A Spar is vinné az egykori CBA-partner boltjait

A Spar is vinné az egykori CBA-partner boltjait

Lapunk információi szerint a Coop után a Spar és több magánszemély is ajánlatot készül tenni a csődbe jutott nógrádi és észak-magyarországi Palóc Nagyker üzleteire. A cég tartozását inkasszálta a bankja, így egy ideig biztosan nem fizetnek 1300 alkalmazottjuknak.

Tegnap jelent meg a Cégközlöny honlapján, hogy elrendelte a csődeljárást a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél a Balassagyarmati Törvényszék. Beszámoltunk róla, hogy a Palóc Nagyker Nógrád megyei CBA-boltjai a héten már nem nyitottak ki, az üzletlánc fel is bontotta velük a szerződést. Az 1300 embert foglalkoztató cég nem utalta el dolgozóinak szeptemberi fizetésüket, s elmaradtak a járulékok is. Több mint száz boltot üzemeltetett a kft. Nógrád megyében és a régióban a CBA korábbi franchise-partnereként, de az elmúlt három évet veszteséggel zárta. Így egy 2014-es törvény értelmében be kellene zárniuk a boltjaikat, ezt azonban, úgy néz ki, már meg sem érik.

A Cégközlöny szerint a hitelezők harminc napon belül kell hogy jelentsék fennálló követeléseiket az adósnak és a vagyonfelügyelőnek. Több hitelező felszámolási kérelmet nyújtott be a cég ellen, de ezt a csődeljárás elrendelésével egyidejűleg a bíróság megszüntette. A Palóc Nagykernek hatvan napon belül össze kell hívnia a hitelezőket egyezségi tárgyalásra, és a vagyonfelügyelő bevonásával a fizetőképesség helyreállítását célzó programot és egyezségi javaslatot kell készítenie. Egyébként a bíróság a budapesti Pro Bonum Gazdaságszervező Kft.-t jelölte ki vagyonfelügyelőnek. Ha a hitelezők ezt nem fogadják el, a bíróság dönthet a csődeljárás megszüntetéséről, és elrendelheti a felszámolást.

Tegnap találkozott a cég vezetésével az 1300 embert képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). Varga Sándorné, az egyik alapító és tulajdonos már nem gyakorolja az ügyvezető igazgatói jogokat, így a szakszervezet az új vezetővel, Czékmán Józseffel tárgyalt. Ő az elmaradt bérekkel kapcsolatban csak annyit tudott mondani: bankjuk inkasszót nyújtott be a Palóc Nagyker ellen, így biztosan nem jutnak pénzhez. A KASZ célja továbbra is az, hogy a dolgozók végre megkapják a fizetésüket.

Eközben egyre több piaci pletyka terjedt el arról, kik lehetnek majd a kft. vevői. A Coop neve már a múlt héten is felmerült. Ők azért tűnnek esélyesnek, mert 2011-ben egyszer már felvásárolták a Palóc Nagykert a CBA-tól, de néhány hónap után visszaadták. Úgy tudjuk, a Spar neve is szóba került, ezenkívül több magánszemély is bejelentkezett a boltokért. Legvalószínűbb, hogy feldarabolják a céget, és egyesével adják majd el az üzleteket. Lapzártánkig azonban sem a Coop, sem a Spar nem erősítette meg értesüléseinket. – Hogy az 1300 emberrel mi lesz, azt senki sem tudja. Bizonytalan, hogy az új tulajdonos majd folytatólagosan foglalkoztatja őket, vagy nem számít rájuk. Ám a legfontosabb az volna, hogy megkapják az elmaradt béreket, mert sokaknak lassan nincs mit enniük – mondta Demeter László, a KASZ megyei titkára.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »