A személyi adatok védelmére vonatkozó törvény módosítását javasolják

A személyi adatok védelmére vonatkozó törvény módosítását javasolják

Az előterjesztő koalíciós képviselők azt a részt kifogásolják, miszerint ha az érintett személy már nem él, a hozzátartozója járulhat hozzá személyi adatainak feldolgozásához.

Ez gondokat okoz például az emlékművek állításánál, a virtuális temetők nyilvántartásánál, az archívumoknál, vagy a háborús bűntettek dokumentálásánál, ezért törvénymódosítási javaslatot nyújtottak be a személyi adatok védelmére vonatkozóan, melyből ki akarják vetetni az elhunyt személyekre vonatkozó adatvédelem körét, összhangba hozva azt az európai uniós jogszabályokkal.

Hírdetés

„A javaslat célja az adatvédelmi törvény azon részének módosítása, mely jelenleg akadályokat támaszt az emlékművek állításánál, a történelmi események áldozatainak szentelt kegyeleti rendezvényeknél“ – magyarázták beterjesztők, hozzátéve, hogy főleg az ország felszabadításáért vívott harcokban elesettekről, a demokráciáért folytatott harc áldozatairól, a holokauszt, az emberiségellenes bűntettek és népirtások áldozatairól, valamint a védelmi szervek tagjairól van szó, akik szolgálati feladataik teljesítése közben vesztették életüket.

A gondot az okozza, hogy amennyiben az érintett személy már nincs az élők sorában, a hozzátartozója adhatja beleegyezését személyi adatainak feldolgozásához, ami azonban nem érvényes, ha csak egyetlen hozzátartozó is megtagadja a beleegyezést. Ezt tarthatatlannak és az európai jogi normákkal összeegyeztethetetlennek ítélik, ezért elegendőnek tartják, ha csak az élő személyekre vonatkozik az adatvédelem.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »