A Richter szabadesése rontotta el a hangulatot

Egy százalékkal 37 805 pontra esett tegnap a Budapesti Értéktőzsde fő mutatója. A BUX utoljára október elején járt 38 ezer pont alatt. Az általános jó nemzetközi hangulatban a Richter 5,8 százalékos zuhanásával húzta le a BUX-ot. Ezt az a hír okozta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség bejelentette: vizsgálat alá helyezi az Esmya nevű készítményt. A másik három blue chip drágult, az OTP, a Mol és a Magyar Telekom is 0,4 százalékkal. Az Opus árfolyama 798 milliós forgalom mellett 1,3 százalékkal esett. Az Alteo tőzsdezárás után közölte, hogy megvették a Domaszék 2MW Naperőmű Kft.-t. Az Alteo árfolyama 1 százalékkal erősödött tegnap. A BUMIX 0,2 százalékkal csökkent.

Hírdetés

A bankok és az ipari konglomerátumok részvényesei jártak jól azzal, hogy az Egyesült Államokban a képviselőház után a szenátus is elfogadta az adócsomagot. A jó hangulat Európában is érződött, a vezető indexek 0,5–1,6 százalékot emelkedtek. A dollár 0,4 százalékkal izmosodott az euróhoz képest. A forint ugyanennyit esett a dollárral és 0,2 százalékkal erősödött az euróval szemben.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »