A szabadságra áhítoztak, és keresztül húzták Orbán számítását

A szabadságra áhítoztak, és keresztül húzták Orbán számítását

Tudta? Vallóniában körülbelül annyian élnek, mint amennyien nemmel szavaztak október 2-án. És azt, hogy kevesebb képviselő ül a vallon parlamentben, mint amennyi fideszes honatya megszavazta az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményt (CETA)? Ma már azt is tudhatjuk, hogy ez a maréknyi vallon még hazája himnuszát is komolyan veszi.

Pénteken egy 16,844 km² területű belga tartomány jól ráhúzta a vizes lepedőt Európa uraira és azok kiszolgálóira. De ez talán nem is meglepő, hiszen a “Vallónia” tájnevet a gael vellaunos – “bátor” szóból is eredeztetik.

S ha belegondolunk, nem kevés bátorságra volt szükség ahhoz, hogy keresztbe feküdjenek a CETA mögött álló, globális szinten is értelmezhető gazdasági szereplőknek. Persze az igazi harc csak most kezdődik majd el, hiszen Brüsszel (a belga és az európai is) a következő napokban mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy vallonok véleménye megváltozzon.

A belga alkotmány szerint a szövetségi kormány támogathat olyan ügyet, amelyet regionális szinten elutasítottak. Márpedig ebben az esetben Belgiumnak blokkolnia kell a CETA-t.

Jellemző, a vallonok himnuszukban (Le Chant des Wallons) tudatják a nagy világgal, hogy

“amire leginkább áhítozunk, az a szabadság”.

A Fidesz ezzel szemben, az Orbán-kormány politikai túlélésének reményében, eleget tett Angela Merkel kérésének, és támogatta a Kanadával megkötendő szabadkereskedelmi egyezményt, beáldozva ezzel a magyar mezőgazdaságot a német autógyárak piacszerzésének oltárán.

Nem lehet megmagyarázni

Ismeretes, a kormánypárt támogató döntését továbbra sem tudja mivel magyarázni. Legutóbb például Magyar Zoltán jobbikos agrárpolitikus volt arra kíváncsi arra, hogy “milyen választ ad a kormány a 107 civil szervezet CETA-val kapcsolatos kérdéseire?“. Nos, erre Szijjártó Péter külügyminiszternek nem sikerült érdemben reagálnia.

A gyáva Budapest most abban reménykedhet, hogy a bátor Namur (Tudta? Namur Vallónia székhelye) ellenállását nem tudja megtörni Brüsszel kapzsisága.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »