A Szlovák Földalap együttműködik a nyomozókkal a bűncselekmények felderítésében

A Szlovák Földalap együttműködik a nyomozókkal a bűncselekmények felderítésében

A Szlovák Földalap (SPF) teljes mértékben együttműködik a nyomozókkal minden olyan bűncselekmény felderítésében, amely abban az időszakban történt, amikor az SNS és a Most-Híd a földalapban tevékenykedett – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Pavel Machava, az SPF kommunikációs osztályának vezetője.

Május 9-én a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség nyomozója korrupció miatt büntetőeljárást indított Gál Gábor volt igazságügyi miniszter ellen. Michal Slivka, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, az SPF 2018-as tevékenységével összefüggésben merült fel a korrupció gyanúja.

Hírdetés

Gál pénteken (május 20-án) a TASR-nek úgy nyilatkozott, kész mindenben együttműködni a bűnüldöző hatóságokkal az ügy tisztázása céljából. Mivel folyamatban levő ügyről van szó, bővebb tájékoztatást nem adott.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »