A református félóra november 25-i ajánlója

Dátum
2020. november 25., 13:30 –
2020. november 25.
Helyszín
Országszerte
+ Naptárhoz adom
  • Befejezte hat éves munkáját a református zsinat. Múlt szerdán tartották a 14-ik zsinati ciklus utolsó ülését. Személyesen ugyan nem találkozhattak a zsinat tagjai, az internet segítségével azonban összeült a száz tagú egyházi grémium. Bogárdi Szabó István, a zsinat lelkészi elnöke ebben a tisztségében utoljára mondhatta el püspöki jelentését, amelyben a szabadság leckéjéről, az állam és az egyház viszonyáról, valamint az ökumenizmus fontosságáról is beszélt.
  • Lőrincz Krisztina, református lelkész férjével, Attilával a pácini református gyülekezetben szolgál. Valószínűleg itt kapta el a fertőzést, ami a negyedik hónapban lévő várandós kismamánál súlyos, kétoldali tüdőgyulladást okozott. Hosszú tortúra után napokon át az egri kórházban kezelték. Mint mondta: a betegágyon a legrosszabbra is felkészült. Krisztina levélben búcsúzott el gyerekeitől. A közösségi médiának is köszönhetően sokan imádkoztak a gyógyulásáért.
  • Életének 79. évében, hétfő hajnalban, hazahívta a Teremtő Szűcs Ferenc református lelkészt, professzor emeritust, a Károli Gáspár Református Egyetem korábbi rektorát, református lelkészek generációinak oktatóját. Bogárdi Szabó István püspök búcsúgondolatait Petri Nóra mondja el.
  • Műsorunk végén Zergi Gábor néhai mádi református lelkipásztor igei gondolatait hallhatják.

Tartsanak velünk a Kossuth Rádió hullámhosszán 2020. november 25-én, szerdán délután fél kettőkor. Várja Önöket a szerkesztő-műsorvezető: Fekete Zsuzsa. Áldás, békesség.