A rimaszombati Mikszáth Kálmán-megemlékezés képekben

A rimaszombati Mikszáth Kálmán-megemlékezés képekben

Rimaszombatban a régi gimnázium épületén elhelyezett emléktáblánál tartottak megemlékezést Mikszáth Kálmán születésének 175. évfordulója alkalmából.

Az összejövetelt a rimaszombati Pósa Lajos Társaság és a Tompa Mihály Református Gimnázium szervezte. A megjelenteket Pósa Judit, a társaság elnöke köszöntötte. Az ünnepi beszédet Molnárné Pelle Beáta iskolaigazgató mondta.

Szavalattal Deme Mátyás és Ferencz Zsolt, a gimnázium diákjai közreműködtek. Előbbi Pósa Lajos Mikszáth Kálmánhoz, utóbbi Pósa Lajos Ünnepi óda az iskolához című versét adta elő. Majd a szervezők elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

Hírdetés

Mikszáth Kálmán (1847–1910) az Egyesült Protestáns Gimnázium diákja volt 1857-től, erre emlékeztet az egykori líceum falán 2018-ban elhelyezett tábla. Azóta a gömöriek itt hajtanak fejet az íróra emlékezve születésének napján. S mint az idei szónok felidézte, Mikszáth jó emlékeket ápolt a városról, a tanárairól; a rimaszombati gimnáziumban ismerte meg az olvasás örömét, s itt került sor első írói szárnybontogatásaira is.

Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma

(HE/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »