A szinodális folyamat egy új korszak kezdete lehet – A jeruzsálemi pátriárka lelkipásztori levele

A szinodális folyamat egy új korszak kezdete lehet – A jeruzsálemi pátriárka lelkipásztori levele

Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi pátriárka arra buzdítja a Jeruzsálemi Latin Patriarkátus plébánosait, hogy váljanak a szinodális folyamat főszereplőivé, biztosítva ezáltal a helyi egyházi közösségek aktív részvételét is, Ferenc pápa kérésének megfelelően.

A szinodalitás témájának szentelt püspöki szinódus egyházmegyei szakasza hivatalosan október 30-án kezdődik Jeruzsálemben. A megnyitó szertartás a patriarkátus négy különböző helyszínén zajlik majd: Galileában, Palesztinában, Jordániában és Cipruson. Ezt megelőzően Pierbattista Pizzaballa bíboros lelkipásztori levelet küldött a Jeruzsálemi Latin Patriarkátus papjainak, szerzeteseinek és híveinek, összefoglalva a szinodális folyamatra vonatkozó iránymutatásait.

A jeruzsálemi pátriárka kifejti, hogy az „Egy szinodális egyházért: közösség, részvétel és küldetés” téma egyértelműen kifejezi Ferenc pápa szándékát, vagyis azt, hogy a szinodális folyamat gyümölcse legyen az Egyház tagjainak jelentőségteljesebb részvétele az Egyház életében. Az előkészítő dokumentum szavait idézve Pizzaballa bíboros emlékeztet arra, hogy a szinodális folyamat célja nem további dokumentumok készítése, hanem „új álmok elhintése, új elképzelések és javaslatok megfogalmazása,

Lelkipásztori levelében Pierbattista Pizzaballa arra hívja a papokat és plébánosokat, hogy segítsék és támogassák Ferenc pápa kérését, megvalósítva az egyházi közösségek részvételét a szinodális folyamatban. Részvételre buzdítja a híveket – nőket, férfiakat, a plébániákat, a szemlélődő szerzetesrendeket, a szemináriumokat, a fiatalokat, a lelkiségi mozgalmakat, az egyesületeket, a migránsokat és a külföldi vendégmunkásokat – is. „Mindenki, aki úgy érzi, hogy van mondanivalója, azt ki kell mondania”, legyen szó hálaadásról vagy félreértésről, bátorításról vagy a reményekről, csalódásokról vagy a jövővel kapcsolatos elvárásokról és elképzelésekről – fogalmaz lelkipásztori levelében a jeruzsálemi pátriárka. Mindamellett felhívja a figyelmet arra is, hogy a szinódusi folyamat ne csak a problémák megbeszélésének helyszíne legyen, az nem hozna komolyabb eredményeket. A munkafolyamatnak az „Isten igéje által megvilágított útnak kell lennie”, amelyből élet fakad.

Ennek érdekében a pátriárka, a két emmauszi tanítvány példájára hivatkozva, a következőket javasolja: fontos, hogy a hívek ellátogassanak azokra a helyszínekre, ahol Krisztus megjelent. Ez nagy szerepet játszik a nehézségekről, problémákról való megnyilatkozásban, és segít abban, hogy a személyes tapasztalatokat kapcsolatba hozzuk a Szentírással egy új perspektívából való szemlélődés érdekében.

Hírdetés

Pierbattista Pizzaballa bíboros szerint alapvetően fontos, hogy a különböző környezetben élő emberek találkozzanak egymással és tanulni tudjanak egymás tapasztalataiból. Ezek a találkozások hasznosabbak lehetnek, mint az elméleti értekezések és beszédek.

A jeruzsálemi pátriráka lelkipásztori levelének végén kiemeli, hogy „drámai változásokra, változtatásokra vagy rendkívüli gyümölcsökre” nem lehet azonnal számítani. A változás, az igazi gyümölcsök hosszú időn keresztül érnek be, és csak akkor, ha előtte megdolgoztunk értük. A szinodális folyamat nagyon nagy előrelépést jelenthet, ha egy olyan új korszak kezdetévé lesz, amelyben Jézus személyében megvalósul egy egységes közösség, és ennek részesei lehetünk.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »