A román kormányfő, aki sosem finomkodik

A román kormányfő, aki sosem finomkodik

Durva kijelentése után azok is megjegyezték az 50 éves Mihai Tudose nevét, akik eddig nem ásták bele magukat a román belpolitikába. A hirtelen természetű politikust tavaly nevezték ki miniszterelnökké, előtte – 2014 és 2015 között – a gazdasági miniszteri pozíciót töltötte be. A Szociáldemokrata Párt politikusa jogi diplomát szerzett Bukarestben, így indult el a közélet irányába, ahol kissé rögös úton, de végül a csúcsra küzdötte magát.

Egy rövid ideig a Ponta-kormány gazdasági, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztere is volt, de alig egy éven belül, a bukaresti Colectiv klubban történt halálos áldozatokat követelő diszkótűz miatt, Victor Ponta benyújtotta lemondását, mivel a legtöbben az állami korrupcióban látták a tragédia valódi okát. Ponta csúfos leköszönése után a független Dacian Cioloș lett a miniszterelnök, Tudose pedig kénytelen volt átadni a helyét Costin Borcnak.

Két évvel később azonban újra visszakapta a gazdasági tárcát, amikor a szintén PSD-s Sorin Grindeanu került kormányra. Grindeanu kormányzása azonban egy bizalmatlansági indítvány miatt véget ért, így egy új kabinet összeállítására volt szükség, ekkor nevezték ki Tudosét a kormány élére.

http://mno.hu/

Szinte azonnal a gúnyos kritikák kedvenc célpontjává vált beszédhibája és jellegzetes külseje miatt is, amely már önmagában karikatúráért kiált, ezen pedig lobbanékony természete sem segített túl sokat. A romániai magyaroknak már tavaly sem ígért túl sok jót a román kormány új felállása, hiszen Tudose miniszterelnökségével az oktatási miniszter Liviu Pop lett, aki igencsak hevesen ellenezte a tanügyi reformokat. A tavaly ősszel jogilag megszűnt marosvásárhelyi magyar gimnázium körüli botrány kapcsán a saját külügyminisztériuma által kibocsátott közlemény miatt végül elnézést kért, ugyanis a tárca közölte, hogy a magyar kormány állásfoglalása az ügyben „barátságtalan” és „csupán a választási kampány megnyilvánulása.

http://mno.hu/

A frissen kinevezett miniszterelnök több nyilatkozatában is kiemelte, hogy nem hajlandó „apróságokon” finomkodni: számára a legfontosabb, hogy bizonyos területeken (kórházak, autópályák) sürgősen elinduljanak a fejlesztések Romániában. Szerinte az elmúlt 27 évben alig történt előrelépés egyes területeken, ezzel kapcsolatban pedig képtelen higgadtan beszélni. Előfordulhat, hogy ebben a pozíciójában sem marad majd sokáig, hiszen ő maga jelentette ki, hogy ha úgy látja, nem sikerül megvalósítania terveit, lemond. „Abban a pillanatban, amikor úgy látom, hogy nem tudom megvalósítani, amit akarok és ami szükséges, hazamegyek. Három percbe telik megírni egy papírt” – jelentette ki.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.13.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »