A szeretetszolgálat a pasztoráció alappillére – Interjú Martin Römer osztrák származású pappal

A szeretetszolgálat a pasztoráció alappillére – Interjú Martin Römer osztrák származású pappal

Martin Römer osztrák pappal, aki Mexikóban végez karitatív szolgálatot, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye hírportálja tett közzé interjút nagyváradi látogatása alkalmával. Az interjúban papi hivatásáról és missziós tevékenységéről kérdezték.

– Hol született és miért választotta a papi szolgálatot Dél-Amerikában?

– Waldviertel északi részéről származom, Ausztria észak-nyugati részéről, a cseh határhoz közel. A szüleim mezőgazdasággal foglalkoztak. Négyen voltunk testvérek. A családom mélyen megélte katolikus hitét. A szüleink mindig templomba vittek bennünket, gyerekkoromban sokat ministráltam és tulajdonképpen egy teljesen katolikus közegben szocializálódtam a plébániákon. Otthonra találtam a katolikus egyházban.

Tizennyolc évesen kerültem a St. Pölten-i szemináriumba. A papnevelő intézetben előírás, hogy egy évet külföldön kell tanulni. Én Madridot választottam; ott ismerkedtem meg a spanyol nyelvvel és több kubai, kolumbiai és más dél-amerikai barátot szereztem. Ők keltették fel az érdeklődést bennem a kontinens iránt.

A pappá szentelésemet követően, 1992-ben az első szabadságomat Mexikóban töltöttem. Egy közös projektben vettem részt egy jezsuita pappal, aki a főváros szélén, a szeméttelepen élő szegények megsegítésével foglalkozott. Ez a jezsuita atya hívott meg, hogy dolgozzam vele. A püspököm St. Pöltenből erre engedélyt is adott nekem, és 1995 januárjától Mexikóba költöztem, hogy ott szociálpasztorális szolgálatot végezzek. Az első hét évben a város keleti részén dolgoztam Chimalhuacánban, majd később az érsekség keretében az ország déli részére kerültem.

– Mióta vezeti a mexikóvárosi karitászszervezetet?

– Az 50-es évek óta létezik a mexikóvárosi érsekségi karitászszervezet. Körülbelül hat éve, 2010-ben bízott meg a püspök a vikáriusi Caritas vezetésével. Az érsekségünkhöz nyolc vikáriátus tartozik, és én a déli vikáriátus Caritas szervezetéért felelek. Az érsekség hatalmas területet fed le, ezért döntött úgy, hogy a kisebb helyi szervezetek alapításával közelebb próbálja vinni az emberekhez a szolgáltatásokat. Ha én a déli részről az érsekségi központba akarok látogatni, akkor az kétórás utazást jelent. Ezért volt szükség a decentralizációra, hogy minden plébánián és minden vikáriátusban segíteni tudjunk a helyi közösségeken. Tevékenységünk kiterjed a hátrányos helyzetű nők megsegítésére, betegápolásra, drogprevencióra, élelmiszerbankok működtetésére és segélyezésre is.

– Mik a legsúlyosabb problémák, amelyekkel az ottani emberek küzdenek?

– Két-három évvel ezelőtt készítettünk egy felmérést a vikáriátus területét érintő legégetőbb társadalmi problémákról. Eszerint az első és legsúlyosabb problémát a családi kötelékek fellazulása jelenti. Hagyományosan a család a társadalom egyik biztos pillérét jelentette az egész történelem folyamán Mexikóban. A fiatalok gondját viselték az idősebbeknek, a család törődött a beteg tagjaival. Manapság, hogy a családok felbomlottak, sok ember marad magára, mert vagy nincsenek rokonai, vagy nem fűzi olyan szoros kapcsolat hozzájuk, hogy a segítségükben bízhatna. Az ilyen emberekkel kell törődnie a Caritasnak és más humanitárius szervezeteknek.

Az alkohol- és drogfogyasztás, illetve az erőszakos bűncselekmények is elterjedtek. Előbbi inkább a felnőtteket, utóbbi pedig a fiatalokat érinti. A kormány többféle módon igyekszik enyhíteni ezeken a problémákon. Néhány hete például legálissá tették a marihuána magáncélra történő fogyasztását, de az intézkedés még túl fiatal ahhoz, hogy meg lehessen ítélni, valóban visszaszorul-e tőle a bűnözés a fiatalkorúak körében. De ugyanúgy problémát okoz a munkanélküliség, a szemét és környezetszennyezés és az ivóvízhiány. Mexikóban egyébként is nagyon kevés a víz.

– Anyagi szempontból milyen helyzetben van a lakosság?

– A társadalomnak csupán egy nagyon kicsiny rétege gazdag. Ezt leszámítva a lakosságnak több mint 50%-a a szegénységi határ alatt él, a többi pedig középosztálybeli. Nagy problémát jelent a javak igazságtalan eloszlása. Mexikó nagyon gazdag ország mind ipar, turizmus, mind kultúra szempontjából, de az ebből származó haszon egy nagyon szűk csoport kezében összpontosul, a nagy többség pedig mélyszegénységben él.

– Milyen módon segít a szegényeknek a Caritas?

– Rengeteg bevándorló érkezik hozzánk Közép-Amerikából, hogy letelepedjen, vagy más országba vándoroljon tovább. Például sok olyan eset van, hogy valakit kiutasítanak az Egyesült Államokból és kénytelenek visszatérni származási országukba. Ilyen esetekben Mexikó tranzitállomásként szolgál a számukra. Az ilyen emberek részére elkészítettünk egy útmutatót, amely hozzáférhető az érintett területeken. Ezzel is igyekszünk eligazítani őket, hogy milyen állami intézményekhez fordulhatnak segítségért.

A Caritas ugyanakkor szociális gyógyszertárat működtet, ahol a rászorulók jutányos áron juthatnak hozzá az alapvető gyógyszerekhez. Emellett van az Emmaus-közösség háza, ahol szellemileg sérült vagy rokkant betegeket látunk el. Jelenleg egy élelmiszerbank kiépítésén dolgozunk. „Kilincselünk” minden nagyobb élelmiszervállalatnál és kérjük, hogy adakozzanak, illetve a felesleget adják nekünk, hogy továbbíthassuk azt a rászorulóknak. A szükséget szenvedők körében rendszeresen osztunk ruhát is, és igyekszünk köztük egy önsegítő hálózatot kiépíteni.

A plébániákon emellett úgynevezett egészségügyi napokat is szervezünk, ahol laborvizsgálatokat, szemvizsgálatokat, fül-orr-gégészeti és nőgyógyászati vizsgálatokat, rákszűrést végzünk önkéntes szakorvosok közreműködésével.

A lényeg, hogy igyekszünk helyi szinten megoldani minden problémát, amit csak lehet. A plébániák csak akkor fordulnak az érsekségi Caritashoz, ha egy probléma túlnőtt rajtuk.

– Ön számára mit jelent a Caritas fogalma?

– Mindig azt szoktam mondani a templomban és az egyházmegyében is, hogy az egyház pasztorációjának három alappillére van: az igehirdetés, a liturgia és a szeretetszolgálat. Természetesen Mexikó minden plébániáján van igehirdetés, katekizmus, lelkigyakorlatok, felkészítés a szentségekre – ez a misszió része. Ugyanúgy minden plébánián van szentmise, keresztelés, szentmise és szentségek kiszolgáltatása. Kevés plébánián szervezik azonban meg a szeretetszolgálatot, pedig ez olyan, mint egy háromlábú asztal: ha az egyik lábát elvesszük, akkor az egész a feje tetejére borul.

– Miért látogatott el Nagyváradra?

– Régóta ismerem Peter Zidar urat, aki támogatója a Váradi Caritasnak. Ő hívott meg engem, hogy ismerjem meg az itteni tevékenységet. Ez az idén sikerült is. Lehetőségem nyílt rá, hogy az éves szabadságom keretében éljek ezzel a felkínált lehetőséggel. Szívesen jöttem el Peter Zidar diakónussal és nagyon örülök, hogy egy számomra ismeretlen világrészen is megismerhettem a Caritas tevékenységét.

– Milyen élményekkel távozik tőlünk?

– Elcsodálkoztam az ifjúsági találkozó nyitószentmiséjén, amelyen ezer gyermek és fiatal vett részt. Ez nagy hatással volt rám. Úgy gondolom, hogy az egyháznak kiemelt helyen kell foglalkoznia a fiatalsággal, mert ők jelentik a jövőt.

Forrás: Szombati-Gille Tamás/Hírek.Várad.org

Fotó: Hírek.Várad.org

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »