennek eredménye, hogy sok szereplő eltűnik a piacról, természetesen az amerikai gigász más problémákkal küzd, az emelkedő kiadások mellett igyekeznek elérhető áron tartani termékeiket, s már kidolgoztak egy takarékossági javaslatot az éttermeik számára, amely szerint nem csak a saját, hanem a franchise-rendszerben működő gyorséttermeik is működnek.

A Pravda ankétjában a Slovnaftot is megkérdezte, a cég szóvivője elmondta, igyekeznek a belső fogyasztásukat csökkenti a gáz területén, ezen a téren már jelentős megtakarítást értek el, valamint a fűtési költségek területén is a fogyasztásuk csökkentése a cél, miközben saját forrásból kívánják azokat helyettesíteni.

A KIA gyárában az emelkedő energiaárak miatt a gyártási folyamat energiaigényét igyekeznek alacsonyabbra szintre vinni, ennek kapcsán például az autók festése során sikerült az energia újrahasznosítása. A csarnok megvilágítása során itt is ledes technikát használnak, automatikus lekapcsolással, s a technológiai folyamatokat is állandóan frissítik, hogy versenyképesek tudjanak maradni a termékeikkel.

Ahogy látszik, a legnagyobb szereplők is próbálnak kiadásokat csökkenteni, de a várható jelentős energiaáremelés esetén ez már nem lesz elegendő, a nagy kérdés, hogy mit lép ezen a téren az állam.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »