A szerzetesség a só az Egyházban – Beszélgetés két bazilita szerzetessel

A szerzetesség a só az Egyházban – Beszélgetés két bazilita szerzetessel

Két bazilita szerzetes a rend kárpátaljai tartományából érkezett tavaly a máriapócsi monostorba: Belekanych Andriy Jaroslav, azaz Andrej atya 2020 júliusában érkezett; Dalekorei Jozef Anton, József testvér csak ideiglenesen, 2020 októberétől 2021 januárjáig tartózkodott hazánkban.

Adaus V. Illés OSBM atya kérésére a rend legfőbb, római elöljárói azt a döntést hozták, hogy a kárpátaljai Szent Miklós-tartományból szerzeteseket küldenek Magyarországra, hogy segítsék az itteni közösség életét.

Andrej atya és József testvér is a kisbereznai Szent Miklós-monostorból indultak Máriapócsra – új közösségbe, új nyelvi környezetbe, hiszen mindketten ukrán anyanyelvűek. Életükről és magyarországi szolgálatukról kérdezte őket P. Tóth Nóra, a Nyíregyházi Egyházmegye sajtómunkatársa.

Andrej atya: Már tartományfőnök koromban is éveken keresztül forgattam fejemben és szívemben a gondolatot, ki lehetne a legalkalmasabb a feladatra, hogy Magyarországra jöjjön, végül úgy gondoltam, talán az lesz a legjobb, ha magam vállalom a szolgálatot.

József testvér: Egyszerre tudtuk meg, hogy áthelyeznek minket. A szerzetes köteles hallgatnia elöljárójára, de saját beleegyezés is szükséges ilyen lépésekhez. Én Andrej atya átköltözése után három hónappal érkeztem Máriapócsra.

Most a nyelvi akadályok miatt még nem végzünk magyar nyelven pasztorális tevékenységet, de szeretnénk segíteni a tartomány felvirágoztatásában. (…)

– Milyen társadalomformáló szerepe van a görögkatolikus szerzetességnek, és a szerzetességnek általában?

József testvér: Én kárpátaljai példával tudok csupán szolgálni: a kommunista rezsim után a szerzetesség újjáéledése volt az alapja a Munkácsi Egyházmegye újjáéledésének. A szerzetesek kezdték el újra hirdetni a hitet a társadalomnak, ők tartottak először lelkigyakorlatot, búcsút, melybe a gyónás, szentáldozás, a liturgián való részvétel is beletartozik. Ezekkel az eszközökkel pusztították a szovjet hitetlenséget.

Érdekes megfigyelni, hogy amikor a bazilita rend virágzott, a társadalom és az Egyház is virágzott, amikor a rend háttérbe szorult, a társadalmi viszonyok is hanyatló tendenciát mutattak: a rend mintegy magja a közéletnek.

Andrej atya: Az egész Görögkatolikus Egyházunk, kezdetektől fogva – gondolok itt a breszti és ungvári uniókra – arra épült, hogy a helyi püspökök nagy hangsúlyt fektettek a szerzetesi életre. Ott, ahol vannak görögkatolikusok, mindenhol nagy szerepet játszottak a szerzetesek, mert nagy áldozatokat hoztak a népért, magukat nem kímélve végezték a pasztorális tevékenységüket. Elmentek akár a tengeren túlra is: Amerikába, Kanadába, Brazíliába, Argentínába, mindenhová, ahová a görögkatolikusok települtek át. A szerzeteseink látták el az emberek lelki igényeit ott, ahol szükség volt erre: nem voltak számukra határok.

Hírdetés

valamelyik országban arra van az embereknek szüksége, hogy nyitottabbak legyenek a szerzetesek, valamelyik országban arra, hogy többet imádkozzanak értük. Ez a kérdés az isteni gondviselés szerint alakul ki országonként.

– Andrej atya már itt van Magyarországon néhány hónapja, talán már látja, hogy mennyi „sóra” van szüksége a magyar embereknek…

Andrej atya: Ez egy nehéz kérdés. Az Isten tudja, hogy mit csinál. Hadd mondjam el, az én örökfogadalmas jelmondatom így hangzik: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket” (Jn 15,16). Túl nagy terhet vállalunk magunkra, ha azon gondolkozunk, sikerül-e a vállalásunk vagy sem. A Jóisten úgyis a helyes útra vezérel minket. Azt szeretném megmutatni az embereknek, milyen szép ez a hivatás – ennek próbálok eleget tenni.

Örülök az itteni imádságos lelkületnek, a sok közös imának, mert a Jóisten ezen keresztül is segít, akár a nyelvtanulásban is. Azt azonban nagyon sajnálom, hogy jelenleg Magyarországon nincsenek görögkatolikus szerzetesi hivatások.

– Andrej atya Magyarországra már nem mint provinciális (protoigumen), mint elöljáró érkezett; egyszerű szerzetesként foglalta el Máriapócson új helyét. Hogyan érintette ez a fajta változás?

Andrej atya: Négyévente választanak tartományfőnököt, s a szerzetesközösségben mindenki tudja, hogy ez a kinevezés csupán négy évre szól, utána újra egyszerű szerzetesként kell élnie. Számomra nincs olyan, hogy értékes vagy kevésbé értékes feladat. Nekem nem az a fontos, hogy milyen tisztséget kell viselnem, a jelenlegi kinevezésemet rangban nem tartom kevesebbnek, sőt:

– Hogyan igazodnak az új viszonyokhoz?

József testvér: A baziliták számára a pasztorális-missziós tevékenység a legfontosabb – vérükben van –, ha ez nem valósulhat meg, akkor nehéz az életük.

Andrej atya: Számomra az volt meglepő, milyen imádságos hely Máriapócs. Sok templomban és monostorban imádkoztam már, de Máriapócson különleges atmoszférája van a templomnak: a falak imádsággal telítődtek. Két-három órát tudok úgy imádkozni itt, hogy nem érzek fáradtságot, nem érzem az időt: lelkileg feltöltődöm. Ne csodálkozzunk azon, hogy itt sok csoda történt: az isteni kegyelem talán itt még inkább jelen van.

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: P. Tóth Nóra

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »