A Századvég szerint erősödött a Fidesz – de még mindig a bizonytalanok vannak a legtöbben

A közvélemény-kutató közleményéből kiderül, hogy a kormánypárt újra erősödni tudott, jelenleg 31 százalékon áll a teljes népesség körében, ami két százalékpontnyi emelkedést jelent az egy hónappal ezelőtt mértekhez képest.

A Jobbik és az MSZP támogatottsága enyhén csökkent, előbbi 12, utóbbi 8 százalékon áll.

A teljes felnőtt népesség 5 százaléka a DK-ra, 4 százaléka az LMP-re, 1 százaléka az Együttre, míg 2 százaléka más pártokra adná a voksát.

A megkérdezettek 37 százaléka bizonytalan a pártválasztásban.

A Századvég Alapítvány szerint a kormánypártok előnye a biztos szavazó pártválasztók körében is jelentős. Ebben a közegben a Fidesz-KDNP-t 45 százalék támogatja, a Jobbikot 23 százalék, az MSZP-t 15 százalék.

A biztos szavazó pártválasztók körében a DK támogatottsága 7 százalék, az LMP-é 5 százalék, az Együtté 1 százalék, más pártra pedig 4 százalék voksolna.

A felmérés július 1-6 között készült, ezer felnőtt – telefonos kérdőíves – megkérdezésével.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »