A Szlovák Nemzeti Banknak már korábban sem tetszett Fico terve. Hagyná az aranyat ott, ahol van

A Szlovák Nemzeti Banknak már korábban sem tetszett Fico terve. Hagyná az aranyat ott, ahol van

A Szlovák Nemzeti Bank nem ért egyet Robert Fico (Smer) és pártja azon szándékával, hogy Londonból Szlovákiába hozassák át az ország 31,7 tonnányi aranytartalékát. Mi több, az átszállítás ellen Jozef Makúch, az NBS korábbi elnöke már idén márciusban több pontban megindokolta a parlament pénzügyi bizottságának, miért kellene Londonban maradnia a szlovák aranynak.

Robert Fico a múlt héten jelentette be, hogy a parlamentben kezdeményezni fogja a szlovák aranytartalék hazahozatalát. A szándékot a közelgő gazdasági válsággal, az arany kiadásának politikai célú esetleges megtagadásával (Venezuelával példálózott) illetve azzal indokolta, hogy más országok is így tettek az elmúlt időszakban. (Megjegyezzük, hogy Fico az adóterhek miatt panaszkodó szlovákiai munkaadókat mindig azzal rázta le a sajtó előtt, hogy ott is válságot látnak, ahol nincs, mert „Szlovákiának jól megy”.)

Hírdetés

Makúch levelében a következő indokok szerepeltek:

HNonline.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »