A szeretetszolgálat logikája – A Gyulafehérvári Caritas segítségével változások indultak Zetelakán

A szeretetszolgálat logikája – A Gyulafehérvári Caritas segítségével változások indultak Zetelakán

A Hargita megyei Zetelaka község kibővítette kapcsolatát a Gyulafehérvári Caritas szervezettel. Az eredményekről és a tervekről Balázs Katalin beszámolóját közöljük a gyulafehérvári szeretetszolgálat honlapjáról.

Aki felelősen vezet egy kisebb-nagyobb közösséget, családfenntartó vagy éppen településvezető, tudja: a rábízottak javát akkor szolgálja a legjobban, ha belátja, ereje, tudása véges, a munkavégzést arra érdemes rábízni, aki ahhoz jobban ért. Zetelaka község vezetése erre a felismerésre jutott, és így remény van arra, hogy a közösség egyik legjelentősebb problémája is megoldásokra leljen.

Zetelaka község lakossága, beleértve Zeteváralját is, hatezer személyre tehető. Zetelakán a lakosság száma 4 600 fő, melyből 500 roma nemzetiségű, és a két náció között, sőt egy náción belül sincs mindig békesség. A községvezetés erre a problémára is megoldást keresve kibővítette kapcsolatát a Gyulafehérvári Caritasszal, így ma már eredményekről és tervekről egyaránt beszélhetünk, s hat pontban összegezhetjük a szeretetszolgálat logikáját.

Mérd fel a helyzetet!

A Gyulafehérvári Caritas tevékenységei nem idegenek Zetelakán. Az otthoni beteggondozó tizenöt személyhez kopogtat be rendszeresen, s mint tudjuk, az egyedül élő, segítségre szoruló emberek száma manapság egyre csak gyarapszik. Az önállátó, de társaságra vágyók szintén a karitász szervezésében találkoznak kéthetente, az idősek klubjában, ahol hozzávetőleg nyolcvanan nyernek új élményeket a testi-lelki egészség megőrzését szolgáló csoportos foglalkozások, lelkinapok, kirándulások vagy éppen bálok által. Évente családnapot is szerveznek a községben, ilyenkor a nagyszülők, szülők és a gyermekek közös elfoglaltságot keresnek, együtt töltik az időt.

Az együttlét az egyik nagy szükséglet, hiszen Erdélyben Zetelaka sem kivétel: a felnőtt lakosság jelentős része családjától távol keresi a kenyerét, és ebben nincs különbség nemzetiségi alapon. A községben lakó romák körében is sokan vannak idegenben, a nagyszülőkre hagyott gyermekek pedig az iskolába járást a teendők között az utolsó helyre szorítják. Esetükben ráadás az is, hogy sokszor analfabéta családban nőnek fel, így az írás-olvasás ismeretének kisebb a szerepe, az éhség a pénzkeresést diktálja, a kultúra pedig a 12–13 éves kislány férjhez adását helyezi elébb a tollforgatásnál.

A nevelés jelentene előrelépést a mélyszegénységben élő családok következő generációjának, a jelen viszont még konfliktusos: közösségen belüli egyet nem értések, akár gyilkosságig elmenő összetűzések, a hivatali ügyintézést ellehetetlenítő viselkedés, a közrendre és egészségügyre egyaránt kiható szokások nehezítik a helyzetet. Ezzel szemben a zetelakiak másik csoportja, a többség tagjait irritálja, ha gyermekük vegyes osztályban kell, hogy járjon, ha a templomban a másik közösségből való is jelen van, és ha rendbontás történik, a tettesre – vagy éppen a bűnbakra – egyből rámutatnak.

Kérj segítséget!

Nagy Attila polgármester a helyzetfelmérés során látott rá: az állapoton javítani csak közösen lehet, és bizony, áldozni kell a változásra. A döntéshozó testület tagjai voltak azok, akik közvetlen belátták, érdemes erre pénzt elkülöníteni akkor is, ha ezer helyre kellene a költségvetésből jutnia Ne milliárdokra gondoljanak, a költségek egy felsőfokú végzettséggel rendelkező középvezető bruttó bérét jelentik. Ennyit ad az önkormányzat a karitász egy olyan tevékenységére, mely immár két esztendeje működik sikeresen. A sikert itt abban mérik, hogy a roma szülők is felismerték a szükségességét, és már várólistát is indítottak, annyian akarnak a délutáni foglalkoztatóba járni.

Bízz másokban!

Az iskola udvarán lévő épület alagsorában gyűlnek össze naponta, iskola után huszonnégyen. Ők azok, akik a délutáni foglalkoztatóban többféle eledelt kapnak: ételt gyomorkorgás ellen, szellemi táplálékot, hogy utolérhessék tudásban az osztálytársaikat, édességet dicséret gyanánt. Az ajándékok sora nem véges, hiszen a délutánt együtt töltik a két nevelővel, Ráduly Beatrixszal és Tókos Norberttel. Nő és férfi egészíti ki egymást itt tudásban, szeretetben, hogy a tanoncok a szorzás, osztás mellett anya- és apaképet is kapjanak. Aztán a tudás aranyat ér, pontosabban piros pontot, amely a havi vásáron játékra, ruhára váltható. Érdemes lenne bekukkantani egy ilyen alkudozásra, megnézni, mire képes Norbi kofaként, Trixi pedig hogyan veszi szárnyai alá a gyerekeket, s dédelgeti még egy kicsit őket, mielőtt kettes sorban elhagynák az iskolaudvart.

Hírdetés

Az iskolaigazgató azt állítja, nekik nagy segítség az, ami délutánonként az alagsori termekben történik, meglátszik a gyermekeken, mekkora igyekezettel próbálják behozni hátrányukat. Érvényes ez a tanulásra, de a viselkedésre is: ma már pontosan tiszteletben tudják tartani azt, ami a másé.

Gondolkodj közösségben!

A délutáni foglalkoztatóból a gyerek bár új ismerettel, de a régi helyre megy haza, ahol a sérelmek, a lenézettség, az elutasítottság is jelen van. A szakadék szűkítését a két közösség között éppen egy sánc kitisztításával sikerült elkezdeni.

Nagy Attila polgármester elmondta, neki nagyon nehéz volt szót érteni, ahányszor a közösségbe ment, mindenki egyszerre akart hozzászólni, és a hangzavarban elveszett a megoldás lehetősége. A polgármester jelezte: érzi, hogy van szándék a párbeszédre, csak a „beszélt nyelvek” különbözőek. Egy programja, az United Network révén a Gyulafehérvári Caritas lett a „tolmács”. Egy esztendeje, hogy a munkatársak kapcsolatot tartanak a romákkal, közéjük mentek, hogy félelmeiket, nehézségeiket értsék. Így derült ki például, hogy attól tartanak, a szeméttel megtelt árok nem tudja elvezetni a dombról bejövő vízmennyiséget, és félő, hogy egyszer viszi a víz a házukat. Sikerült találni a közösségből képviselőket, akik a program vezetőivel együtt leültek tárgyalni a polgármesteri hivatalban, és egyezség született: az önkormányzat gépeket, a közösség pedig fizikai erejét adja. És kitakarították a sáncot.

Ezzel párhuzamosan tavaly elkezdődött a rendszeres találkozás a Zetelakához tartozó Gátmege fiataljaival, akik a megelőzés témakörében sok újdonságot hallhatnak a két karitászos munkatárstól. Hosszú távú, évtizedeket is igénylő munka ez, amelynek hiszik, hogy lesz eredménye. Fűzi Imola, a program intézményi facilitátora, a közösség segítője a céljaik elérésében. Elmondta, tizenkét témakörben határozták meg a tennivalókat, amelyek a zetelaki mindennapok jobbítását szolgálják. Ezek egyike a szemételhelyezés kérdése, melynek megoldására hamarosan egy, a település egészét érintő elképzelést tárnak a községvezetés elé.

A polgármester úgy látja, a romák képesek arra, hogy nyújtsák a kezüket, a többségi lakosságnak pedig megéri elfogadni a kinyújtott kezet. Ahhoz, hogy a kisebbség viselkedése változzon, a többség is kell, hogy módosítson hozzáállásán. Hiszi, hogy a hozzáértők ebben nagy segítségükre lesznek, de mindenki a maga helyén el kell, hogy végezze a feladatát, megváltoztassa mentalitását. Nem álom ez, hiszen máris látja a hozadékát: vannak romák, akik helyi cégeknél kérnek munkalehetőséget, és ha kapnak, azt meg is tudják becsülni. Ez a folyamat sok területre kitágítható.

Keresd a közös hangot!

Két közösség közeledését nem könnyítik meg a rossz tapasztalatok, mégis van az a nyelv, amely közérthető. Ausztriából indult a szociális kórus nevet viselő program, a Superar, amely hasonló helyzetekben hihetetlen eredményt hozott. A karitász munkatársa, Vetési Nándor elmondta, Erdély hat települése vehet ebben részt, ezek egyike Zetelaka. A délutáni foglalkoztató elemistái képezik a kórus magját. Ők már énekelnek, és arra várnak, hogy csapatuk kiegészüljön magyar nemzetiségű elsőtől negyedik osztályba járó diákokkal. Mert a zene nyelve közelebb hozhatja egyszer a gyerekeket, aztán a felnőtteket, a közösségeket.

Bízz a közösségben!

2019. március végén érdemes a jelenre tekinteni: elindult valami, ami a békességet szolgálja Zetelaka községben. Az oktatás, a rendteremtés vagy akár a közös éneklés, logikus, hogy mind-mind a haladás felé vezet. Ezek adják a reményt, hogy lesz egyszer egy központ, ahová délutáni foglalkozásra járnak a gyerekek, ott várják kézműveskedni vagy éppen előadásokat hallgatni a szülőket is. Olyan központ lesz ez, mely a község kicsinyített mása: ahol nem bőrszín szerint ítéltetik meg a kezét nyújtó embert.

Forrás: Gyulafehérvári Caritas

Fotó: Balázs Katalin

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »