A szíve mélyén senki sem akar harcolni

A szíve mélyén senki sem akar harcolni

A dalai olyanok, akár az élet: tele vannak örömmel, fájdalommal, szomorúsággal – fogalmazott Stacey Kent, napjaink egyik legfontosabb jazzénekesnője. Lapunknak adott interjújában a romantikus hangulatú dalairól ismert amerikai előadóművész elárulta, hogyan tették jobb énekessé a családi felolvasások, miért érzi magát hihetetlenül szerencsésnek, és miként változtatta meg a súlyos betegsége.

Vasárnap este a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Budapesti Nyári Fesztivál keretében adott koncertet Stacey Kent. Másnap délelőtt a sziget egyik patinás hoteljében találkoztunk, amely tökéletesen konzerválta a szocialista vendéglátás formai jegyeit. Mintha a hetvenes évek múzeumában beszélgettünk volna. Hamar kiderült, a szervezés is egy más kort idézett: két újságírót hívtak egy időpontra, a fotózásról pedig elfelejtették értesíteni az énekesnőt, így félő volt, hogy nagyon rosszul sül majd el a dolog. Ám ahogy Stacey Kent megjelent a kapucnis melegítőjében, minden elsimult. Még a fáradt, elcsigázott tekintetéből is olyan nyugalom áradt, hogy kétségünk sem lehetett az interjú sikerét illetően.

A műfaj egyik legnagyobb jelenlegi csillaga irodalmárnak készült – derült ki a beszélgetés elején. A diplomával a zsebében azonban a kilencvenes évek elején Európába jött, ahol megismerkedett a férjével, nem sokkal később pedig eldöntötte, énekesnő lesz. – Nehéz egy ösvényen haladni egész életünkben – mesélte minderről Stacey Kent. – A zene gyerekkoromtól kezdve nagyon fontos része volt az életemnek, ez táplált. Ám mivel olyan családba születtem, ahol szinte mindenki az egyetemi karriert választotta, és nem voltak zenészek, nem voltak művészek a felmenőim között, számomra is egyértelmű választásnak tűnt, hogy merre induljak. Annál is inkább, mert a zene mellett az irodalom is lenyűgözött. Imádtam a történeteket.

Ez a kettő ugyanis, mármint a történetmesélés és az éneklés nagyon közel áll egymáshoz – hangsúlyozta az énekesnő. Mindkettő elmond valamit az életről, és ő mindig mesélni akart.  Emiatt sosem érzett nyomást magán, hogy úgy énekeljen, mint bárki más. Önmaga akart lenni, és ezt elsősorban az irodalomnak, a történeteknek köszönhette.

– Megtanultam, hogy minden előadásmód más. Az életünk motívumai nagyon hasonlóak, ám mindenki másként éli meg, és meséli el a saját történetét. Édesanyám irodalomtanár volt. Négyen voltunk testvérek, esténként leültetett bennünket, és közösen elolvastunk egy könyvet. Mindenkire jutott egy fejezet, amit hangosan felolvastunk. Csodálatos volt hallani, hogy mindenki máshogy adta elő a saját fejezetét, holott a történet ugyanaz maradt. Ez az élmény örökre velem maradt.

Kővá váltam, mikor meghallottam

És ez az élmény köszön vissza a Kazuo Ishiguróval való barátságában is. A világhírű, japán származású brit író az énekesnő több dalában is közreműködött szövegíróként. Találkozásuk és együttműködésük nem mindennapi történet – árulta el Stacey Kent.

– Egyik vasárnap a BBC-n hallgattam egy műsort, ahol ismert emberekkel beszélgetnek, és van egy állandó kérdés: milyen lemezeket vinne magával egy lakatlan szigetre? Az aznapi vendég, Ishiguro többek között az én egyik albumomat említette. Szinte kővé váltam, mikor ezt meghallottam. Hatalmas Ishiguro-rajongó vagyok, imádom a regényeit. De el sem tudtam képzelni, hogy ő tudja, ki vagyok.

Az énekesnő a BBC-n keresztül elérte az írót, levelezni kezdtek, és lassan összebarátkoztak. – Egy nap Jimmel hármasban ebédeltünk, amikor a férjem tréfából felvetette, hogy Ishiguro írhatna szöveget nekem, amire ő egyből azt felelte nevetve, hogy persze, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.

Az író tökéletesen ráérzett arra, Stacey milyen dalokat szeretne énekelni. – Szerettem volna magam mögött hagyni a hagyományos dalszerkezetet, történeteket akartam elmesélni, annak minden hullámzásával, kitérőivel és nehézségeivel együtt. Egy sztori olyan, mint egy utazás, és Ishiguro éppen ilyen szövegeket írt nekem.

Számos műfaj és stílus keveredik Stacey Kent dalaiban, a brazil gyökerű zenék hatása azonban egyértelmű. Az énekesnő ezzel kapcsolatban felidézte, hogy amikor tizennégy éves korában egy barátja feltette Stan Getz és Joao Gilberto egyik lemezét, megváltozott az élete. – Addig csak egy gyerek voltam, aki imádta a zenét, hallgattam mindenfélét a Pink Floydtól Billie Holidayig. De amikor felcsendült a bossa nova, rögtön tudtam, hogy ez valami más. Egyszerre volt hihetetlenül intenzív, mégis nagyon nyugodt és elegáns. Hatalmas hatást tett rám. Úgy éreztem, belőlem szól, hogy épp olyan, mint én vagyok: árad belőle az életszeretet, mégis melankolikus. Emiatt a mai napig sokkal szorosabban kötődöm a bossa novához, mint bármilyen más műfajhoz. Még portugálul is megtanultam, hogy értsem, miről énekelnek.

Életszeretet és melankólia: ezek a kulcsfogalmak – emelte ki az énekesnő. – A zeném tele van érzelmekkel, egyszerre nagyon vidám, de a fájdalom is megjelenik benne természetesen. És ez lehet a kapocs a közönség és a dalok között. Az élet néha nagyon bonyolult, néha brutális és gonosz, gondoljunk csak arra, mi történt Orlandóban vasárnap, mégis előre kell tekintenünk, meg kell találnunk az utat az elfogadáshoz és a szeretethez. Az emberek az orlandói tragédia után arról beszéltek az interneten, hogy gyűlölködés helyett még jobban kell szeretnünk egymást. A szíve mélyén mindenki optimista, és senki sem akar harcolni. És a zene erről szól, a ritmusok szó szerint segítenek túllépni a nehézségeken.

Az énekesnő Londonban ismerte meg az akkor épp filozófia doktoriját végző későbbi férjét, Jim Tomlinsont. Találkozásuk után nem sokkal mindketten felhagytak a tudományos karrierrel, és a zenének szentelték az életüket, Stacey énekelni kezdett, Jim szaxofonos lett.

Mindig nyílik ablak a reményre

– Hihetetlenül szerencsések vagyunk – mondta az énekesnő. – Nemcsak a szerelmesek vagyunk egymásba, de a legjobb barátok és alkotótársak is vagyunk egyben. Közös a szenvedélyünk, amit minden percben megosztunk egymással. Jim a mai napig inspirál engem. Imádom a játékát, imádom hallgatni, ahogy beszél, minden együtt töltött pillanattól több leszek. De ő a producerem is, és tökéletesen megbízom az ítéletében. Én rendkívül bizonytalan vagyok, nem tudom, hogy jó-e amit csinálok egy adott pillanatban, de ha ő rábólint, és azt mondja, hogy ez jó volt, akkor az úgy is van.

2007-ben az énekesnőnél mellrákot diagnosztizáltak. Mint elmondta sokként érte a hír. Fiatal volt, egészséges, és a családjában mindenki 90-100 évig élt, sosem gondolt addig a halálra. Szerencséje volt: időben felismerték, a műtét sikerült. De az egész életét megváltoztatta a betegség.

– Megérintett a halandóság, és ez mintha álomból ébresztett volna. Mindent jobban akartam csinálni, többet akartam élni, többet akartam szeretni. És mindezt meg akartam osztani másokkal is. Ez éltet, ez a legfontosabb része az életemnek, és ezért vagyok hihetetlenül szerencsés. Azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek. Utazom a világban és a zenémet megosztom a közönséggel. Szörnyű volt a betegség, de végül rengeteg jó dolog született belőle. És ez benne van a dalaimban is: ha a szomorúságról és a fájdalomról énekelek is, mindig ott egy ablak, ami a reményre nyílik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »