A szabadság ára – Vers a kényszerű és a választott magányról

A magány könnyeit kortyolom.
Még marón csordul le ajkamon,
de oszlik tőle a Mulandó.
S feltárul az Örök:
ami Szabad és Szárnyaló.

Régi barátom: a Halál
jött el újra értem.
Este érkezett, és elvitt a sivatagba,
a Magány sivatagába.

Kaszáját hirtelen testembe döfte,
és míg nyögve véreztem
a forró homokon, azt súgta fülembe:
Jöttem, ember, hogy megmentselek.

A lágy gerincű kényszer helyett,
hol szerep-börtönöd vár rád,
nőd lába alatt,
csontkezem oszt szabadságot:

Csak így lehetsz önmagad!


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »