A sátánizált Horthy 14.

A tények vártnál kedvezőbb fölmérésének hatására az angol diplomata-történész lelkesen méltatta a kormányzót.

Föltételezem, Macartney csupán lelkiismeretesen eleget tett az angol külügy megbízásának és sokoldalúságra törekedett az igazság megismerésében. Amit a lihegenc defetisták ma is elmulasztanak. „Ellenségei azt mondták – idézem Macartneyt – hogy ez az odaadó szeretet (családja iránt) bizonyos szempontból káros a közérdekre, de ha ez így is volt, jóhiszeműségből és nem számításból volt így.” Én (Sz. K.) viszont úgy vélem, ha családszeretete nem csorbul meg egy ponton, az hasznosabb lehetett volna a közérdeknek. Holmi heroikus-demokratikus gesztusként közkatonák közé küldte Horthy Istvánt, azt az embert, aki kormányzóhelyettesként a legalkalmasabb lett volna megfelelő időpontban a náci- és a nyilasellenes erők összefogására.

Máskülönben népszerű vezetőnek bizonyult. „Mindenki tanúsága szerint kedves, tapintatos földesúr és vezető volt: nyílt és barátságos mindenkivel (…)” Jelen sorok írója – vagyis Macartney – szerint „semmi alapja sem volt annak a vádnak, hogy hiú volt és nagyravágyó. A hatalom érdekében nem volt könyöklő és cselszövő: mások nyomására fogadta el a hatalmat, mivel meggyőzték, hogy kötelessége elfogadni, minthogy ő a legrátermettebb…” Nem volt becsvágyó. Jóhiszemű, kötelességtudó emberként mások jóhiszeműségét túlértékelte, azaz hiszékenysége vezetői hibává súlyosbodott. Macartney nemzeti sajátosságaként (!) értelmezte vágyálmokat kergető gondolkodását: „és ez befolyásolta politikai nézeteit, de alapvető szerénysége valószínűleg még fontosabb tényező (volt). Ahhoz, hogy elvesse saját képességeinek azt a szemléletét, amelyet állandóan hangoztattak előtte, olyan értelmi függetlenség és önmagába tekintő analitikus képesség lett volna szükséges, aminek soha nem mutatta jelét.” Sorsa tipikus határeset. Ókori szabály: vae victis. Érdemében rejlik bűne. Azonosult a Trianon által bukásra, vesztésre, halálra sújtott haza sorsával, mert nem önző lehetőségnek, hanem kötelességnek tartotta politikai szerepvállalását. Macartney leszögezte: „pozícióját sohasem kísérelte meg személyes előnyszerzésre használni a szó negatív értelmében.” Csendes, visszahúzódó életet élt, magamutogatás, különcködés nélkül. „Kisebb költségvetéssel élt, mint amennyit a parlament biztosított volna számára és nem akarta vagyonát közpénzen gyarapítani.” A háború után szegényes életforma jutott osztályrészéül, „amit nagy méltósággal viselt.”

Különösen érdekes Macartney eme föltételezése: „Minden kritikusa elismerte szándékának tisztaságát. Az viszont kevésbé biztos, hogy személyes tulajdonságai tényleg eszményiek voltak-é egy olyan ember számára, aki a legnagyobb felelősséggel járó posztra kivételesen nehéz időkben került.” Megismétlem: kivételesen nehéz időkben. Értelmezzük ezt úgy, hogy lomhán normális korban máskülönben kiváló emberi tulajdonságai alkalmasak lehettek volna, de nem a vészkorszakban a rája zúduló föladatok megoldására? Milyen politikusi karakter kívántatott volna erre? Netán a kortárs Pétain, Laval, Antonescu, Tiso, Hlinka páter, vagy később Honecker, Gottwald, Ceaucescu, Rákosi, Kádár az eszményi politikus alkat? Mit csinálhatott volna Churchill az ő helyében, a sokszoros náci túlerővel szemben? Vagy akár Roosevelt, ha biciklis hadosztálya van csupán?

(Folytatjuk)

Szalay Károly – www.demokrata.hu

A sorozat korábbi részei:

A sátánizált Horthy 1.

A sátánizált Horthy 2.

A sátánizált Horthy 3.

A sátánizált Horthy 4.

A sátánizált Horthy 5.

A sátánizált Horthy 6.

A sátánizált Horthy 7.

A sátánizált Horthy 8.

A sátánizált Horthy 9.

A sátánizált Horthy 10.

A sátánizált Horthy 11.

A sátánizált Horthy 12.

A sátánizált Horthy 13.

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »