A szentszéki ENSZ-megfigyelő nyilatkozatai a koronavírus-járvány kapcsán

A szentszéki ENSZ-megfigyelő nyilatkozatai a koronavírus-járvány kapcsán

Ivan Jurkovič érsek, szentszéki ENSZ-megfigyelő szeptember 21-én felszólalt mind a Szellemi Tulajdon Világszervezetének 61. ülésén, mind pedig az Emberi Jogi Tanács 45. ülésén. Hozzászólásában a világszintű együttműködés fontosságát hangsúlyozta, illetve azt, hogy az emberi jogok függetlenek az életkortól, tehát az idősek egészségét is ugyanúgy védeni kell, különösen a koronavírus-járvány idején.

Az együttműködés életeket menthet, emberek milliárdjainak egészsége van veszélyben a világjárvány idején, ezért a válságot csak globális összefogással lehet megoldani – mondta a vatikáni érsek a Szellemi Tulajdon Világszervezetének ülésén. Hozzátette: jól szervezett adatbázisra van szükség, amely lehetővé teszi, hogy egyre jobban hozzáférjünk többek között a koronavírus elleni védőoltással kapcsolatos információkhoz.

A Szentszék újból felhívást tett közzé azért, hogy olyan törvénykezést léptessenek életbe, amely garantálja, hogy a szabadalmak és a piac nem jelenthetnek akadályt a gyógyszerek elérésében, vagyis mindenki hozzájuthat a diagnosztikához és az egészségügyi-orvosi eszközökhöz.

Jurkovič érsek Ferenc pápát idézve úgy fogalmazott, szomorú volna, ha a koronavírus elleni védőoltáshoz a gazdagabbak könnyebben hozzájuthatnának vagy ha például csak egy ország tulajdonában lenne az oltás.

A szentszéki ENSZ-megfigyelő arra is emlékeztetett, hogy a nemzetközi közösségnek az egészségügyi válság mellett ökológiai válsággal is szembe kell néznie, melyet az éghajlatváltozás okoz. Ebből a szempontból is alapvetően fontos a technológiai újdonságok és az információk megosztása ahhoz, hogy globális, hatékony és hosszú távú megoldást találjunk a klímaváltozásra, és elősegítsük a fenntartható fejlődést, főként ott, ahol erre a legnagyobb a szükség.

* * *

Hírdetés

A statisztikák hiányosak, általánosak, és homogén csoportnak állítják be az időseket, miközben a valóság egészen más – hangsúlyozta Ivan Jurkovič az Emeri Jogi Tanács 45. ülésén. – Ilyen szűk látókörűen nem lehet alaposan mérlegelni igényeiket, sem megfelelően értékelni azt a fontos szerepet, melyet a társadalomban játszanak. Megbízható és naprakész adatokra van szükség ahhoz, hogy feltérképezzük és orvosoljuk a hiányosságokat az időseket illetően az emberi jogok védelmében. Az adatok életbevágóan fontosak, hiszen amint a koronavírus-járvány kapcsán is kiderült, nélkülözhetetlen eszközök az egészségügyi válsághelyzet alakulásának folyamatos megfigyelésében, aminek segítségével megfelelő stratégiákat lehet kidolgozni.

Az érsek megemlékezett arról a „szomorú sarcról”, melyet a Covid-19 szedett az idősek körében szerte a világon. Tekintve ezt a nehéz helyzetet, pontos jelentést kell kapnunk a koronavírus-fertőzöttekről, illetve a vírus okozta szövődmények következtében elhunytakról, hogy e tudás birtokában segíthessünk a továbbiakban az idősgondozásban. A szentszéki képviselő aggodalmának adott hangot amiatt is, hogy pusztán a betegek életkora alapján döntöttek vagy dönthetnek az orvosságok és a lélegeztetőgépek odaítéléséről. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy az egészségügyi protokollt alapos klinikai mérlegelés alapján dolgozzák ki, valamint az alapján a világos elkötelezettség alapján, mely minden ember jogait és méltóságát védelmezi.

A szentszéki ENSZ-megfigyelő azzal kapcsolatban, hogy a pandémia az idős nemzedéket sújtja legfájdalmasabban, rámutatott arra, hogy az idősek különlegesen értékes tagjai a családoknak – ők a gyökér, ők a nép emlékezete, tanítók, akik őrzik a történelmet.

Meg kell óvnunk az időseket, őrködnünk kell jogaik és méltóságuk felett – hangsúlyozta Ivan Jurkovič érsek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »