A székesegyház egykori pompája – A budai Rácváros emlékezete a Történeti Múzeum kiállításán

A székesegyház egykori pompája – A budai Rácváros emlékezete a Történeti Múzeum kiállításán

„A Szerb székesegyház a Tabánban – Az eltűnt rácváros emlékezete” című kiállítás nemcsak az egykor ott élt szerbek vallásos életét és lebontott templomát mutatja be, hanem az egész városrészt, amely a 20. század folyamán mindenestől eltűnt a föld színéről.

Egy csodaszép, barokk toronysisak hat részből álló, nagyméretű makettje magasodik az egyik terem közepén a Budapesti Történeti Múzeum időszaki kiállításán. A tárlat fő szenzációja fantasztikus látványt nyújt erőteljes barna színével, aranyozott díszítményeivel. Ez a Magyarországon fennmaradt egyetlen építészeti modell ebből a korból. Fából készült, egy Wéber nevű budai ács munkája, az évszám is jól látszik rajta: 1775. Annak idején egy működő óraszerkezet volt benne, amely már nincs meg. Annyira büszkék voltak rá a szerbek, hogy sokáig ki volt állítva a tabáni püspöki palotában, amit szintén 1950-es években bontottak le. Korábban pedig a budai szerb városháza dísztermét ékesítette a toronysisak makettje.

A szerb székesegyház a Tabánban – Az eltűnt Rácváros emlékezete című  kiállítás nemcsak az egykor ott élt szerbek vallásos életét és lebontott templomát mutatja be, hanem az egész városrészt, amely a 20. század folyamán mindenestől eltűnt a föld színéről. A kiállítás apropóját egy évforduló adja: 1949-ben rombolták le a budai szerb közösség püspökségének pompázatos barokk Szentháromság- vagy más néven Szent Demeter-templomát.  

Ahogyan azt a II. világháború utáni fényképeken láthatjuk, kétségkívül nagy károkat szenvedett a templom: a toronysisak teljesen eltűnt, és a tetőszerkezet is megsemmisült a harcok során. Az ablakok helyén is vak sötétség tátong, szomorú képet nyújt a városrész, mint ahogyan egész Budapest is az ostrom után. A templom lebontása azonban korántsem csak a rossz állapotával függött össze, hanem sokkal inkább az akkori vallásellenes nagypolitikával, amelynek útjában állt. A tárlaton korabeli fényképek is helyet kaptak, amelyeket Carl Lutz svájci diplomata készített, aki a II. világháború idején, 1942-től 1945-ig hazája budapesti követségének alkonzulja volt. Hősies embermentő tevékenységével sok tízezer üldözött budapesti zsidó életét mentette meg 1944–1945-ben. A diplomata szenvedélyes fotográfus volt, több mint kétszáz felvételt készített a háború pusztította Budapestről. Láthatunk tőle képeket a háború előtti és az ostrom utáni állapotokról a budai Várhegy és a Tabán környékéről is.

A kiállítás fő attrakciója kétségkívül a toronysisak makettje, ám a tárlat legértékesebb és legszebb részét az egykori hatalmas templomi ikonosztáz restaurált festményei jelentik. De ne vágjunk a dolgok elébe…

A Tabán, ez a régi, mára eltűnt városrész a budapestiek képzeletében legtöbbször erős nosztalgiát ébreszt. Klösz György fényképei és Zórád Ernő szenvedélyes képregényrajzoló, grafikus művei alapján egy Szentendre-szerű, bohém kisváros jelenik meg a szemünk előtt, ahol kiskocsmák, hangulatos vendéglők, poharazók várják a vendégeiket. Ez így is volt. De a környéken nem a tehetős polgárok laktak, sok volt errefelé az elavult, átvizesedett, szegényes épület, ez is hozzájárult az 1933-as bontáshoz. A Tabán alsó része szintén a városrendezésnek esett áldozatul. Akkoriban a város vezetői úgy gondolták, hogy a bontásokkal megtisztított területen egy jelentős fürdővárost lehetne kiépíteni. A kiállításon láthatunk is ilyen terveket, például Gerlóczy Gedeonnak  a tabáni gyógyszállóhoz készített, kissé futurisztikusnak ható pályaművét 1938-ból. A bontások miatt a Szentháromságnak szentelt szerb ortodox templom a harmincas években már teljesen egyedül állt a Döbrentei térnél, nem messze a bunyevácok (katolikus szerbek) Szent Katalin-templomától. Carl Lutz fényképén is ez az állapot látható. Bruck Lajos (1846–1910) A régi Döbrentei tér 1902 előtt című szép festményén a tér sokszínű piaci forgatagát és a Közmunkatanács épületéből éppen távozó alelnököt, Podmaniczky Frigyest is megörökítette. 

Az elpusztult ikonosztáz olajfestményeit 2017-re az újvidéki Matica Srpska Képtár munkatársai restaurálták. Fényképen láthatjuk a hatalmas ikonosztáz faszerkezetét, amelyből már kiemelték a képeket. A festményeket és a templom berendezési tárgyainak jelentős részét az egyházközség papjának és híveinek sikerült megmenteniük a bontás előtt. A tárgyak túlnyomórészt a szentendrei Szerb Egyházi Múzeum gyűjteményébe kerültek. A Budapesti Történeti Múzeum kiállítása a templom lerombolásától időben visszafelé haladva mutatja be a székesegyház és környezete történetét, az épületnek a tabáni szerb közösség életében, illetve a budai városképben betöltött szerepét. 

Hírdetés

„Az ortodox templomok feltűnő berendezési tárgya a diadalívben álló képfal, vagyis az ikonosztáz. Három ajtaja közül a középsőt királyinak nevezik, ettől jobbra Jézus Krisztus, balra az Istenszülő Szűz Mária, illetve más népszerű szentek, a felsőbb sorokban az ünnepek, az apostolok, végül a próféták következnek; az oromzatán a keresztre feszítés csoportja áll. Az ikonosztáz nem elválaszt, hanem összeköt: az ikonok a menny dicsőségét vetítik előre. A tabáni székesegyház 1760-as években készült barokk berendezése az 1810-es tűzben elpusztult. Az egyházközség 1813-ban az egri Petar Padić fafaragóval szerződött az új ikonosztáz elkészítésére 6000 forintért, a kész munkát két évvel később állították be. 1816-ban az újvidéki származású, de bécsi tanultságú Arsenije Teodorović »a szerb nemzet első festőjeként« ajánlkozott a festői munkák elvégzésére. A budai közösség 1817. május 28-án szerződött vele a képfal hatvannyolc ikonjának megfestésére, valamint a márványozás, az aranyozás, illetve egyéb festői feladatok elvégzésére. A munkát a festőnek két év alatt kellett befejeznie. Teodorović nem egyedül alkotott, műhelyében számos segédet foglalkoztatott: ő készítette a vázlatrajzot és festette meg az alakokat, a háttereken és más részleteken a tanítványai dolgoztak. 1820-ra készült el az ikonosztáz festése, amely akkoriban a karlócai ortodox érsekség legnagyobbja lehetett” – hallhattuk Golub Xéniától, az Országos Széchényi Könyvtár cirillika-szakértőjének tárlatvezetésén. 

„Édes Pistám! Kazinczy feleségestül, gyerekestül itt van” – írta  egyik levelében Vitkovics Mihály ügyvéd, aki jelentős magyar íróként, költőként vált ismertté, de időnként szerb nyelven is alkotott. Ha továbbmegyünk a Történeti Múzeum kiállításán, betekintést nyerhetünk a 19. század elejének tabáni szerb kulturális életébe. Vitkovics János budai parókus volt, az ő bátyja az imént említett Mihály. Népszerű estélyein gyűltek össze Kazinczy Ferencnek a magyar nyelv felemelése mellett elkötelezett pesti hívei. Otthonában szívesen látott vendég volt Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály is. A parókus a Tabánban jószomszédi viszonyt ápolt a nagy tekintélyű pálos történetíró költővel, Virág Benedekkel. 

A kiállításon még sok-sok érdekesség és emlék látható, mint például Arsenije Stojković (1804–1892) budai szerb ortodox püspök ismeretlen műhelyből származó  ornátusa 1887-ből. A visszafogott, kevés színnel megoldott, pazar kiállítású munka selyem, fémfonal és zománc felhasználásával készült.

Megismerkedhetünk a környék leghíresebb épülete, a Szarvas-háztörténetével és szerb lakóival is. A régi Tabán emlékét máig őrző ház a kapuja fölötti házjegyről kapta a nevét. A jellegzetes, íves homlokzatú házat a 18. század végén egy bortermelésből meggazdagodott szerb tímár, Jovan Ostojić építtette, aki a tobakáruraktáron és borospincén kívül vendéglőt is létesített benne. Nagyon érdekes a Szarvas-ház szép kialakítású belső udvara is, amely egy, a 20. század elején készült fényképen látható. 

Befejezésképpen emlékezzünk meg az egykor itt élt szerbek temetőjéről, amely természetesen a székesegyház körül létesült, még a török kiűzése utáni években. Később Mária Terézia rendeletére mindenütt megszűnt a templomok körüli temetkezés, a közelben jelöltek ki telket erre a célra. Nem szeretnénk beletemetkezni a témába, ezért a régi, 18. századi tabáni szerb temetőt bemutató anyagból csupán egyet emelnénk ki: a Radisić család egyik tagjának resteurált sírkövét.

(A szerb székesegyház a Tabánban – Az eltűnt Rácváros emlékezete című kiállítás március 31-ig tekintető meg a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában.)

Fotó: Mészáros Ákos

Mészáros Ákos/ Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2019. február 24-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »