A Smaragd Buddha nyomában II. – KÉPEKKEL

A Smaragd Buddha nyomában II. – KÉPEKKEL

Mivel a Smaragd Buddha többször is útnak indult az elmúlt évszázadok során, én is a nyomába eredek. Így Csiang Maiból Laosz fővárosába vezet az utam. Egy légcsavaros géppel repülök Udon Thaniba, s innen kissé körülményesen utazom a Smaragd Buddha következő lakhelyére.

Udon Thaniból nemzetközi busz visz Laosz fővárosába Vientiánéba (Viangcsan), illetve csak vinne, mert a határon leszállítanak, és a busz nélkülem megy tovább. Laosz bizony keményen ragaszkodik kommunista eszméihez, s ezt a határon többször és hosszasan éreztetik velem. Kiderült, hogy külön fényképes vízumot kell csináltatnom, hogy átengedjenek, mivel átkos kapitalista országból érkeztem. A thai vámosok azonban nagyon rendesek és pillanatokon belül kész a vízum a fotóval. Laoszi oldalon azonban merőben más a helyzet. Útlevelemet elveszik, egyik helyről a másikra küldenek, angolul nem beszélnek, és különféle papírokat kell kitöltenem, amelyeken csak lao nyelven vannak feltüntetve az adatok. Utána hosszú hajsza következik az útlevelem után. Bekopogok néhány ablakon. Ablak nyílik, finánc ordít velem lao nyelven, de nem értem, és szerényen angolul mondogatom, hogy az útlevelemet kérném. Ezt meg ő nem érti és kiabál, hogy lao nyelven beszéljek.

Önfeledten, boldogan, nevetve nyitottam ki, de a képen egy nő mosolygott rám vissza. Rögtön lehervadt a képemről a vigyor, s kétségbeesve döbbentem rá, hogy én mégiscsak egy férfi vagyok! Eddig mindig büszke voltam erre, de most egy pillanatra elkeserített a dolog. Nem baj, valaki ennek is örülni fog, gondoltam, s angolul elkiáltottam magam, gyerekek kié ez az útlevél?! Hamarosan egy sztár lett belőlem. Rajongóim, akik eddig a földön ültek körülvettek, s mind az útlevelet akarták. Egy francia lányé volt, aki ujjongani kezdett örömében, amíg a finánc rá nem nézett. Félénken újra bekopogtam hát az ablakon. Gondoltam, hogy most már biztosan bilincsbe verve visznek el és nem köszönöm meg, amit kapok. Megköszöntem… Igen, az útlevelem volt az.

Taxit fogni nem gond a határátkelőnél. Egy egyetemista srác siet elém, s rögtön angolul kezdi mondókáját. Mialatt átrobogunk a kilobogózott Mekong hídján, átnézem azokat a reklámfotókat, amiket rögtön az elején a kezembe nyomott. Kérdezi is, hogy melyik helyet szeretném meglátogatni a fővárosban. Mindent, ami régi, és mindent, ami tabu egy szocialista országban, válaszoltam. Jót nevetünk. Szóval a templomok érdekelnek? Kérdezi. Telitalálat, hangzik a válaszom.

Vientiáné

Laosz bizony sok változáson ment át az elmúlt századokban. 1354-ig a Khmer birodalom része volt. A VI. században ugyan a mon népek összefogtak, hogy létrehozzák a Dvaravati Királyságot, és a Csantaburi és Fa Daet (manapság Thaiföldön Kalaszin) között elterülő királyságukat a VIII. századig sikerült is megtartani, ám a későbbiekben észak felé szorították őket a khmerek. Mikor Kublaj kán seregei a XII. században elkezdték kiszorítani a thaiokat Dél-Kínából, a thai-laok kiűzték a khmereket erről a területről. 1354-ben Fa Ngum megalapította Lan Xang (millió elefánt) királyságát, melyet akár a mai Laosz elődjének is tekinthetünk. Ekkoriban még Luang Prabang volt a főváros.

A város nevének fordítása az Arany Buddha királyi székhelye magáért beszél. Vientiáné csak Szetthathirath király uralkodása alatt 1563-ban lett főváros.

Tudni kell, hogy a lao az egyik thai törzs. Északkelet Thaiföldön hatalmas területen több mint hatmillió ember ma is ezt a nyelvet beszéli. Az itt élők Trianonja szintén a franciáknak köszönhető. 1893-ban ugyanis Francia Indokína lett ez a terület, és a francia uralom alól csak 1954-ben szabadult az ország, amikor létrejött a rövid életű Laoszi Királyság. Az országot a hatvanas és hetvenes években először a franciák majd az amerikaiak porrá bombázzák. Rosszabb már nem is történhetne, gondolhatnánk.

Hírdetés

Az indokínai háborúban az észak-vietnami hadsereg elfoglalta az ország keleti részét, és 1975-ben a kommunisták kerültek hatalomra. Foglyul ejtették Szavangvatthana királyt, aki egy kommunista átnevelő táborban halt meg családjával együtt valamikor 1978 és 1982 között. Hogy pontosan mikor és hol, máig nem lehet tudni, hiszen a kommunista országban máig a Laoszi Népi Forradalmi Párt irányít. Első lépésként 1975-ben megszüntették az ország első, 1958-ban alapított egyetemét. Sok huzavona után csak 1995-ben jöhetett létre a Laoszi Nemzeti Egyetem, az egyetlen felsőoktatási intézmény az országban.

Wat Hó Phra Keó

Fővárosi sétámat ott kezdem, ahol Csiang Maiban abbahagytam, vagyis a Smaragd Buddha templomában, merthogy itt is van ilyen. A legtöbb időt a szobor ugyanis itt töltötte a Wat Hó Phra Keó templomában. Délkelet-Ázsia legjelentősebb jelképe a Smaragd Buddha nagy becsben tartott ereklye a világnak ezen a térfelén. Miután Ketklao Lanna királya meghalt, unokája, Szetthathirath Lan Xang (Laosz) hercege, későbbi királya került a trónra Lanna fővárosában Csiang Maiban is. Ketklao királynak ugyanis nem volt fiú örököse.

A hatalom és győzelem jelképét a Smaragd Buddhát így 1552-ben Csiang Maiból Lan Xang akkori fővárosába, Luangprabangba viteti. Fontos azonban megjegyezni, hogy a laoszi történetírás teljesen másként említi az eseményt.

Szerintük a szobrot ők kaparintották meg a khmerektől, vagyis Angkorból került hozzájuk. Nem sokáig maradhatott az ereklye északon Luangprabangban, mert a burmaiak támadásai veszélyeztették a királyságot. Így tizenkét évvel később az új fővárosba, Vientiánéba helyezik a győzelem garanciájának tartott szobrot. Itt a Wat Hó Phra Keó templomban 214 évig marad a palládiumnak tartott alkotás. Ezt a királyi templomot kizárólag a Smaragd Buddhának építették. Mikor a thai Csakri dinasztia megalapítója Csao Phraya 1779-ben elfoglalja Vientiánét, óriási ünnepségek közepette Thonburiba, az akkori thai főváros, Wat Arun templomába viszik a Smaragd Buddhát. Az elmúlt századokban sokszor újra kellett építeni a viharvert Wat Hó Phra Keót.

1828-ban, amikor Anouvong király fellázadt Sziám ellen, a thaiok földig rombolták a várost. Ez a templom is sokáig romokban hevert. 1936 és 1942 között a régi rajzok alapján újjáépítették, ám sokak szerint inkább egy XIX. századi bangkoki uboszotra (imaház) hasonlít, mint az eredetire. Bejárata felett a tűzfalon Indra isten látható Airavatán (három fejű elefántján). Alatta dévaták (mennyei félistenek) láthatók. Négyszintes tetőszerkezetének alsó része kevésbé meredek, és kiszélesedve egy oszlopsoron nyugszik a templom körül. Így egy árkádsort alkot, amelynek gazdagon díszített oszlopai és a templom fala között a régi templom eredeti Buddha-szobrai sorakoznak. Külön lépcsők vezetnek az árkádsorok alá és a főbejárathoz.

Minden lépcsőkorlátot ugyanolyan nagák (sárkány fejű, kígyószerű lények) díszítenek. A templomban ősi kőtáblákat, szemaköveket és a Smaragd Buddha eredeti oltárát is láthatjuk. Ez a gyönyörű épület a kommunista hatalomátvételt követően már nem szolgálhat buddhista szertartások helyszínéül. Belépődíj ellenében múzeumként látogatható.

Megjelent a Magyar7 2022/20. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »