Fábry Zoltán a levelezésében is hasonlított Kazinczy Ferenchez. Kazinczyról tudjuk, hogy kiterjedt levelezést folytatott kortársaival, valamint azt is, hogy egy kis faluból, Széphalomról irányította az irodalmi életet.
Az írók levelezései fontos kordokumentumok, amelyek egyrészt tükrözik a valóságot, másrészt az író jellemrajzát is megjelenítik. Fábry a betegsége miatt ritkán hagyta el otthonát, így a külvilággal, barátaival, írókkal főleg postai úton tartotta a kapcsolatot. Magyarországon élő írókkal is levelezett, például Illyés Gyulával, Németh Lászlóval, Veres Péterrel. Stószon 1867-től működött postahivatal, így Fábry Zoltán ezen keresztül kapta kézhez a leveleit. Kazinczy idejében Széphalmon nem volt posta, így a hozzá legközelebb eső település, Sátoraljaújhely postaállomásán keresztül intézte a levelezését.
Fábry Zoltán fontos szerepet töltött be íróként, irodalomszervezőként, akárcsak Kazinczy Ferenc.
Mindkettőjük életének, életművének szerves részét képezték a folyóiratok, önálló lapok indításával is próbálkoztak. Kazinczy Kassán indította el Orpheus című folyóiratát, Fábry 1935-ben tett kísérletet új lapjával Állásfoglalás néven. A stószi író tevékenyen részt vett a csehszlovákiai magyar irodalmi életben, írásai folyamatosan jelentek meg a kor folyóirataiban a róla szóló cikkek mellett. 1958-tól élete végéig az Irodalmi Szemle főmunkatársa volt. Az irodalmi és kritikai folyóirat első számának nyitásaként Fábry megírta az Ideje már bizony című köszöntőjét. Lényeges írása, amelyben hangsúlyozza az Irodalmi Szemle indulásának jelentőségét:
Ha végiggondolom a negyven évet és végigfutom a lapcímeket – Vagyunk, Tűz, Új Szó, Minerva, Új Munka, Magyar Írás, Az Út, A Ma, Új Élet, Új szemle, Tátra, Magyar Album, Fáklya, A Hét – meg kell látnom, hogy Szlovákiában magyar irodalmi folyóirat e meghatározás tényleges értelmében ez ideig még nem is volt.”
A két életművet tanulmányozva a hasonlóság mellett egy éles kontrasztot is észrevehetünk. Kazinczy Ferenc 45 éves korában, 1804-ben kötött házasságot Török Zsófiával. Boldogan, bár sokszor nélkülözve éltek birtokukon hét gyermekükkel. Kazinczy nagycsaládosként, boldog édesapaként élte mindennapjait, amellett, hogy Széphalomról irányította az irodalmi életet és kiterjedt levelezést folytatott kortársaival, íróbarátaival, rokonaival. A széphalmi író el sem tudta képzelni az életét családja, gyermekei nélkül. Dessewffy Józsefnek írt levelében olvashatjuk:
Ugyan, édes barátom, mi volna az életemből, ha feleségem, ha ez a sok szeretett gyermek s könyv, tinta és papiros nem volna.”
Kazinczyval ellentétben Fábry Zoltán soha nem nősült meg, nem alapított családot. Egyetemista korában volt egy menyasszonya, ez a jegyesség azonban felbomlott. Miután szüleit és testvérét, Olgát is elveszítette, Fábry élete végéig egyedül élt.
Hogy nem nősültem meg, annak egyedüli oka a kötetlenség, az írói szabadság megőrzése. (…) A családi állapot az írói bátorság korlátja.”
Mégsem érezte magát magányosnak, nem is értett egyet a remete jelzővel, amellyel már élete során illették. Saját helyzetét kollektív magányként értelmezte. Ő maga választotta a függetlenséget, a nyugalmat, ebben az életformában tudott kiteljesedni íróként.
Az író legigazibb öröksége a mű: könyveinek, írásainak összessége, hatása továbbélése.”,
fogalmazta meg a végrendeletében.
Érdemes tanulmányozni, miként valósult meg Kazinczy Ferenc és Fábry Zoltán „öröksége”. A széphalmi mester 1831-ben bekövetkezett halála után indult meg az irodalmi emlékhely kiépítése, először azzal, hogy a birtokán temették el a nyelvújítót, ahová korábban, 1806-ban a korán elhunyt kislányát is. A sírkerttől nem messze található a Kazinczy Ferenc Emlékcsarnok, amelynek építése 1873-ban fejeződött be, és az első vendégkönyv bejegyzése szerint 1876. január 1-től fogad látogatókat. Kazinczy egykori gyümölcsöskertje helyén 2001 szeptemberében tették le az alapkövet, majd 2008 áprilisában megnyitotta kapuit A Magyar Nyelv Múzeuma.
Jelenleg egy új, állandó Kazinczy-kiállítás előkészületei zajlanak, amellyel méltó emléket állítanak a mesternek. Ezen kívül még megemlítendő az 1985 óta, sátoraljaújhelyi székhellyel működő Kazinczy Ferenc Társaság, amelynek
egyik fő küldetése a Kazinczy-kultusz ápolása és a különböző nyelvhasználati versenyek, az iskolák, amelyek a nagy nyelvújító nevét viselik, valamint a Kazinczy-díj is, amely szintén őrzi Kazinczy szellemiségét.
Fábry Zoltán tisztában volt azzal, hogy Stósz már életében zarándokhellyé vált. Szülőházát, amelyben egész életét leélte, 1975-ben emlékházzá nyilvánították, egykori lakóhelyét emléktábla is díszíti. Írók egész sora állított emléket Fábrynak versek, cikkek, megemlékezések írásával. Mészáros László színművet írt róla. 1984-ben a kassai Thália Színpad mutatta be Egy tanú idézése címmel. Fábry örökségét őrizve megemlékezéseket tartanak, koszorúkat helyeznek el az emlékműnél, valamint a stószi temetőben, a sírjánál.
A Csemadok Országos Elnöksége Fábry Zoltán-díjat alapított 1987-ben, melyet a Kárpát-medence magyarságának összefogásáért tevékenykedő nem szlovákiai személy kaphatja meg, valamint 1971-től Fábry Zoltán Közéleti és Irodalmi Napokat szervezett, amely országos szintű rendezvény Szlovákiában.
A rozsnyói magyar iskola is felvette Fábry nevét, Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskolaként működik 2000 óta.
Többször idézik, idézzük ma is Fábry Zoltán nyelvről vallott gondolatait, hiszen ma is időszerűek. És így teszünk Kazinczy Ferenc szavaival is. Értékes szellemi hagyatékot hagytak az utókorra, a mi feladatunk, hogy megismertessük és továbbadjuk értékeiket, hogy méltó helyükre kerüljenek a hivatalos magyar irodalmi kánonban.
Nyelvével, nyelvében, nyelvének él a nemzet; emberségének legfőbb eszköze és hordozója a nyelv, a szó, az ige, a gondolat”
– vallotta Fábry Zoltán, a stószi Kazinczy.
A szerző a Petőfi Irodalmi Múzeum – Magyar Nyelv Múzeuma munkatársa
Megjelent a Magyar7 2021/30. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
