A Selye János Gimnázium diákjainak látogatása az auschwitzi haláltáborokban

Miért éppen Auschwitz? Miért nem Srebrenica, Kambodzsa, Bloemfontein, Ruanda, az ukrán Holodomor, az örményországi népirtás vagy az észak-amerikai indiánok tragédiája? (…és a sor – sajnos – nem teljes.) A válasz egyszerű, de annál bonyolultabb. Auschwitz a legközelebb van…

Természetesen a leegyszerűsített földrajzi jelző további jelentéseket is takar, hiszen e közelség egyben érintettséget, részvételt és idő-térbeli következményeket is magába foglal. Idén április 30. és május 3. között gimnáziumunk diákjai immár másodszor vettek részt az Élet menete rendezvényen, amelyet Az Élet Menete Alapítvány budapesti szervezőinek köszönhettünk.

A négynapos program a Dohány utcai zsinagógában kezdődött, majd a krakkói Kazimiers-negyedben folytatódott. A rendezvény további két napja szinte teljes egészében Auschwitzban és Birkenauban zajlott.

Hírdetés

Ez lehetőséget teremtett mindannyiunk számára, hogy mélyebben megismerkedhessünk a vészkorszak kérdéseivel, és ezt nemcsak a lelkes budapesti vezetőinknek köszönhettük, hanem az auschwitzi barakkokban létrehozott emlékkiállításoknak is, amelyek sokszor a művészet univerzális nyelvezetével kiegészítve segítették a történelem száraz ismereteinek a befogadását. Hazaérkezésünkkor a Duna-part Cipőinél gyújtottunk mécseseket.

Az Élet menete ideje alatt mindannyian kék kabátban voltunk. Így a két tábor között vonuló kék kabátos embertömeg hosszú folyóra hasonlít. A Tóra szerint a folyó az idő szimbóluma: az időé, amely nem moshatja el az emléket.

Auschwitzban minden harmadik áldozat magyar állampolgár volt, számuk mintegy félmillióra tehető. A lengyel parlament 1947 júliusában döntött arról, hogy a koncentrációs tábor fennmaradt részén, Auschwitz I és II. területén létrehozza az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeumot. Az UNESCO 1979-ben nyilvánította a világörökség részévé a helyet.

„Auschwitz igazi problémája az, hogy megtörtént, és ezen a tényen a legjobb, de a leggonoszabb akarattal sem változtathatunk.“ (Kertész Imre)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »