A Rogán-jelenség

A Rogán-jelenség

Politikailag egyre kínosabb Rogán Antal személye Orbán Viktor miniszterelnök számára. A miniszter mintha elfelejtette volna a politikusi kiskáté alapját, miszerint nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Ennél a mondásnál mi sem jellemzi jobban a Rogán-jelenséget.

Adva van az olajozásban jelentős karriert befutott Portik Tamás, aki június 17-én – mondhatni talpig vasban – per Tóni emlegette a minisztert a bíróságon. Rogán ugyanis beperelte Juhász Pétert, az Együtt alelnökét, aki bűnözőnek nevezte őt a belvárosi ingatlanmutyi kapcsán. A személyiségi jogi perben az alperes Juhász idéztette be tanúként az ifjúkorában szimpla betörőként elítélt, ám azután a közelmúltig ítélet nélkül maradt Portikot. Akit májusban jogerősen tizenöt év fegyházbüntetésre ítéltek Prisztás József 1996-os megöletése miatt, s a személyiségi jogi perre Sátoraljaújhelyről hozta Budapestre a kilencfős kommandós csapat. Itt szembesítették volna Rogánnal, ám a miniszter „halaszthatatlan kormányzati teendője” – a német Bildnek adott hárommondatos „interjúja” – miatt távol maradt.

Így Portik „Tóni” távollétében beszélt hosszan és életszerűen Rogánról, sőt Andy Vajnáról („Andyről”) és Habony Árpádról („Árpiról”) is, a belvárosi ingatlanmutyiról, illetve az említettek abban állítólag betöltött szerepéről. Szóba hozta azt is, hogy egy alkalommal tízmillió forintnyi eurót vitt Pápa Marianne-tól Habony kérésére Rogánnak a belvárosi Fidesz-irodába. Itt érdemes egy kis családfakutatásra vállalkoznunk. Pápa Marianne néhai férjének, Szetlik Ferenc milliomos üzletembernek az unokaöccse Habony Árpád. Szetliké volt egyebek mellett a józsefvárosi Négy Tigris Piac. Pontosabban Szetlik Ferenc Komondor Kft.-je birtokolta a piacot, amelynek őrző-védő feladatait egykor a később maffiavádakkal elítélt Tasnádi Péter, illetve Láposi Lőrinc nyugalmazott vezérőrnagy közös cége látta el. A Komondor Kft.-t Szetlik halála óta özvegye, Pápa Marianne, Magyarország egyik leggazdagabb üzletasszonya irányította. A piacot végül a közbiztonságra különösen veszélyes mivolta miatt Kocsis Máté polgármester bezáratta. Kocsis pedig azt találta mondani: Portikot Pápa mellől vitték el évekkel ezelőtt a kommandósok. (Ezt mostanában állítólag visszavonta.) A vázolt gazdasági érdekcsoportról köztudott volt a 90-es években, hogy egyértelműen baloldali elkötelezettségű. Így különösen pikáns volna, hogy a Fidesz egyik meghatározó alakja összeborult velük – legalábbis az elítélt bűnöző elmondása szerint.

Mit vár a választópolgár egy ilyen állítás hallatán? Azonnali reakciót – tagadást, cáfolatot, feljelentést – a megnevezettek részéről, ám kezdetben egyetlen szón kívül semmilyen reakció nem érkezett: a miniszter rágalomhadjáratnak minősítette Portik szavait. Óriási politikai hibát követett el ezzel – hiába tisztességes valaki, ha hirtelen nem látszik annak. Habony és Pápa ugyancsak hallgat – vélhetően csak egyelőre. Pápa korábban közleményben tagadta, hogy bármi köze lett volna Portikhoz, miközben a férfi a magánvádas perben is hangsúlyozta: életvitelszerűen együtt éltek a tárgyalt időszakban.

Rogán Antal helyett a beosztottjai bonyolódtak kommunikációs csörtékbe a Miniszterelnöki Kabinetiroda nevében, pedig a per magánvádas eljárás, amit a miniszter magánszemélyként indított, ehhez a munkahelyének semmi köze. Rogán csak néhány napja bízta meg saját ügyvédeit, hogy tegyék meg a szükséges jogi lépéseket Portik ellen. Egy politikus – aki ráadásul Vas megyében edződött ifista korában – nem lehet ennyire amatőr. Csoda-e hát, ha felvetődik: lehet, hogy Portik nem is hazudik? Pedig akár még hazudozhat is. Rogán ügyvédei azzal érvelnek, hogy 2008-ban, amikor Portik találkozott Laborc Sándorral, a titkosszolgálatok akkori vezetőjével, arról egyezkedtek, hogy a férfi találjon valami terhelőt a fideszes politikusok, így Rogán Antal ellen. Portik most éppen ezt csinálja, befeketíti a Fidesz prominensét – mondják az ügyvédek.

Ám mi van, ha mégsem ez a helyzet? Portik állításainak következménye vélhetően büntetőügy lesz – hogy ki ellen folyik majd, az a hatóságok vizsgálatán múlik. Ám addig is kérdés, hogy Orbán Viktor, aki teljes mellszélességgel kiállt a jegybanki alapítványok körüli – nevezzük így – furcsaságok miatt kereszttűzbe került Matolcsy György mellett, vajon meddig hajlandó elmenni Rogán Antal politikai védelmében. A belvárosi ingatlanügyek kezdenek ráégni az egykori polgármesterre, és még az is súlyosbítja a történetet, hogy a Vizoviczki-ügy nyomozati jegyzőkönyveiben is előkerül a neve – nem egyszer, nem kétszer, és nem éppen hízelgő tartalommal. A Portik-vallomás kezelése pedig kirívó hiba, politikai amatörizmus volt a részéről.

A jövő nagy kérdése viszont az, vajon mit tesz majd Rogán Antal akkor, ha valaki kiteregeti az állampolgársági biznisz kulisszatitkait.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »