A Református Szeretetszolgálat már 370 tonna adományt osztott szét

A Református Szeretetszolgálat már 370 tonna adományt osztott szét

Borzasztó nehéz körülmények közt működik az ungvári kórház, ahová most 3,2 millió forintért vittek alapvető gyógyszereket – mondta Juhász Márton ügyvezető igazgató.

Pénteken a Magyar Református Szeretetszolgálat 3,2 millió forint értékű gyógyszeradományt vitt az Ungvári Klinikai Kórházba, ahol akár életmentő műtéteket is végrehajthatnak a közeljövőben. Az intézményben nagy számban látnak el menekült felnőtteket és gyermekeket, az alapvető gyógyszerek is hiánycikké váltak – mondta Juhász Márton.

A Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója emlékeztetett, már másodszor jártak Kárpátalján gyógyszerekkel a háború kitörése óta. Először Munkácson egy gyermekkórházat támogattak gyógyszerekkel, most pedig az ungvári központi kórházba vittek alapvető gyógyszereket. Mint fogalmazott, Ungvár nagyjából százezer lakosú település, ahová ötvenezer menekült érkezett, azaz minden minden második városlakóra jut most egy menekült.

„Ez óriási leterheltséget jelent a város infrastruktúrájára nézve, és mindenféle szempontból nagyon megterhelő az ott élő lakosság számára is” – tette hozzá. A szeretetszolgálat küldöttségét nagy szeretettel fogadták a kórházban, Ivan Kurah, az egészségügyi intézmény igazgató-főorvosa azt mondta, ha Magyarország, illetve a szomszédos országok nem segítenének, akkor nagyon nagy bajban lennének.

„Nagyon nehéz körülmények közt működtetik a kórházat, eleve a lakosság és az ötvenezer menekült óriási leterheltséget jelent, ráadásul

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */

Hírdetés

ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

naponta két-háromszor megszólalnak a szirénák, és azokat a betegeket, akiket mozdítani tudnak, az óvóhelyekre viszik.

Borzasztó nehéz körülmények közt működik a kórház még az alapvető gyógyszerek hiánya nélkül is” – mondta Juhász Márton.

Mint felidézte, Magyarországon kilenc helyszínen van jelen a Magyar Református Szeretetszolgálat, ebből három helyszínen napi 24 órában a hét minden napján február 24., a háború kitörése óta, hat további helyszínen pedig szállást biztosít a szervezet. Eddig mintegy 370 tonna adományt osztottak ki, ennek mintegy a kétharmadát Kárpátalján.

„Kárpátalján minden településen rengeteg menekült van, hiszen Kelet-Ukrajnából, illetve az ország középső részéből érkeznek ukrán, ruszin, roma menekültek, és ott lelnek elsősorban biztonságra. Aki továbbállna, az megy Lengyelország, Magyarország vagy Románia felé. A nagyjából négy és fél millió menekült 11 százaléka érkezik Ukrajna felől, és további két százaléka Románia felől Magyarországra. Mind határon belül, mind határon túl jelen vagyunk, és amennyire tudunk, a legjobb tudásunk és képességeink szerint segítjük a menekülteket” – mondta az ügyvezető igazgató.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »