A Szentatya elfogadta Majnek Antal megyéspüspök lemondását

A Szentatya elfogadta Majnek Antal megyéspüspök lemondását

Ferenc pápa elfogadta Majnek Antal megyéspüspök lemondását a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye vezetéséről, és kinevezte Lucsok Miklós eddigi segédpüspököt az egyházmegye sede vacante és ad nutum Sanctae Sedis apostoli adminisztrátorává – közölte a munkacs-diocese.org.

Majnek Antal püspök 33 éve, 1989 óta szolgál Kárpátalján, ahol ferences szerzetesként Huszt plébánosa, mellette Técső, Visk, Bustyaháza és Kerekhegy lelkipásztora is volt. 1995. december 9-én nevezte ki püspökké II. János Pál pápa, és ő maga szentelte fel Rómában 1996. január 6-án. 2002. március 27-én ő lett az újonnan megalapított Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye első megyéspüspöke; új hivatalába ugyanazon év szeptember 27-én iktatták be. 2021. január 6-án ünnepelte püspöki ezüstjubileumát, s ugyanez év november 18-án töltötte be 70. életévét.

Hírdetés

Lucsok Miklós domonkos szerzetest Ferenc pápa 2019. november 11-én nevezte ki a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye első segédpüspökévé. Szentelésére egy hónappal később, december 10-én került sor a munkácsi Tours-i Szent Márton székesegyházban. 2022. január 28-án, Aquinói Szent Tamásnak, az egyik legnagyobb domonkos szentnek emléknapján nevezte ki Ferenc pápa a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye sede vacante és ad nutum Sanctae Sedis apostoli adminisztrátorává.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »