A szabadságharc pénzneme – közadakozásból teremtették meg a Kossuth-bankók fedezetét

Százhetven éve, 1848. augusztus 5-én bocsátották ki a Kossuth-bankót, az első magyar bankjegyet. Az országot sújtó pénzhiány és az anyagi ügyletek egyszerűbb intézése érdekében a kormány – a bécsi udvar tiltakozása ellenére – elhatározta a „nemzeti bankjegy” kibocsátását, és a szükséges nemesércfedezetet megpróbálta hazai forrásból biztosítani.

A Habsburg Birodalom egész területén használt közös fizetőeszköz kibocsátására 1816-tól kizárólag az I. Ferenc császár által alapított, a kormányzattól független Osztrák Nemzeti Bank volt jogosult, és a pénz nemesércfedezete felett is a pénzintézet rendelkezett. A bank a pesti forradalom után, 1848 márciusától nem bocsátott elegendő ezüstöt a magyar bankfiókok rendelkezésére, majd májustól hivatalosan is megszüntette a konvertibilitást, ezért a bankjegyek ezüstforintra váltása csaknem lehetetlenné vált. A lépés jelentősen szűkítette a Batthyány Lajos gróf vezette első felelős magyar kormány pénzügyi mozgásterét, és teljesen megingatta a közös papírpénzbe vetett bizalmat.

Az országot sújtó pénzhiány és az anyagi ügyletek egyszerűbb intézése érdekében a kormány – a bécsi udvar tiltakozása ellenére – elhatározta a „nemzeti bankjegy” kibocsátását, és a szükséges nemesércfedezetet megpróbálta hazai forrásból biztosítani. Kossuth Lajos pénzügyminiszter az ezüstöt közadakozásból, kölcsönjegyzéssel próbálta előteremteni. 1848. május 23-án felhívást intézett a nemzethez, arra ösztönözve a honpolgárokat, hogy vásároljanak 5 százalékos kamatot biztosító kincstári utalványokat a magántulajdonban lévő Pesti Magyar Kereskedelmi Banktól, az egyetlen korszerű magyar pénzintézettől. Kossuth az akcióval ötmillió forint értékű ezüstöt kívánt összegyűjteni a papírpénz fedezetéül, melynek mennyisége nem haladta volna meg a 12,5 millió forintot.

A bankjegykibocsátásról a bank vezetőivel folytatott tárgyalások után, 1848. június 17-én írták alá a megállapodást, és ezzel a pénzintézet jegybankká lépett elő. A szerződés értelmében a bank ötmillió forint értékű papírpénzt – a letétbe helyezett nemesfémért cserébe – ingyen bocsátott a magyar állam rendelkezésére, ugyanez a kedvezmény vonatkozott további négymillió forintnyi bankjegyre, amennyiben ennek az összegnek a fedezete is rendelkezésre áll. Három és félmillió forintból egymilliót a bank kamatmentes hitelként kapott meg, két és félmilliót pedig – alacsony kamatozás mellett – a hazai gazdaság élénkítésére kellett fordítania. A bank elnöke Valeró Antal nagykereskedő lett bankkormányzói címmel, a bankjegynyomda felszerelésével és vezetésével a kormány Landerer Lajos nyomdászt bízta meg, aki a szükséges gépek többségét Angliából szerezte be.

Az első önálló magyar papírpénzt Tyroler József rézmetsző tervezte, a hivatalosan forintnak nevezett fizetőeszközt a nép Kossuth-bankónak nevezte el, mert minden címleten szerepelt Kossuth Lajos aláírása. Az első kibocsátott címlet, a kétforintos Kossuth 1848. augusztus 5-én kelt hirdetménye után került forgalomba. A színe miatt “vöröshasúnak” nevezett bankón Völgyi Ferenc kincstári főpénztárnok és Rögler János bankfőpénztárnok aláírása is szerepelt, dátumot viszont nem nyomtattak rá. A szintén augusztusban kibocsátott egyforintos csak októberben került forgalomba.

Az első bankjegyeknek még biztos fedezetük volt: mivel csak 1,8 millió forint értékű ezüstpénzt sikerült előteremteni, a bank a szerződésben meghatározott 1:2,5-ös arányban mintegy 4,4 millió forint értékű bankjegyet bocsátott ki. Az állami költségvetés terhei azonban a honvédsereg felállításával, majd a szabadságharc kitörésével megnőttek, ezért a törvényhozás engedélyt adott a fedezet nélküli, magasabb címletű papírpénz kibocsátására, de ezek alapját már 61 millió forintnyi állami hitel fedezte. Szeptembertől Duschek Ferenc pénzügyi államtitkár (később pénzügyminiszter) irányításával megkezdték az ötforintos, majd novemberben a honvédség költségeinek finanszírozására szánt százforintos bankók tömeges nyomtatását, a tízforintos pénzjegy 1849 márciusában került forgalomba.

1848 végén a kormány Windisch-Grätz közeledő csapatai elől Debrecenbe menekült, de a nemesfémkészlet a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban maradt, és az osztrákok nyomban le is foglalták. Windisch-Grätz az öt- és százforintos Kossuth-bankókat érvénytelennek nyilvánította, az egy- és kétforintosok osztrák bankjegyekre történő átváltására nyolcnapos határidőt szabott ki. Amikor a tavaszi hadjárat során a honvédsereg Pest-Buda felé közeledett, a visszavonuló császáriak a nemesfémkészletet magukkal vitték.

Az immár teljesen fedezetlen Kossuth-bankó nem értéktelenedett el azonnal, a bankóprés a szabadságharc végéig működött Debrecenben, Szegeden, majd Erdélyben, Aradon és Lugoson. A kisebb címletek, vagyis a váltópénz hiánya miatt vidéken több helyen szükségpénzeket használtak, a magát sokáig tartó komáromi erődítményben még a világosi fegyverletétel után is nyomtak ki bankót. Előfordult, hogy a papírpénzt felszabdalták, hogy darabjait váltópénzként használják, ami a korban bevett szokásnak számított. A szabadságharc végén ötmillió forint értékben ezerforintos bankók is készültek, de ezek már nem kerültek forgalomba: az 1849. augusztus 9-i vesztes temesvári csata után elfogott Duschek Ferencnél megtalálták és azonnal megsemmisítették őket.

A szabadságharc leverése után a Kossuth-bankókat a megszálló osztrák hadsereg parancsnokai több helyen nyilvánosan elégették, birtoklásukért börtön járt. Kossuth amerikai emigrációja alatt 1852-ben Philadelphiában nyomtatott ki bankókat, amelyek az általa tervezett szabadságharc győzelme esetén szolgáltak volna fizetőeszközként. A róla elnevezett papírpénz a függetlenség szimbóluma lett, eszmei értékét soha nem veszítette el.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »