A románokon múlik, mennyi szurkolónk lesz a kosár-Eb-n

A románokon múlik, mennyi szurkolónk lesz a kosár-Eb-n

A 2017-es torna egyik házigazdája Kolozsvár, a szabályok szerint Románia egy ellenfelet meghívhat.

Helsinki, Tel-Aviv, Kolozsvár, Isztambul – e négy város ad otthont a jövő évi férfikosár-Eb-nek, amelyre csaknem két évtized szünet után a magyar válogatott is kijutott, nem is akármilyen simán. A magyar szurkolók nyilván nagyon szeretnék, hogy Kolozsváron legyenek a magyar meccsek, ám ez momentán a románokon múlik – legalábbis ez derül ki Szalay Ferenc, a kosárlabda-szövetség (MKOSZ) elnökének a Digi Sport stúdiójában elmondott szavaiból. A szabályok azt mondják, Románia odahívhat egy csapatot Kolozsvárra.

„Most kellően erős a magyar kosárlabda sportdiplomáciája. Ott vagyunk a FIBA-nál a megfelelő helyeken, klubcsapatainknál komoly sikereket értünk el a nemzetközi kupák besorolásai esetében. Ám ebben a helyzetben nem erre van szükség. A románok döntik el, hogy minket hívnak-e, ha igen, akkor velük fogunk játszani. A sorsolás is hozhat olyan eredményt, hogy Kolozsváron játszunk, még úgy is, hogy nem hívtak minket oda.”

Nem látni bele a románok fejébe

Szalay emlékeztet, hogy a női Eb-t közösen szerveztük a románokkal, a két szövetség kapcsolata nagyon jó. Azt viszont majd meg kell nézni, mit látnak a saját érdeküknek a román szövetségnél, hisz bizonyára rengeteg magyar szurkoló lenne Kolozsváron – ami egyrészt nagy bevételt jelentene a szervezőknek, de nem tudni, milyen erősnek találnak minket.

Vezérünk Erdélybe menneHanga Ádám is nagyon reméli, hogy Kolozsvárra kell majd mennünk. RÉSZLETEK

A válogatottban szereplők életkora alapján reménykedhetünk is akár abban, hogy a kontinentális elitben megmaradunk, hiszen a legidősebb játékos 32 esztendős, két legjobbunk pedig még bőven harmincon innen van, Hanga Ádám 27 éves, Vojvoda Dávid nála is fiatalabb. Az utánuk következő, hasonlóan erősnek mondható korosztály a 18 évesek csapata.

Mitől, mennyire és meddig leszünk jók?

Szalay Ferenc szerint a kijutás titka az is volt, hogy a korábbi, „épphogy” ki nem jutások után is egyben tartották a válogatottat, amelynek élén Stojan Ivkovic szövetségi kapitány nagyon kemény munkát végez, a csapat környékén pedig nyugalom, béke és stabilitás honolt az utóbbi években, mindenki azt tette, ami a dolga, a nagycsapat mellett pedig folyamatosan ott volt az utánpótláskorúak edzője is.

A szövetség elnöke a csapategységet korábban nem tapasztalt szintűnek tartja, éppen ezért csak mérsékelten és nagy körültekintéssel próbálkoznak honosítással, egy próbálkozásuk volt mostanság, hogy az irányító pozícióján erősödjünk – egy Törökországban játszó amerikai kosárlabdázóval.

Prémium

Az Eb-re jutásért tízmillió forint jár a válogatottnak – ez töredéke a labdarúgók korábbi jutalmának –, de lehetséges, hogy még emelnek az összegen. Ebbe a döntésbe bevonják a szövetségi kapitányt is: ha ő azt mondja, hogy nem kell most kitömni a játékosokat, akkor nem lesz pluszprémium az Eb előtt. A tornán részletes premizálási rendszer lesz, de erről még szintén nem döntöttek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »