A szaktárca szerint egyértelmű volt a matektétel – A szülők tüntettek

A szaktárca szerint egyértelmű volt a matektétel – A szülők tüntettek

Az oktatási minisztérium székháza elé vonult csütörtök reggel néhány nyolcadikos diák és szüleik, akik szerint félreérthető volt a végzősök országos képességfelmérőjének matematikapróbáján az egyik feladat. 

Monica AnisieMonica AnisieAmint a Mediafax hírügynökségnek rámutattak: a tételben szereplő diagramm nem volt egyértelmű, összezavarta a tanulókat. A szülők ezért petíciót kívánnak benyújtani az országos vizsgabizottsághoz, amelyben azt kérik, hogy mindkét értelmezés szerinti választ fogadják el helyesnek, és adják meg a maximális pontszámot.

A tiltakozókat az oktatási minisztérium egyik államtitkára fogadta, annak ellenére, hogy a szaktárca már szerdai közleményében leszögezte: a feladat érthető, pontosan megfogalmazott volt, és csak egyetlen helyes válasz létezik. A minisztérium arra is kitért, hogy hasonló diagramm évek óta szerepel a tételmodellekben.

Monica Anisie államtitkár csütörtökön leszögezte: nem módosítják a javítókulcsot. Hozzátette: részletesen elmagyarázták a szülőknek, hogy a feladat miért értelmezhető csak egyféleképpen.

A diagrammon egy tanintézet diákjainak egy matematikafelmérőn szerzett osztályzatai szerepelnek, a nyolcadikosoknak pedig azt kellett megadniuk, hogy hány tanuló kapott 5-öst. A szerdai matekvizsga után egy bukaresti iskola diákjai és tanáruk panaszkodott arra, hogy az ábrán nem szerepel, mit jelöl a függőleges, illetve a vízszintes tengely. A minisztérium azonban rámutatott: a diagramm jelmagyarázatot tartalmaz, így a tengelyek értelmezése egyértelmű.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »