A régi képeslapok is felelevenítik a hajdani Városliget helyszíneit

A fotózott vagy művészek által rajzolt, festett képeslapok többnyire üzleti szempontok szerint kiválasztott helyszíneket örökítenek meg. Profi módon megkomponált emlékképek, népszerű témákról. Olyan látványt kínálnak, amelyért a vásárlóközönség hajlandó pénzt adni. A levelezőlapok képes oldalára csak olyasmi kerülhet, amit a kor embere szépnek, érdekesnek, reprezentatívnak tart, különben nem kelnének el. A közízléshez igazított postai lapok akarva, akaratlanul dokumentálják is, milyen volt megörökítése pillanatában a kiválasztott helyszín. Ahogy telik az idő, megváltozik a látvány, így az eredeti állapotot ábrázoló régi képes levelezőlapok kortörténeti dokumentummá nemesednek. Segítségükkel bepillanthatunk a múltba.

Az elmúlt 120 évben számtalan képeslap készült a Városliget épületeiről, az itt működő intézményekről, szórakozóhelyekről és persze magáról a parkról. A Liget rengeteg jól fotózható, látványos helyszínt kínált száz évvel ezelőtt éppúgy, mint napjainkban. Ezúttal olyan képes levelezőlapokat válogattunk össze, amelyek, amellett, hogy szépek, a Városliget történetének forrásértékű dokumentumai is. Különösen azért, mert olyan épületekről és ligeti részletekről készültek, melyek ma már nem léteznek.

Royal Gerbeaud Pavillon (1885 – 1944)
A Királypavilon az 1885-ös Országos Általános Kiállítás tartós fennmaradásra szánt épületeinek egyike volt. Ybl Miklós tervezte, és eredeti funkciója szerint a kiállításra látogató királyi család fogadására szolgált. Az 1896-os Ezredéves Kiállításon a belvárosi Gerbeaud Cukrászda „kihelyezett tagozata” működött a pavilonban, amely a kiállítás egyik legnépszerűbb pontjává vált. Elegáns teraszán szívesen megpihentek a látogatók, és  megkóstoltak legalább egy kuglert (mai nevén minyont). Emile Gerbeaud itt mutatta be új találmányát, a világhírűvé vált konyakmeggyet: hosszú sor kígyózott a pultok előtt a pikáns finomságért. A tavasztól őszig nyitvatartó ligeti Gerbeaud zavartalanul működött egészen a 2. világháborúig. A Városligetre hulló bombák 1944 őszén döntötték romba.

Iparcsarnok (1885 – 1944)
Az 1885-ös Országos Általános Kiállítás központi kiállítási épületeként szolgált a mintegy 15 ezer négyzetméter alapterületű, hatalmas Iparcsarnok. Négy bejárata a négy égtáj felé nyílt. Nyugati kapuja előtt sétateret alakítottak ki, zenepavilonnal és szökőkúttal. A következő fél évszázadban az ország egyik legjelentősebb kiállítási helyszíneként számtalan rendezvénynek adott otthont. Köré épültek az 1920-as évektől rendezett Budapesti Nemzetközi Vásárok pavilonjai is. A 2. világháború idején hadianyag raktárként használták. Talán véletlen, talán ezzel is összefügg, hogy 1944 őszén végzetes bombatalálat érte. Helyén a közelmúltig a Petőfi Csarnok működött. Ide építik föl az új Magyar Nemzeti Galériát.

Ezredéves Kiállítás főkapuja (1896, tavasztól őszig)
A pályázati kiírásnak megfelelően az Ezredéves Kiállítás főbejáratát az Andrássy út tengelyének folytatásában, a Nádor-szigettel szemben helyezték el. A Millenniumi Emlékmű ívelt kollonádját megelőlegező, látványos főkapu Frommer Lajos budapesti építész tervei alapján készült, az előírásoknak megfelelően ideiglenes anyagokból. A kapuzat 60 méter hosszú, középső pilonjai 18 méter magasak voltak. Az építmény két szárnya között áthaladva, a városligeti tó hídján áthaladva lehetett a kiállítási területre jutni.A kiállítás bezárása után elbontották. Legfőbb jelentősége, hogy kijelölte a Városliget új kapuját, amely fokozatosan vette át a főbejárat szerepét a Rondótól.

Hírdetés

Ős-Budavára (1896 – 1910)
Az Ezredéves Kiállítás mulatónegyede rengeteg látogatót vonzott. A milleniumi évben naponta 15-20 ezer ember fordult  meg a falai között. Alkotói a régi Buda hű mását igyekeztek feleleveníteni, színházi díszlet módjára. Város volt a városban, saját újsággal és postahivatallal, utcáin, terein villanyvilágítással. A központjába épített mecsetet – amelynek kupolája mindkét képeslapon látható a háttérben –, 1896. április 29-én, muzulmán szertartás szerint fel is szentelték. A minaret erkélyéről müezzin köszöntötte a az imára felsorakozott bosnyák ezredet. A korhű megjelenésű, egy-két évnyi működésre tervezett kulisszavárost fából, stukatúrgipszből és egyéb ideiglenes anyagokból emelték Marmorek Oszkár építész tervei szerint. Ős-Budavára olyannyira népszerű lett, hogy a századfordulót is túlélte. Másfél évtizedes működés után került a csőd szélére. 1910-ben tűzveszélyessé nyilvánították és a fővárosi közgyűlés a lebontásáról döntött.

Fővárosi Pavillon (1896 – 1944)
Az Ezredéves Kiállításon a főváros kiállítóhelyeként használták, majd az egész épületet tavasztól késő őszig vendéglők, kávéházak vették birtokukba. A főváros legnagyobb és legdíszesebb helyiségeként hirdették annak idején. Itt működött Weingruber Ignác kávéháza, amelyet az Ujjé, a Ligetbe’ című dalban is megörökítettek. A nevezetes kávéházban és a hatalmas teraszon 2500 vendéget tudtak egyszerre kiszolgálni. Amíg a felnőttek kávéztak, trécseltek, a gyerekek a kávéház saját játszóterén, felügyelet mellett nyargalászhattak. Az 1944 őszi bombatámadások során ez a közkedvelt ligeti vendéglátóhely is elpusztult.

Fővárosi sétány szökőkútja (1882 – 1960-as évek)
A Liget eredeti főbejáratának számító köröndön (ma ismert nevén, Rondón) 1882-től működött szökőkút. Kellemes látványt nyújtott a kör alakú medence a magasra törő vízoszloppal, amelyhez minden irányból tucatnyi vízsugár csatlakozott. A századfordulón Fővárosi sétánynak nevezték a szépen parkosított területet. A körönd a Stefánia úti korzó szomszédságában ugyancsak kedvelt sétálóhelynek számított. Szökőkútja szép kort ért meg. Átvészelte a két világháborút, és többszöri felújítás, átalakítás után még az 1960-as években is lövellte a vizet. Vízforgató rendszere azonban nem volt. A fővárosi kertészet akkori vezetői arról panaszkodtak, hogy az óránkénti 36 köbméteres vízfogyasztás mellett külön díjat kell fizetni a víz tóba vezetéséért is. A nagyétvágyú, közel százéves szökőkutat az 1970-es évekre felszámolták, ma virágágyások találhatók a helyén.

Lechner Ödön jégpavilonja (1875 – 1893)
Amikor az öreg tóparti melegedő bódé leégett, a Korcsolyázó Egylet az ifjú Lechner Ödönnel terveztette meg az új jégpavilont. Az 1875-ös korcsolyaszezonban adták át rendeltetésének a keleties motívumokkal díszített épületet. A központi csarnokot mindkét oldalon nyitott folyosó kötötte össze egy-egy kisebb, nyolcszögletű pavilonnal. Az egyikben a büfé kapott helyet, a másik melegedőhelyiségként szolgált. A tetőteraszon helyezték el a zenekart. A földszinti korcsolyacsatoló fölött kapott helyet az üvegablakos nagyterem, ahonnan a gardedámok figyelhették árgus szemmel a gondjaikra bízott ifjú hölgyeket. A korcsolyaélet az 1890-es évek elején olyan gyors ütemben fejlődött, hogy a Lechner-féle jégpavilon már kicsinek bizonyult. Ezért 1893-ban lebontották, és felépítették helyére a ma is látható, 115 méter hosszú neobarokk jégcsarnokot.

Park a Hősök terén (1896 – 1938)
Pontosabb lenne, ha azt írnánk, hogy park a Hősök tere helyén, hiszen a tér csak 1932-ben nyerte el mai nevét. Sokáig nem is kezelték önálló térként, hanem az Andrássy út városligeti torkolatának tekintették. Amikor legelső, napjainkban is álló épülete 1896-ban felépült, a Műcsarnokot még a Városliget fái vették körül. Előtte hangulatos parkot alakítottak ki padokkal, sétautakkal, szökőkúttal. A Szépművészeti Múzeum elé, 1906-os felavatásakor, szintén virágágyásokat, örökzöldeket és szökőkutat helyeztek. A két épület előtti növényzet és a két szimmetrikusan elhelyezett szökőkút között haladt a Ligetbe igyekvő forgalom egészen 1938-ig. Ekkor az évtizedeken át szépen gondozott parkot felszámolták. A teret az Eucharisztikus Kongresszus rendezvényei miatt lekövezték, hogy a százezres tömegnek helyet biztosítsanak. Ránk már ebben a formájában maradt.

Lovas Dániel teljes cikke, valamint a képek forrásai itt találhatók.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »