A szalézi testvérek előtt álló mai kihívások

A szalézi testvérek előtt álló mai kihívások

A szalézi testvéreket egyes országokban „koadjutor”-nak – segítőnek, segítőtársnak – nevezik. Ők emlékeztetnek minket arra, hogy a szalézi hivatás mindenekelőtt „megszentelt hivatás”: a szaléziak a világban szalézi testvérekként, vagy szalézi papokként szolgálhatnak.

A szalézi testvérekről szóló régi könyv „Don Bosco laikus kezének” nevezte őket. A szalézi testvérek Don Bosco egy remek ötlete, aki azt szokta mondta nekik: „Ti képesek lesztek arra, hogy jót tegyetek olyan helyeken, ahová a szalézi papok nem mehetnek.” Don Bosco megértette, hogy a szakmai képzés nem csak azt jelenti, hogy a fiataloknak készségeket tanítanak meg, hanem itt ismerik meg az emberi értékeket is.

A jelen kor kihívása nemcsak az, hogy felfrissítsék a szalézi testvér önazonosságát, hanem a szalézi papok valódi önazonosságát is, hiszen sok szalézi pap elveszíti szalézi identitását, mert az egyházmegyei papság fogalma is hasonló.

A szalézi testvéri formáció során arra fektetik a legtöbb hangsúlyt, hogy minden testvér élje meg a saját identitását, és értse meg, hogyan és hol kell megélni a laikus megszentelt életet ma, a mai új kontextusban. Ez egy speciális képzés, ami olyan képzési központokban zajlik, mint például a CRESCO, a szalézi testvérek regionális központja Guatemalában, amely 2008 óta végzi a szalézi testvérek képzését a két amerikai régióban, két különböző helyen, San Salvadorban és Guatemalában.

Az a legnagyobb kihívás, hogy a jelöltek pontosan megértsék Don Boscót. A szalézi lelkiség ismerete is fontos, ha meg akarják tudni, hogy mi volt Don Bosco szándéka, hogy megértsék a mai kultúrát, hogy tudják, hogy a laikus testvér milyen módon élheti meg laikus megszentelt életét, és hogyan kell formálódnia egy új szalézi testvérnek.

A rendfőnök mindig ragaszkodott ahhoz, hogy a szalézi hivatást úgy kell bemutatni, mint egy hivatást, amelyet két módon lehet megélni, mint testvér és mint pap.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »