A szavazók 54 százaléka számára fontos az európai irányultság

A szavazók 54 százaléka számára fontos az európai irányultság

A választók 54 százaléka számára fontos feltétel a pártok európai irányultsága, 33 százalék viszont ezt nem tartja fontosnak – derül ki a Focus ügynökség felméréséből, melyet január közepén készítettek 1013 megkérdezett bevonásával.

Az Európa-barát politika a PS/Spolu, az SaS és a Za ľudí választói számára lényeges, az ĽSNS választói pedig nem tartják fontosnak.

„A Sme rodina szavazóinak véleménye körülbelül 50–50 arányban oszlik meg e kérdésben, az SNS és a Smer táborában kisebbségben vannak az Európa párti szavazók” 

Hírdetés

– ismertette Martin Slosiarik, a Focus elemzője.

Zuzana Čaputová köztársasági elnököt a válaszadók 91 százaléka tartja Európa- és uniópártinak, Peter Pellegrini kormányfőt (Smer) 86 százalék. „Andrej Danko házelnökről, az SNS elnökéről már csak 56 százaléknyian vélekednek így” – ismertette Slosiarik.

A szlovák állampolgárok legnagyobb, 22 százalékos csoportja a szabad külföldi munkavállalás lehetőségét tartja az európai uniós tagság legnagyobb előnyének, utána következik a külföldi tanulási lehetőség (17 százalék) és a szabad vállalkozási lehetőségek (9 százalék).

Arra a kérdésre, hogy Szlovákia mit tud nyújtani az Európai Uniónak, a legnépesebb csoport, összesen 19 százaléknyian azt válaszolták, hogy dolgos munkáskezeket. További 12 százalék szerint Szlovákia a műveltségével gazdagítja az EU-t, 8 százalék szerint a természeti szépségeivel.

A szlovákiai lakosok szerint az új Európai Bizottság fő prioritásának a környezetvédelemnek kell lennie, ezt követi a migráció kérdése és a gazdaság. Ugyanakkor a megkérdezettek fele egyáltalán nem tudott választ adni erre a kérdésre.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »