A szlovák kormány Luca napján

A szlovák kormány Luca napján

Bölcs és következetes kormányunk „teljesen” naprakész a Covid-vírus gyorsan változó fortélyaival szemben. Sokunknak persze kapkodásnak és fejetlenségnek, már-már Luca-napi boszorkányságnak tűnnek a pandémiás kormányintézkedések, de mindenki nyugodjon le, a káoszhelyzet magaslatán állnak.

Nagyon jól látják például, hogy amikor a Covid a hegyekbe költözik, rögtön le kell zárni a síközpontokat és az őket övező infrastruktúrákat is.

Amikor pedig jól tapintható és előre látható módon karácsony táján a családi otthonok melegét veszi célba a közellenség, közveszélyesen fertőző voltuk miatt gyorsan betiltják a karácsonyi családlátogatásokat. Lezárják a családokat, a síközpontok pedig kinyithatnak.

Nosza, ennyi nyugdíjas nagyszülő még soha nem vett magának ennyi snowboardot. Gondolják, jó lesz majd a nyáron szörfözésre is. Unokával becsempészett vírus, szaloncukorba zárt fájdalom. Mert ugye, az unoka iskolába vagy óvodába jár, ezek pedig gócpontok, de bezáratni Gröhling mégsem akarja őket. De a többiek leszavazzák, bezárják, Gröhling egyelőre szabadon. Mit képzelnek azok a kis vakarcsok, akik eléggé el nem ítélhető módon nagymamát akarnak látogatni karácsonykor!?

Aztán gyorsan változott a helyzet, állítólag mégis lehet majd egymást látogatni. Krajniak munkaügyi és szociális miniszter viszont elismerte a mostani intézkedések kissé kaotikus voltát.

Még ő sem nem tudja pontosan megmondani, milyen formában változtatnak a szabályokon, hogy lehetővé váljanak a családok kölcsönös látogatásai. Végső esetben még az is elképzelhető, hogy karácsonykor a szülők csak az unokák nélkül látogathatják meg a nagyszülőket….

De ennek ellensúlyozására valamit ki kell találni! Jó ötlet és „könnyen” alá lehet támasztani bizonyítékokkal, hogy a vírus most a családi otthonokból a határok felé fordul. Kettőt lehetne ütni így egycsapásra, mert az ünnepek alatt sokan a határ túloldaláról érkeznének haza családlátogatásra. Irány tehát a határ!

Klus szívesen lezárná, különösen a szlovák-magyart! Szerinte az omikron variáns megjelenésével a kormány előtt több olyan kérdés van, amely az idegenforgalmat érinti.

Hírdetés

Csakhogy a gyerekek, unokák karácsonyi hazalátogatása nekünk nem jelent idegenforgalmat! Ezt ő nagyon nem tudhatja! Szerinte inkább a határőrizetet kellene megvizsgálni annak tükrében, hogy Magyarországon tele vannak az áruházak felvidékiekkel, ez pedig tűrhetetlen állapot. A magyarországi áruházakat, benzinpumpákat, éttermeket mégsem zárhatják be, bonthatják le egy járványügyi szlovák kormányintézkedéssel, pedig milyen jó lenne az nekik… Klus szerint nem új előírások kellenek, hanem a régieket kellene betartatni. És újra felvetette a mobiltelefonokon való ellenőrzését azoknak, akik problémás országokból érkeznek. Klus olvasatában Magyarország is ilyen lehet…

A kijárási tilalom is elég nevetséges és betarthatatlan volt ebben a formában. A vizslám, ha még meglenne, biztosan tudná már fejből, hogy mennyi az az 500 méter. Már hónapokkal ezelőtt bejelölte volna magának a kijárási tilalomban érvényes mozgásterét.

De inkább az intézkedéshozót kellett volna bejelölnie többször is. A mostani lezárás első szakaszában csak a saját járásunk természetében, erdőjében lehetett kirándulgatni, de gyorsan rájöttek, hogy nincs minden járásban, például az érsekújváriban se sífelvonós síparadicsom. Most már viszont a szomszéd járásba is át lehet ruccanni. De a Komáromi járásban sincs olyan. A tilalmat még akkoriban megszegve egyszer átfutottam az érsekújvári Berek erdőből a két kilométerre lévő anyalaiba, ami már komáromi járásbélinek számít. Az őzeken kívül mással nem találkoztam.

Richard Sulík gazdasági miniszter szerint hét ember dönt az ország sorsáról. Nem mondta, de gondolhatta, hogy heten vannak, mint a gonoszok.

A szakértői konzílium viszont a kormánynak csak tanácsadó szerve, és egy okos kormánynak nem kell elfogadnia az ajánlásait. Ő személy szerint ignorálni fogja a szakértők véleményét, mert csak a magukét hajtogatják, és ennek őrült döntések az eredményei. Kormánydöntésekre gondolhatott a miniszter? Hogy lehet az ilyen, szerinte őrült döntéseket tiszteletben tartania a lakosságnak?

Sulík már azonnal kinyitná az éttermeket, éhes, és nem érdekli őt az infektológusokból és epidemiológusok véleménye.

Aztán ott van a kötelező oltás kérdése! Ez még a SaS-t is megosztja, nemhogy a koalícióban egységes lenne az álláspont. Sulík nem akarja, Gröhling szeretné!

Kicsit kaotikusnak tűnik ez a szlovákiai helyzet, nem úgy, mint Magyarországon, ahol Orbán Viktor pénteken reggel bejelenti a Kossuth rádióban, hogy mi lesz, milyen intézkedésekkel kell számolni, aztán punktum!

Szlovákiában figyelik a pártok a nép szavát, az intézkedéseket naponta ehhez igazítják, nehogy a népszerűségüket veszteség érje.

Még szerencse, hogy ma Luca napja van, ami az év legrövidebb napja. Ma nem lesz idejük halmozni a badarságokat. Viszont ne feledjék, hogy Luca széke sokkal stabilabb, mint egy miniszteri bársonyszék, mert lassan, 13 napig készült. A szlovák kormány meg csak úgy ripsz-ropsz összetákolódott….


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »