A szerednyeiek megkoszorúzták Dobó István síremlékét

Nemzetközi fesztiválra készülnek

A legendás egri várkapitány, aki, mint köztudott, mindössze 2 ezer várvédővel megállította a 80 ezres török sereget, szerednyei születésű volt. A nagyközség küldöttsége a napokban felkereste a bátor várkapitány síremlékét. Hősiességét a magyar király akkor azzal jutalmazta, hogy 10 ezer foglyot ajándékozott neki, akik kézi erővel ásták ki a nevezetes szerednyei borospincéket. Dobó családja ezen kívül megkapta a templomosok ősi várát, valamint a környező földeket, amelyeken szőlőtermesztéssel és bortermeléssel kezdett foglalkozni. A várkapitány családja fektette le a régióban ennek az ágazatnak az alapjait. Emellett a várat is felújították.

A szerednyeiek tisztelettel őrzik hős földijük emlékét. A községi tanács épületének homlokzatán ott van a híres hadvezér és bortermelő emléktáblája, amelyet a neves kárpátaljai szobrász, Mihajlo Belény készített. Ezekben a napokban pedig folynak az előkészületek a Dobó István múzeum megnyitására, amelyhez a művész javasolta a hadvezér és az öccse, az újkori történelemben sajnos keveset említett Domokos mellszobrának kőből való kifaragását.

A nagyközségben megalapították a Szerednyei Vár Civil Szervezetet, amely a múzeum megszervezésével és az ősi vár felújításával foglalkozik. Ezzel a céllal baráti kapcsolatokat építettek ki és együttműködési szerződést kötöttek az Egri Dobó István Nemzeti Múzeummal, amelynek szakembereit a napokban várják Szerednyére tanácskozásra.

A nagyközség és a civil szervezet aktivistái nemrég felkeresték Dobó István síremlékét, amely a jelenleg szlovákiai Dobóruszka község templomában áll. (A legenda szerint a bátor hadvezér ezüst szarkofágba foglalt szíve Szerednyén van.) Dobóruszkán megismerkedtek a plébánia vezetőjével, Attila atyával, aki az alakuló múzeum részére felajánlotta a magyar nemzeti hős síremlékhelyének egyik relikviáját. Dobóruszka képviselői, élükön a polgármesterrel, vasárnap részt vettek Császlócon a Dobó-napi ünnepségen. A találkozó alkalmát kihasználva Kricki Imre, Szerednye polgármestere megbeszélést folytatott Orosz Ildikóval, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorával egy nemzetközi Dobó István fesztivál jövő évi megrendezésének lehetőségéről a magyarországi Eger, a szlovákiai Dobóruszka valamint a kárpátaljai Szerednye és Császlóc részvételével. Dobóruszka első embere, Erika Lakatosova megerősítette, hogy készek a rendezvény megszervezésére. Egyébként Dobóruszkán október 8-án emlékeznek meg a hős várkapitányról, a következő hónap közepén pedig Egerben tartanak hasonló rendezvényt.

Horváth Miklós

Kárpátinfo hetilap évfolyama: Kárpátinfo hetilap 20. évf. 37. számRovat: BelföldTelepülés: Ukrajna›Kárpátalja›Ungvári járás›Szerednye (Середнее)Címkék: Dobó IstvánKárpátaljaSzerednyekoszorúzáskárpátaljai magyarságForrás: Kárpátinfo hetilap


Forrás:hetilap.karpatinfo.net
Tovább a cikkre »