A remény szimbóluma marad az olimpiai láng

A remény szimbóluma marad az olimpiai láng

Leállították az olimpiai láng váltóját Japánban annak nyomán, hogy kedden eldőlt, nem idén, hanem legkésőbb jövőre rendezik meg a tokiói nyári játékokat.

A láng március 12-én lobbant fel a hagyományos keretek között, de a szokásosnál kevesebb, mindössze száz meghívott és akkreditált vendég részvételével az ókori játékok helyszínén, Olümpiában.

A hétnapos görögországi váltófutás után a házigazda japánok 19-én vették át a fáklyát az athéni Panathinaiko Stadionban a koronavírus-járvány miatt nézők és delegációk részvétele nélkül megrendezett ünnepség keretében. Menet közben, Spártában a sok érdeklődő miatt a Görög Olimpiai Bizottság kénytelen volt rövid időre félbeszakítani a váltót.

A láng 20-án érkezett meg Japánba, ahol rögtön az első napon tömegjelenetek játszódtak le annak ellenére, hogy a kormány kérte, ne legyenek nagyobb csoportosulások a helyszíneken. A további napokon is hasonlóan nagy volt a népszerűsége a lángváltónak, a helyieket nem nagyon lehetett rávenni, hogy tartózkodjanak a futás helyszíni megtekintésétől.

Hírdetés

A játékok halasztásáról szóló keddi döntés után a szervezők bejelentették, hogy

a váltót törlik, de az olimpia jelképe marad Japánban a remény szimbólumaként.

“Most nem a sport, hanem az emberi élet védelme a legfontosabb” – mondta Thomas Bach NOB-elnök. – Az olimpiai láng lesz a fény az alagút végén” – tette hozzá.

Az eredeti tervek szerint a láng 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert megtéve jutott volna el a július 24-i megnyitóra.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »