A Soros-birodalom káoszt akar Magyarországon

Addig tart a szombaton kezdődő tüntetéssorozat, amíg a kormány nem enged a követeléseinknek – ezzel fenyegetett a Kossuth téri megmozdulás egyik szervezője. Jelezte: el akarnak kezdeni egy polgári engedetlenségi mozgalmat is. Halász János (Fidesz) az akció kapcsán megjegyezte: a Soros-birodalom káoszt akar Magyarországon.

Szombaton tartják tiltakozó akciójukat a fővárosi Kossuth téren a polgári oldal választási győzelmével elégedetlenek. A Mi vagyunk a többség! – Tüntetés a demokráciáért elnevezésű demonstrációt civilek szervezik ugyan a Facebookon keresztül, de a megmozdulás mögé az összes ellenzéki párt beállt.

Utóbbi azért is érdekes, mert az elmúlt napokban több ellenzéki politikus – Karácsony Gergely (Párbeszéd), Molnár Gyula (MSZP), Litresits András, az MSZP OVB-s delegáltja és Ander Balázs (Jobbik) – is elismerte: nem történt választási csalás. A tüntetés Facebook-oldalán tegnap kora estig 34 ezren jelezték, hogy ott lesznek a demonstráción, és 81 ezren érdeklődtek az esemény iránt. A tiltakozók a szavazatok újraszámolását, szabad sajtót, pártatlan közmédiát, tisztességes választást és új választási törvényt követelnek.

Utóbbi azért is érdekes, mert az elmúlt napokban több ellenzéki politikus – Karácsony Gergely (Párbeszéd), Molnár Gyula (MSZP), Litresits András, az MSZP OVB-s delegáltja és Ander Balázs (Jobbik) – is elismerte: nem történt választási csalás. A tüntetés Facebook-oldalán tegnap kora estig 34 ezren jelezték, hogy ott lesznek a demonstráción, és 81 ezren érdeklődtek az esemény iránt. A tiltakozók a szavazatok újraszámolását, szabad sajtót, pártatlan közmédiát, tisztességes választást és új választási törvényt követelnek.

Egy éve a parlament előtt a rendőröket is fenyegették a tüntetők Fotó: Kurucz Árpád

A tüntetés egyik szervezője, Homonnay Gergely tegnap a Hír TV reggeli műsorában elmondta: minden ellenzéki párt részt vesz a demonstráción, amire büszkék, mert ez lesz az első pillanat, hogy a pártok vezetői hajlandóak egymás mellé állni, „egységben a diktatúra ellen”. Hozzátette, az Együtt nemcsak részt vesz, hanem ott helyben pénzt is gyűjtenek a pártnak.

Az eseményt ugyanakkor civil tüntetésnek nevezte, amelyen a pártvezetők nem fognak felszólalni, hiszen – mint mondta – az ellenzék is sáros abban, hogy ide jutott az ország. Arra a kérdésre, hogy mi fog történni a Kossuth téren, Homonnay rámutatott: egy jól koreografált, színházi dramaturgokkal felépített akció lesz. Hozzátette: tüntetéssorozatot szerveznek, ami addig tart, amíg a kormány nem enged a követeléseiknek, illetve el akarnak kezdeni egy polgári engedetlenségi mozgalmat is.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője tegnap kiemelte: négy nappal a választás után Soros György „brüsszeli emberei máris nekimentek” Magyarországnak.

A politikus az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának jelentését „Soros-jelentésnek” nevezve közölte: az csak a kezdete a Magyarország ellen induló támadásnak, hadjáratnak. Kifejtette, emellett már utcai tüntetéseket szerveznek, mert káoszt akarnak Magyarországon. Halász János azt mondta: nem fogják annyiban hagyni a magyar emberek döntését, mert az szembemegy a „Soros-birodalom” céljaival.

A megmozdulás kapcsán a CÖF–CÖKA tegnap úgy fogalmazott, hogy az országgyűlési választások vesztesei a magyar emberek megérdemelt nyugalmát megzavaró tüntetéseket szerveznek a demokrácia és államiságunk ellen. – Az ellenzéki pártok részvételével, a Soros NGO-k támogatásával és a LIBE-bizottság jól időzített hazugságainak napvilágra kerülésével vannak, akik saját népük kétharmados akaratával is képesek szembefordulni – hangsúlyozták. Hozzátették: a valóság az, hogy gyászfelvonulást tartanak az ultraliberális eszmék végelgyengülését észlelő, hatalomra éhező álszövetségek.

Kiszelly Zoltán, a Századvég politológusa szerint a tüntetés a gyászmunka második fázisa. Az elemző véleménye szerint az első a tagadás volt, a csalás kiáltása; a holnapi – a második fázis – pedig a düh kiengedése. Kiszelly reméli, hogy a tüntetés békés lesz, ám számítani lehet a Soros-szervezetek provokátoraira is.

14 helyen demonstrálnak a kormány ellen

Az utolsó feladatokat beszélik meg a szombati tüntetés főszervezői. Azt mondják, hogy amikor meghirdették az eseményt, nemcsak vidéki nagyvárosokból jelezték nekik, hogy a budapestivel párhuzamosan szimpátiademonstrációt tartanának, hanem külföldről is. A legnagyobb közösségi oldalon eddig 36 ezren jelezték, hogy részt vesznek rajta, emellett százezren jelölték azt, hogy érdekli őket a tüntetés.

A Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP is részvételre buzdítja szimpatizánsait. Hiába jelezte több ellenzéki párt is, hogy felszólalnának a rendezvényen, erre a szervezők nem adtak engedélyt.

A választási eredmények ejtették kétségbe a 21 éves egyetemistát, Lányi Örsöt, akkor döntötte el, hogy tennie kell valamit. Úgy fogalmazott, „nekem még előtte soha életemben nem fordult meg olyan gondolat a fejemben, hogy külföldre menjek, mert én nagyon szeretem a hazámat, de most, ahogy így láttam a demokrácia az így elesik itthon, teljesen elszomorodtam és tulajdonképpen ez a frusztráció indította el bennem ennek a csoportnak az ötletét.”

„A Soros-hálózat válogatott katonái a 2017-ben rendezett hamburgi G20 csúcstalálkozó elleni tiltakozás mintájára akarják szombat este lángokba borítani fővárosunkat.” Ezzel a bevezetővel jelent meg az Origo egyik cikke a szombati demonstrációról.

A szervezők azonban állítják, erőszakmentes lesz a tiltakozás. Homonnay Gergely azt mondta, „nagyon békés, méltóságteljes tüntetés lesz, lesznek benne vicces elemek is.” A főszervező hozzátette, „elsősorban fel akarjuk nyitni az emberek szemét arra, hogy itt elérkezett a pont most ma Magyarországon, amikor itt állunk a diktatúra kapujában és azt kell mondjuk, hogy elég, különben beszántanak bennünket.”

„Magyarországon továbbra is természetesen szólásszabadság van, mindenki szabadon tüntethet, elmondhatja a véleményét, bármi is az. Mi egyet szeretnénk kérni mindenkitől, hogy bármilyen megmozdulás, bármilyen véleménynyilvánítás maradjon meg békésnek” – ezt már Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója nyilatkozta a tüntetésekkel kapcsolatban.

A rendőrség is nagy erőkkel készül, a tüntetés útvonalát a már megszokott módon bekamerázták. A budapesti demonstráció este fél hatkor kezdődik. Az Operaház előtti gyülekező után az emberek az Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca útvonalon vonulnak majd a Kossuth térre. A menet minden bizonnyal nagy fennakadásokat okoz majd a közlekedésben, ezért az érintett útvonalat mindenképpen érdemes elkerülni.

Nyugati anarchisták is készülnek

A rendőrség és a titkosszolgálatok felkészültek a mai kormány elleni tüntetés békés mederben tartására, a törvények keretei között lépnek fel a jogszabályokat megszegőkkel szemben. A várható anarchista provokációkra addig nem reagálnak, amíg a zavarkeltők nem lépik át a törvényesség határát.

Megfelelő erővel és technikával készül a mai kormányellenes tüntetésre a rendőrség. Ennél részletesebben nem kívánnak erről beszélni, ám azt illetékesek megerősítették a Magyar Időknek: a törvények maximális betartásával teszi a dolgát a magyar rendőrség, valamint a titkosszolgálatok.

Utóbbiak tudnak arról, hogy a szélsőbaloldali, anarchista nyugat-európai gyökerű Antifa, amelynek rohamosztagai tavaly nyáron a G20-as csúcson Hamburg belvárosát borították lángba, egyes csoportjai Budapestre indulhattak. Az Antifa-kommandók a német kikötővárosban autók százait öntötték le benzinnel, majd lobbantották lángra, kirakatokat törtek be, valamint rátámadtak a kivezényelt rendőrökre, több százat súlyosan megsebesítve közülük.

A hatóságok még hónapokkal később is keresték a tetteseket, több mint kétezer bűncselekmény miatt folyt nyomozás. Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom vezetője a hírek szerint az Antifa-kommandókkal szövetkezve korábbi erőszakos akciói után ismét rendbontásokra készül. Gulyás régóta jó kapcsolatot ápol a szélsőbaloldali csoportosulással: tavaly áprilisban az ő aktivis­táikkal és Juhász Péterrel közösen vonultak a röszkei határkerítéshez, hogy felmérjék egy erőszakos demonstráció és provokáció lehetőségét.

Hamburgot tavaly nyáron feldúlták a szélsőségesek

Gulyás Márton egy, a következményektől megrettent aktivistája a Ripostnak azt mondta: a legfontosabb cél a rendőrök provokálása lesz a szombati budapesti tüntetésen is. Az akciókat filmre veszik, s ha sikerülne egy rendőrt kihozni a sodrából, a felvételt nyomban közzéteszik a világhálón, rendőri erőszak, zsarnokság, terror Magyarországon címmel.

Gulyás még 2017 őszén beszélt arról, hogy adott esetben az erőszakos akcióktól sem riadnak vissza majd: „Ha a kormány nem tér jobb belátásra. akkor fel fogjuk bontani az együttműködést az államhatalommal. Fel kell készülni a blokádokra, épületfoglalásokra, közterületek elfoglalására!” – idézi a Soros-aktivista fenyegető szavait a Ripost.

Az Antifa esetleges érkezésével kapcsolatban Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő azt mondta: a fenyegetés valós. – A jelenlétük nagy biztonsági kockázatot jelent, elég csak megnézni, mit tettek Hamburgban, ahol az egész várost felforgatták. Korábban a berlini május elsejei tüntetéseken is nagyon komoly sérüléseket okoztak. Az egyik kolléganőmet úgy fejbe verték egy vascsővel, hogy élete végéig ápolásra szorul. Ezek az agresszív csapatok vasgolyós csúzlit és Molotov-koktélt használnak, és minden mást, amivel súlyos sérülést lehet okozni – jegyezte meg Spöttle.

A magyar hatóságok azonban felkészültek a szélsőségesek provokációira is. Amíg a provokáció nem lépi át a törvényesség határát, nem fognak beavatkozni. A tüntetésen a rend fenntartása a szervezők törvény által előírt feladata, a hatóságok csak törvénysértés esetén avatkoznak közbe.

Megelőző jelleggel helyezte ki a rendőrség a Belvárosban, döntően a Kossuth téren és környékén azokat a legmodernebb térfigyelő kamerákat, amelyek arc-, testalkat- és hangfelismerő rendszerekkel rendelkeznek. A szoftverek adattáraiba pedig felvezették a körözési listákat, így például a Hamburgot feldúló Antifa-harcosok közül még az elfogatóparanccsal keresettekét is. Mint ahogy azt lapunknak informálisan megfogalmazták, jöhetnek körözött személyek is a demonstrációra, csak viszonylag kicsi az esélye, hogy majd szabadon távozhatnak is onnan.

Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, az arcok eltakarása a demonstráción például sállal, maszkkal nem fér bele a szabad véleménynyilvánítás jogába.

Gulyás nem készül gyújtogatásra

HÍR TV szúrta ki, hogy videoüzenetben utasította vissza Gulyás Márton, hogy külföldről hívott rendbontókat a ma esti, kormányellenes tüntetésre. Az ellenzéki aktivista hangsúlyozta, ő nem szervezője a demonstrációnak, részt vesz rajta, de nem tervezi, hogy felszólal.

„Semmifajta agresszív, gyújtogatásra, rongálásra és egyebekre nem készülök, sem én, sem tudomásom nincs olyasmiről, hogy ilyet bárki szervezne. Nyilván, ha tudnám, akkor A: lebeszélném az illetőt, mert semmi szükség rá, sőt kifejezetten káros. B: hogyha azt tudnám, hogy az illető egyébként erre készül, és nem tudnék semmit tenni az ellen, hogy ezt megakadályozzam, akkor nyilván értesítem a rendőrséget.

Gulyás így reagált arra, hogy a kormánypárti bulvársajtó azt híresztelte, hogy szavára Budapestre érkeznek olyan anarchisták, akik részt vettek tavaly nyáron a hamburgi, globalizációellenes zavargásokban.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »