A szélsőségek találkoznak

Liberális közhely, hogy a szélsőségek találkoznak. Ami persze még igaz is, ha minderről levesszük a liberális elfogultságot. Ez a liberális állítás valójában azt jelenti: aki nem liberális, annak vannak közös értékei, akkor is, ha másban nem értenek egyet.

Valójában persze teljesen komolytalan manapság a politikát csak egy darab tengelyen nézni: azaz baloldal és jobboldal. Ráadásul Magyarországon ez nem is alkalmazható, eleve mást jelent ez a két szó, mint nyugaton.

Schiffer András definíciója sokkal jobb: nála van jobb és bal, s globalista meg lokalista. Az ő szemszögeből a ballibek a globalista jobboldal, míg a Fidesz a lokalista jobboldal. Azért jobboldal, mert mindketten kapitalizmuspártiak. Ő meg lokalista baloldal. Persze az egész hibája: ki a globalista baloldal, talán a kommunistákat teszi ide? Szerintem ehhez hozzá kellene tenni ma már a kulturális szemszöget is, azaz progresszívista és hagyománypárti, meg még esetleg a individualista-kollektívist tengelyt is.

Ami azonban minden rendszerből kimarad az a fokozatok. Lásd pl. Schiffer nyilvánvalóan progresszívista, de semmiképpen se woke. Vagy Schiffer szerint mind a ballibek, mind Fidesz rendszerpárt, csakhát mindenki látja a fokozatbeli eltérést itt: a Fideszben van mérsékelt rendszerkritikusság, míg a ballibekből ez teljesen hiányzik.

Ez jutott eszembe egy beszélgetés kapcsán, íme:

Hírdetés

Ami meglepően pontos az Schiffer azon meglátása, hogy a “tényellenőrzés” rosszabb, mint a cenzúra. Ugyanis a cenzúra csak annyit tesz, hogy kimondja “ez és ez a vélemény nem kivánatos”, míg a tényellenőr azt mondja, “ez és ez a vélemény téves”.

Aki próbált már liberálissal hosszasan vitázni, az jól tudja, a liberális sose fogja elismerni, hogy az ő véleménye és a vele ellentétes vélemény szimplán ellentétesek narritívák, melyek egyszerűen eltérő világnézetekből erednek. Ő ragaszkodni fog a végsőkig, hogy van egy racionális, tudományos nézet, s minden más meg egyszerűen tévedés. Az egész liberális gondolkodás ugyanezen ezen alapszik. Ezért is nem liberális hír számára nem ellentétes interpretáció, hanem álhír.

Sorosék egész nyílt társadalom koncepciója ezen alapszik: amit ők állítanak az nem csupán egy lehetséges nézet, hanem az egyetlen racionális nézet. Sok liberálistól hallható emiatt: a liberalizmus nem is ideológia, hanem valamiféle ideológiamentes racionalizmus.

Pedig természetesen nem létezhet racionális világnézet. Minden világnézet szubjektív, nincs tudományos világnézet, a szcientizmus se az.

Szóval nem a szélsőségek találkoznak, hanem az abnormalitás ellenzői, akik különböző szempontok szerint elleneznek.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »