A rendőrség szerint nem volt bűncselekmény a fehér, keresztény hetero férfiakat rémisztő képződménynek nevezni

A VII. kerületi DK-s polgármester, Niedermüller Péter még januárban az ATV-ben úgy fogalmazott:

„[…] hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.”

Hírdetés

Az erzsébetvárosi polgármester kijelentése miatt kormánypárti álcivil CÖF-CÖKA tett feljelentést, és februárban el is rendelték a nyomozást közösség elleni uszítás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt, az ATV kérdésére az ORFK sajtóosztálya azonban most azt tudatta, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2020. május 15-én, bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.

A kijelentést követő balhéra a leginkább a Fidesz szállt rá, olyannyira, hogy Bayer Zsolt vezetésével még rasszizmus ellenes demonstrációt is szerveztek, amelyen újságírókat inzultáltak a békés korménypárti résztvevők. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »