A Saul-összeesküvés-elmélet

„Nem azzal kerülsz bajba, amit nem tudsz. Hanem azzal, amit biztosan tudsz, de nem úgy van.” (Mark Twain)

Úgy mondani véleményt valamiről, hogy nem ismered az adott dolgot, veszélyes. Mark Twain ezt frappánsan fogalmazta meg, azért is választottam ezt a idézetet. Rögtön az elején előrebocsájtom: nem láttam – még – a Saul fiát, de jelen írásom nem is magáról a filmről szól, inkább a jelenségről, aminek a része.

Hosszú évtizedek óta érdekel, mi a baja a többi nemzetnek a zsidósággal. Ebben csak annyira vagyok érintett magyarként, hogy már néhány alkalommal nekem is szembesülnöm kellett furcsa szélsőségekkel. Az elmúlt években, amióta az Emberiseg.hu oldalt kitaláltam és szerkesztem, már számtalanszor voltam fasiszta, kommunista, vagy épp ellenkezőleg: zsidó-bérenc vagy a háttérhatalom embere. Már minden voltam – mások szemében. Pusztán azért, mert véleményemmel kiálltam emellett vagy amellett. Lényegtelen. Egyrészt úgysem szerethet mindenki, másrészt az ember önmaga elvárásainak feleljen meg, ne másokéinak.

2016 februárban Izraelben jártam – ennek több oka is volt: egyrészt munka miatt, másrészt kikapcsolódni egy kicsit, és nem utolsó sorban azért, hátha kicsit kiderül valami a titokból: mi a baj a zsidókkal? Leszögezem: nem lettem okosabb, nem kerültem közelebb a válaszhoz.

Ez a cikk sokak szemében úgy fog tűnni, hogy antiszemita. Pedig nem az. Isten látja lelkemet, nem gyűlölök senkit: sem muszlimot, sem oroszt, sem románt, sem cigányt, sem zsidót. Nincsenek beskatulyázható nemzetek vagy népcsoportok, akik ilyenek vagy olyanok. Emberek vannak, akik tesznek ilyen meg olyan dolgokat. Hol jót, hol rosszat.

Izrael egy olyan ország, amelyik több száz kilómétereken keresztül, a sivatag közepén 3 méter magas szögesdrót kerítéssel van körülvéve. Nincs átjárás. Az ország lakói kvázi bezárva élnek saját „börtönükben”. Nem mosolyognak a szomszédokra, nem haverkodnak velük.

Az országot a második világháború után erőszakkal és mesterségesen hozták létre, ami valakiknek jó, valakiknek nem jó, de tény, hogy létezése óta legalább annyian szeretnék pusztulni látni, mint amennyien virágozni.

Többezer éves múltja van annak, hogy a történelem során időről időre voltak zsidó-üldözések, pogromok, népirtások. Ez amúgy a 22-es csapdája: mondhatni, azért üldözik rendszeresen a zsidóságot, mert olyanok, amilyenek. De fordítva is igaz: azért ilyenek, amilyenek, mert rendszeresen üldözik őket, tehát nincs más választásuk, ha életben akarnak maradni. Öngerjesztő folyamat, amiben nehéz megállapítani, hogy melyik volt előbb: az üldözés vagy a milyenség.

Ezt a két tényt, vagyis a zsidóüldözés több ezer éves meglétét, és az erőszakosan létrehozott Izrael állam meglétét tisztáznom kellett mindenképpen, mert ezek nélkül nem lenne érthető, hogy mit akarok. Hogy a Saul fia filmművészeti szempontból értékes-e vagy sem, nem tudom. Majd a közönség eldönti. Én, ha megnézek egy bármilyen filmet, akkor az vagy tetszik, vagy nem. Nincs elemezgetés, nincs vesézgetés, nincsenek felesleges körök.

Nem véletlenül írtam azt, hogy majd a közönség eldönti, mert a szakma már sok helyen döntött: eddig 50 különböző díjat nyert a film. Nem ismerem a szakma valamennyi szereplőjét, akik döntenek – de mindegy is, hiszen nem attól fog tetszeni nekem bármi is – vagy nem tetszeni -, mert valakiknek ez vagy az a véleménye az adott dologról.

Eszembe jut két másik film, amelyek szintén Oscar-díjasok lettek: Szabó István Mephisto-ja a nyolcvanas évek elején, vagy Spielberg Schindler listája 1993-ban. Mindkettő témája a fasizmus és a zsidóság üldözése volt.

Ha mindehhez hozzávesszük a kötelező Holocaust-emléknapot, vagy azt, hogy ma már bűncselekmény a Holocaust-tagadás, akkor a háttérben kirajzolódik egy másfajta nézőpont, amely már nem arról szól, hogy a Saul fia jó film-e vagy sem, hanem annál sokkal többről.

Van a világon egy rendszeresen üldöztetéseknek kitett nemzet, amely már többször megjárta a poklot, többször sodródott a kipusztítás szélére, amelynek amolyan végső menedékként erőszakkal létrehoztak egy katonaállamot, Izraelt. És amelyik minden eszközzel törekszik arra, hogy sakkban tartsa a világ lelkiismeretét rájuk vonatkozóan. Időről időre fenyegetően emeli fel képzeletbeli mutatóujját, s azt mondja: látjátok, mit akartatok velünk tenni!? Emlékeztetni fogunk rá titeket mindig, mindenütt, minden eszközzel.

Mindezek fényében nem véletlen, hogy a Saul fia diadalútja megkezdésekor nem az volt az első gondolatom, hogy ez biztosan egy jó film, hanem egészen más: ismét megdorgálják a világot – jelen esetben a film eszközével -, hogy véletlen se feledje el saját bűnösségét a zsidósággal szemben.

A második világháború pokol volt. Pokol volt az oroszoknak, a lengyeleknek is. Az utána következő időszak meg másoknak. Mint ahogy a jelen pokla Szíria, a Gaza-övezet, és a többi. Vannak kis és nagy poklok. Vannak olyan poklok, amelyekről nem születik film, s ha születik, akkor sem kap olyan háttérszelet, hogy a világon mindenütt figyeljenek rá: mondjuk egy arany szobrocska miatt.

Nem kell elfogadni azokat a gondolatokat, amiket Saul kapcsán leírtam, de abban biztos vagyok, hogy ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül. Szerintem még sokan így gondolják.

Izraelben megkérdeztem az ott élő ismerősöket, hogy szerintük mi az oka annak az évezredes gyűlöletnek, ami a világban tapasztalható a zsidósággal szemben. Mert sokkal ügyesebbek, ügyeskedőbbek, törtetőbbek másoknál. Kihasználják a lehetőségeket. Ez volt az egyik válasz. Ezt magam is megtapasztaltam vásárlás közben egy boltban. Várakoztam a sorban, hogy az előttem lévőt kiszolgálja a pultos, s mikor sorra kerültem volna, egy helyi simán elém vágott se szó se beszéd, mintha ott sem lennék. Apró, jelentéktelen affér, és nem is szeretek általánosítani. Embere válogatja, hogyan bánik a másik emberrel. Amúgy vezetni is így vezetnek – lazán bevágnak a másik elé index és egyebek nélkül. De tényleg kár lenne egy egész társadalmat megítélni ilyen apróságokból, mert tapasztaltuk az ellenkezőjét is: előzékenységet, kedvességet és udvariasságot is. Mindazonáltal kár lenne csak a zsidókra ráhúzni a fennsőbbrendűség bélyegét, hiszen a németek, angolok, franciák egy része ugyanilyen. Minden nemzetben vannak olyanok, akik azt képzelik, hogy a saját népük az első a világon, a többiek pedig le vannak… magasról. Részben ezért is tart itt az emberiség.

Mi volt a másik válasz a gyűlölet okára? Az irigység. És ebben is nagyon sok igazság van. Tudjuk, hogy a világ legerősebb és leghatékonyabb titkosszolgálata az izraeli. Tudjuk, hogy ahol zsidó származású emberek megvetik a lábukat – legyen az média, üzleti világ, bármilyen vállalkozás, filmipar, stb. – ott más nem igazán rúg labdába. Mert összezárnak, egymásnak vetett háttal védik saját érdekeiket, egymást segítik, egymást támogatják – bárkikkel szemben. Lehet, hogy egymás között ugyanolyan számítók és kegyetlenek, de külső erőkkel szemben mindig egységesek és hatékonyak. Legyen szó háborúról, üzletről, vagy bármiről.

Ha egy valamit át kellene vennie a magyarságnak tőlük, akkor az ez volna: az egységesség, összetartás. Ez maximálisan hiányzik a magyar társadalomból. Két magyar ma három pártot csinál, egymás sikerének nem örülünk, hanem el akarjuk venni a másiktól, nem azt nézzük, hogyan tudnám segíteni a másikat, hanem azt, hogy az hol éri meg nekem. Persze tisztelet a kivételnek!

Elárulok valamit: ha ebben az egy dologban előbbre lépnénk, és csak fele annyira összetartanánk, mint a zsidóság, sokkal boldogabbak lennénk, és abban is biztos vagyok, azok, akik ma gyűlölik őket, sokkal kevesebbet foglalkoznának velük.

Nagyjából ennyi.

Biztos vagyok benne, hogy a Saul fia nyomasztó, rossz kedvet csinál, és piszkálni próbálja a tudatalattim lelkiismeretét. Tehát elérte a célját – már akinél. Aki bedől ennek az újabb „te is bűnös vagy”-dózisnak.

Both Gábor

2016-03-01


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »