A Szent Mihály-templom „színeváltozása” – Tavaly ilyenkor kezdték felújítani Kolozsvár jelképét

A Szent Mihály-templom „színeváltozása” – Tavaly ilyenkor kezdték felújítani Kolozsvár jelképét

Kolozsvár gótikus plébániatemplomát a 14. század második felében kezdhették építeni. A tavaly óta folyó felújításról Bodó Márta Romkat.ro-n megjelent írásának szerkesztett változatát olvashatják.

Pontosan egy évvel ezelőtt, Urunk színeváltozása ünnepén Isten áldását szentmisében kérve kezdődött el a kolozsvári Szent Mihály-templom három évre tervezett felújítása. Úgy tűnt, új korszak indul a Szent Mihály-plébánia és Kolozsvár katolikusainak életében. Imával kérték és esdték a hívek, a plébánia papjai és a felújításban részt vevő szakemberek Isten segítségét, hogy az uniós projekt nyomán három év múlva együtt tudjunk hálát adni a Szent Mihály-templom színeváltozásáért, ahol majd mindannyian elmondhatjuk: „Uram, jó nekünk itt lenni!”.

A munkálatok megkezdésének első évfordulóján nem volt megemlékezés, hálaadás, Isten további segítségét a munkálatokhoz kérő nyilvános ima vagy szentmise. Szerkesztőségünk tagjai a maguk módján megemlékeztek – Kolozsvár sok lakosához, a plébánia sok hívéhez hasonlóan – az évfordulóról. A munkatársakkal bejártuk a felállványozott területet, és Márton Judit szakavatott vezetésével betekintést nyertünk, hol és hogy állnak a munkálatok. Hogy mindezt az olvasóinknak pontosan tudjuk visszaadni, Emődi Tamás szakértőt kértük, számoljon be a Szent Mihály-templom mai helyzetéről. 

– Milyen jellegű munkák, munkafázisok zajlanak most? Mi láttunk állagmegőrzést, kőrestaurálást, a kődíszek megerősítését és/vagy pótlását, tisztítást, belül a boltozatok megerősítését…

– Jelen munkafázisban a templom nyugati mintegy egyharmadának a külső és belső felújítása zajlik, párhuzamosan dolgoznak a tető megerősítésén és a cseréphéjazat cseréjén. Utóbbi munkálatoknak már a vége felé tartunk. Itt egyrészt költségtakarékossági, másrészt esztétikai szempontok alapján nem került új cserép a tetőre, hanem a meglévőkből kiválogatott és megtisztított, valamint különböző bontásokból származó, de jó állapotban levő cserepeket használtunk fel, elkerülendő az olyan steril, újszerűséget árasztó megjelenést, amely idegenül hatna a patinás épület összképében. A többtucatnyi típusú cseréppel fedett, színes tető a homlokzatokkal azonos nagyságú felületet képez, ezért is nagyon fontos, hogy ne képezzen zavaró kontrasztot vele. Kicserélték a tető és a világítóablakok bádogelemeit, illetve az eresz- és függőcsatornákat. Megtörtént a fedélszék szaruállásainak megerősítése, gerendáinak cseréje, pótlása. Ugyan látszólag az épületnek nincsenek a kívülálló számára könnyen észlelhető statikai hibái, ám az alaposabb átvizsgálása és a szeizmikus mozgással is számoló tartószerkezeti szakvélemény számos megerősítési beavatkozást írt elő. A nyugati részeken is elvégezték ezeket: a boltozatok megerősítését, a repedések kiékelését, összeszövését, injektálását. Az északnyugati boltszakaszban a hevederíveknél a kimozdult hatalmas rétegkövek nem kis probléma elé állították a szakembereket és a kőrestaurátorokat, ennek megoldása jelenleg is folyik. A repedések és elmozdulások okait csak találgathatjuk: nem kizárt, hogy az egykori homlokzati tornyot 1763-ban ért földrengéskár során keletkeztek, amikor azt el is bontották.

A munkálatok legfontosabb részét – mind a költségeket, mind a komplexitásukat illetően – a kőrestaurátori beavatkozások képezik. A tufából és különböző típusú mészkőből felépített kőfalak jelentős károsodásokat szenvedtek, ezek valós mértékét csupán a felállványozást követően lehetett reálisan felmérni. A kőfelületek és díszítmények állapota sok esetben jóval meghaladta a kutatás során általánosságban diagnosztizált helyzet súlyosságát. Az okok közt a fagyciklusokból, sóterheltségből, a légszennyezettségből, a koncentráltabb esővíz-beszivárgásból, a biológiai kártevőkből adódó károsodásokat említhetjük. Az 1956–64 közt történt nagyarányú restaurálások során Bágyuj Lajos művezetésével rengeteg helyen cseréltek ki kváderköveket és főleg rossz megtartású faragványokat. Sajnos a cserék viszonylagos kis régisége ellenére – alig fél évszázados beavatkozásról beszélünk – elsősorban a támpillérek felső, kifagyásnak és csapóesőnek jobban kitett részén viszont elkeserítően rossz állapotokat rögzítettünk, az akkor eszközölt kőpótlások nagyon nagy hányada már most cserére vagy konzerválásra szorul. Ennek egyik oka az, hogy a kőanyaggal nem kompatibilis módon viselkedő cementes habarccsal rögzítették a pótlásokat. A kőrestaurátori beavatkozások – az előszilárdítás, a levált részek rögzítése, idegen anyagok eltávolítása, tisztítás, kiegészítések, repedések injektálása, kőcserék, fugázás, szilárdítás – igen aprólékos és időigényes munkát jelentenek, a mi időkeretünk pedig igencsak korlátozott, három éven belül a teljes restaurálást el kell végezni. Az is gondot okoz, hogy kevés a releváns gyakorlattal rendelkező szakember. Egy ilyen komplexitású kváderfalú épület esetében másutt, ahol az anyagi feltételek biztosítása jobban megoldott, szinte folyamatos felújítással és karbantartással oldják meg az állagmegőrzést, ezért látunk minden nagy székesegyház körül legalább részlegesen állványzatokat. Ez tájainkon luxusnak számít, az uniós támogatás jelenti szinte az egyetlen olyan kiutat, mely évtizedekre kihatóan hivatott megoldani az átfogóbb műemléki helyreállítási igényeket.

– Láttunk a homlokzaton, illetve a cseréptető közelében teljesen új, világító fehér színű kődíszeket, és úgy értettük, a teljes felújított templom nem ilyen világító fehér lesz. Hogy kell elképzelni, milyen lesz, amikor az állvány lekerül?

– A szükséges kőpótlások számára a jelenleg is művelés alatt levő kőbányákból nyert tömbökből vágnak megfelelő formájú és méretű darabokat – ezek színét tehát nem áll módunkban „szabályozni” –, ám felületüket adott esetben retussal lehet integrálni ahhoz, hogy környezetüktől ne térjenek el túl zavaróan. Ugyanezzel az eljárással lehet kezelni a támpillérek műköves kiegészítéseit, hogy ne tűnjenek ki az alaptömbökből vagy az őket hordozó fiálétestekből. Ettől függetlenül a homlokzatok kőfelületei most is rengeteg színben játszanak, egyrészt a középkori, illetve a Bágyuj-féle restaurálásnál használt kövek különbözőségei okán, másrészt a szennyező anyagok és a pusztulás okozta elszíneződések miatt. Nem célunk túlzottan egyneműsíteni ezt a színkavalkádot, a tisztításkor így is alaposan elmosódtak a különbségek.

Hírdetés

 Mikor és hol, milyen állványrész kerül majd le leghamarabb, mi lesz először látható a felújított részekből?

– A nyugati homlokzaton még marad az állvány, augusztus elején viszont lebontják a két oldalsó szakaszt a déli és északi oldalon. Az utolsó fázis része még az ablakok jelenlegi fémvédőhálóinak a leszerelése és korszerű, acélsodronnyal kifeszített hálók elhelyezése. A következő fázisban a templom középső harmadát fogják majd kívül és belül is fölállványozni.

– Van néhány érdekesség, újdonság, amit a munkálatok során feltártak, találtak, esetleg csak jobban láthatóvá vált. Mik a legfontosabbak? Nekünk a csigalépcsők tűntek izgalmasnak, meg az a fej nélküli szobor, amelynek kiléte nem bizonyos, hallottunk egy napóra maradványairól… Azt is hallottuk a bemutatás során, hogy a templom valószínűleg nemcsak belül, de kívül is színezett, festett lehetett: erről mit lehet, mit kell tudni?

– A munkálatok során igazán jelentős újdonságok nem kerültek napvilágra, viszont néhány, az építésmenetre vonatkozó részletet sikerült jobban megvizsgálni, hiszen a falszövetek, kőfaragójelek karnyújtásnyira vannak az állványtól. A nagyközönség előtt ismeretlenek voltak a csigalépcsők, ezek a restaurálás után részben használatba kerülnek majd. Még folyik a Schleynig-kápolna falképeinek tisztítása, illetve a fölötte levő levéltári terem keleti falán egy, a mellékhajóra néző, valószínűleg faszerkezetű erkély nyomai váltak kitapinthatóvá. A templom falain többhelyütt – kívül és belül is – megtaláltunk mára már nem látható falfestések apró nyomait, ám ezek nem bírnak műértékkel. Nem kerültünk közelebb a déli csigalépcső melletti szobortorzó azonosításához, de biztosan nem egykorú a falazattal, később helyezték oda. Előkerültek továbbá a déli oldalon egy újabb napóra elhalványult maradványai.

– Nekem kolozsváriként a Szent Mihály-templom főbejárata fölötti részek közelről való megnézése, megtapogatása volt nagyon emlékezetes, megható. Valójában mi látható a főbejárat fölött, és mi mit jelképez, mi milyen állapotban van? Mit, mennyit kell azokon javítani?

– A nyugati kapu valóban a legreprezentatívabb része talán a templomnak, és egyúttal a legtöbb információt is hordozza, feliratot, szobrászati díszt és heraldikai elemeket. Ennek ellenére beépítésének, majd átalakításának, a Szent Mihály alakja alatti hatalmas címer megcsonkításának pontosabb körülménye, indítéka és időpontja a mai napig tisztázatlan, csak feltételezésekre hagyatkozhatunk velük kapcsolatban. Maguk a faragványok szerencsére – éppúgy, mint a két északi kapu gótikus díszei: a konzolok, áttört mérművek és frízek, illetve néhány figurális elem – viszonylag jól őrződtek meg, hála védettebb pozíciójuknak. Esetükben inkább az óvatos tisztítás és konzerválás igénye merül fel, a kiegészítések itt minimálisak lesznek.

A cikk teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Serbán Mária; Márton Judit

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »