A református értékadó

2030-ig szólhat Miskolcon a református Európa Rádió

Európa rádió

Idén áprilisban Miskolcon és mezőkövesdi vételkörzetében elnémult az Európa Rádió a 90,4 Mhz-es, illetve a 102,1 Mhz-es frekvencián. A július közepéig tartó kényszerszünet okáról és a református értékadó megerősödött újraindulásáról kérdeztük a tartalomért felelős három vezető munkatársat: Sike Gábor főszerkesztőt, Kojsza Péter főszerkesztő-helyettest és a református programigazgatót, Kovács Zoltánt.

Aki eddig is csak interneten keresztül hallgatta az Európa Rádió miskolci vagy mezőkövesdi adását, annak talán fel sem tűnt, hogy tavasszal – épp a koronavírus-járvány elején – a két érintett frekvencián elnémult a rádió.

Nem szól a rádió

– Áprilisban lejárt a műsorszolgáltatási engedélyünk, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa nem hosszabbított meg, ezért újra kellett pályáznunk a műsorszolgáltatási jogosultság elnyerésére. Az automatikus hosszabbítás ötévnyi további működést tett volna lehetővé, így viszont a sikeres pályázattal további tíz esztendőre kaptuk meg a miskolci frekvenciát. Miskolcon tehát, ahol a legtöbb munkatársunk dolgozik és ahol a székházunk van, 2030-ig – ha minden jól megy – biztosan szól majd az Európa Rádió – magyarázza Sike Gábor főszerkesztő.

europa_radio_02.jpg

Sike Gábor

Fotó: Kalocsai Richárd

– A mezőkövesdi frekvencia évekig a miskolci vételkörzeteként működött. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy Mezőkövesden a nap huszonnégy órájában a miskolci adás szólt a 102,1 MHz-en. Ezért érintette az adásszünet ezt a frekvenciát is – teszi hozzá Kojsza Péter főszerkesztő-helyettes, aki azt is elárulja, hogy habár nem örültek a kényszerszünetnek, annak pedig még kevésbé, hogy éppen a karantén idején némult el az Európa Rádió a térségben, a kialakult helyzetet végül előnyükre tudták fordítani. Azt is bevallja, hogy először meglepte őket az automatikus hosszabbítási kérelem elutasítása, amellyel további fél évtizedig használhatták volna a miskolci frekvenciát, de szerinte sikerült a lehető legtöbbet kihozniuk a helyzetből. – Nem szerettük volna a sebeinket nyalogatni, inkább előretekintettünk, tudva, hogy „aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára” – idézi Lukács evangéliumát (9,62) Kojsza Péter, majd folytatja: – Túl azon, hogy új jogosultságunk tíz évre szól, a korábbinál kedvezőbb szervezeti és műsorstruktúrával sikerült visszanyernünk a frekvenciát.

Ugyanakkor a mezőkövesdi vételkörzetben egyelőre nem indult újra az adás. – A vételkörzet bővítésének reményében természetesen erre is pályáztunk, ennek elbírálása azonban még folyamatban van – mondja Sike Gábor.

Nincs egyházi rádió kategória

Az Európa Rádió két évtizedes fennállása alatt – ahogy ezzel minden rádiónak számolnia kell – korábban is előfordult már, hogy újra meg kellett pályázni egy-egy frekvenciát. Sike Gábor szerint a Médiatanács rendkívül bonyolult szempontrendszer alapján dönt a frekvenciatenderek elbírálásakor, amelynek kibogozása a médiajogászok számára is próbatétel. – Mi most dupla vagy semmi játék elé néztünk, hiszen tudtuk, hogy sikeres pályázás esetén kétszer olyan hosszú műsorszolgáltatási jogosultságot nyerünk, mint automatikus hoszszabbítás esetén. Azt viszont senki sem garantálta, hogy a mi pályázatunk lesz a befutó – osztja meg a főszerkesztő.

A nyertes pályázat után végre tiszta lappal indulhat a rádió, mert újra egyértelműek a Médiatanács elvárásai és a rádió vállalásai. – Az előző pályázat beadása óta sok dolog változott. A rádió életében is történtek jelentős átszervezések, de a törvényi szabályozás és a kötelező közszolgálati vállalások ellenőrzésének hatósági gyakorlata is módosult. Csak egyetlen példa: egyházi rádió kategória Magyarországon nem létezik, de a református célközönségnek szóló hitéleti programokat egy ideig beleszámították a közösségi tartalmak kvótájába. Az ehhez hasonló értelmezési különbségek egyértelművé tétele pályázónak és pályáztatónak egyaránt érdeke – mondja Kovács Zoltán.

europa_radio_01.jpg

Kovács Zoltán

Fotó: Kalocsai Richárd

Adásszünet alatt

A több hónapos kényszerszünet alatt a rádió munkatársai arra törekedtek, hogy Debrecen, Nyíregyháza és Sátoraljaújhely vételkörzetében a hallgatók lehetőleg semmit se érzékeljenek küzdelmeikből. – Kissé átalakítottuk a műsorunkat és a munkarendet, de ugyanúgy dolgoztunk tovább mint korábban, annyi különbséggel, hogy miskolci és mezőkövesdi hallgatóink csak az interneten hallgathatták a műsorunkat. Pontos kimutatásunk nincs, de valószínűleg többen hallgatták az interneten a rádiót azok közül, akik az éterben most nem tudtak elérni minket. Csak előrenéztünk, és azért dolgoztunk, hogy zökkenőmentes legyen a visszatérés – emlékezik vissza Sike Gábor.

– Arra különösen ügyeltünk, hogy az adásszünet alatt is foglalkozzunk helyi közéleti témákkal. Állandó igei rovatainkat és vallási tematikus műsorainkat a többi frekvencián, valamint online is a megszokott időben sugároztuk csakúgy, mint az istentisztelet-közvetítéseket. Semmi nem indokolta, hogy ezen változtassunk. A hallgatók szeretik ezt a kiszámíthatóságot, mi pedig hálásak vagyunk, ha biztos pont lehetünk az életükben – mondja Kojsza Péter.

Apropó hallgatók. A rádió vezetői kicsit szerénykedve, de elárulják, hogy rengeteg visszajelzést kaptak a hallgatóktól az adásszünet alatt. – Szinte minden lehetséges fórumon, e-mailben, telefonon és személyesen is kerestek minket. Volt olyan, hogy a munkatársunkat ébresztőóra helyett egy aggódó hallgató telefonja keltette reggel. És olyan is előfordult, hogy egy miskolci taxis volt csalódott, mert az autójában nem tudta befogni a rádiót – sorolja a reakciókat a főszerkesztő-helyettes. – Egy szó, mint száz: sok biztatást kaptunk, amelyek megerősítettek küldetéstudatunkban – summázza, és hozzáteszi: – Ezúton is köszönjük a hallgatók türelmét, kitartását és hűségét!

Nem örökre szól

Magyarországon a rádiófrekvencia nemzeti vagyon. Tehát az Európa Rádió Kft.-nek – vagy ha úgy tetszik, a fenntartó Tiszáninneni és Tiszántúli Református Egyházkerületeknek – nincsenek saját frekvenciáik. Ezek hasznosítására időről időre az államtól kell elnyerni pályázat útján a műsorszolgáltatási jogosultságot.

Kovács Zoltán megjegyzi, hogy a második negyedévben jelentős növekedés figyelhető meg a rádió honlapjának látogatottságában, ám szerinte ennek a pontos okát nehéz lenne megfejteni. – A miskolci és a mezőkövesdi adók lekapcsolásával nagyjából egyidőben csúcsosodó járvány is okozhatta, hogy hirtelen többen kerestek egyházi tartalmat a világhálón – vélekedik.

Kojsza Péter úgy gondolja, kollégái derekasan helytálltak az elmúlt, vírusveszéllyel is terhelt időszakban: – Munkatársaink nemcsak profizmusukról, de elhivatottságukról is bizonyságot tettek – mutat rá a főszerkesztő-helyettes.

Gyors visszatérés

Az Európa Rádió április 22-én volt kénytelen megszüntetni az adás sugárzását a miskolci 90,4 Mhz-es és a mezőkövesdi 102,1-es frekvencián. Másfél hónappal később, június 9-én a Médiatanács már döntött arról, hogy a „Miskolc 90,4 MHz körzeti vételkörzetű rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatára megindított pályázati eljárás nyertese” az Európa Rádió, az adás mégis csak július 15-én szólalt meg újra.

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy már július 15-én megszólalt – javít ki mosolyogva Kojsza Péter, majd meg is magyarázza a megjegyzést. – A pályázati eljárás hosszú, hónapokon át tartó folyamat, akár fél évig is elhúzódhat. Mi szerencsés helyzetben voltunk, ugyanis egyedüli pályázóként indultunk, így viszonylag hamar megszületett a döntés. Az eredmény kihirdetése után sem dőlhettünk azonban hátra. Számos technikai előkészület és jogi lépés következett. Például hatósági szerződést kellett kötnünk és rádióengedélyt kellett igényelnünk. Mi úgy látjuk, hogy a legoptimistább forgatókönyvünk valósult meg. Július 15-én sikerült újraindítanunk a miskolci adót, amelyen tizenöt éve változatlanul a református rádió szól.

A legrosszabb forgatókönyv

europa_radio_03.jpg

Kojsza Péter

Fotó: Kalocsai Richárd

Mint minden pályázatnál, a miskolci frekvenciára kiírt tender esetében is megvolt az esély arra, hogy valaki más lesz a nyertes, és így nem, vagy csak más frekvencián indulhatott volna újra a református műsorszórás. – A frekvenciákért bárki indulhat, aki vállalja, hogy teljesíti a pályázati kiírásban szereplő feltételeket. Hiába gondoljuk azt, hogy nem fog más pályázó feltűnni a színen, az utolsó pillanatban is érhet meglepetés. A spekuláció ilyenkor a legrosszabb taktika. Mi inkább arra törekedtünk, hogy kifogástalan pályázati anyagot tegyünk le a médiahatóság asztalára. Nem árultunk zsákbamacskát, hiszen egy régóta működő médiaszolgáltatónak ítélték oda a frekvenciát – mondja Kojsza Péter.

– A legrosszabb forgatókönyvvel is számolni kell. A többszáz oldalas pályázati anyagba a gondos tervezés és előkészítés ellenére is csúszhat hiba, és akár formai okokból is kizárhatja magát a pályázó. Ez egyáltalán nem ritka eset. Ráadásul azt sem lehetett előre tudni, hogy mennyi ideig húzódik majd az eljárás. Hatalmas csalódás lett volna, ha a rádió legrégebbi, miskolci frekvenciáját elveszítjük – magyarázza Kovács Zoltán.

További frekvenciák

Az Európa Rádió újabb frekvenciák igénylésének lehetőségét sem zárja ki. – Sok tervünk van, de minden azon múlik, hogy a Médiahatóság mely területet lefedő frekvenciára ír ki újabb műsorszolgáltatási pályázatot, és milyen feltételekkel. Mi elsősorban továbbra is Csongrádra és Szatmárra figyelünk – hangsúlyozza Sike Gábor. – Korábban – néhány évig – szóltunk már Szegeden is, ezért adósságot törlesztenénk, ha vissza tudnánk térni Csongrád-Csanád megyébe – fűzi hozzá Kovács Zoltán.

Arculatváltás után

Már több mint egy éve, hogy új logója és egységes honlapja lett az Európa Rádiónak, amely a jelek szerint jót tett a weboldalak látogatottságának. – A református egység tavalyi tízéves jubileumára elkészült oldalunkra már több mint ötvenezren látogattak el – ötödrészben a határainkon túlról. Közösségi oldalunkon is előfordul, hogy egy-egy bejegyzés akár tízezernél is több embert elér. Különösen is kedveltek a tematikus evangélizációs sorozatok – avat be Kovács Zoltán. A programigazgató szerint a járványhelyzetben a szkeptikusok is meggyőződhettek róla, hogy az internet adta lehetőségeket az élet egyre több területén ki lehet használni. – Mi is tapasztaljuk, hogy sokan már rádiót is mobiltelefonon hallgatnak, akár utólag, az archívumból. Ha ilyen ütemben folytatódik az új technológiák elterjedése, lehet, hogy néhány év múlva már sokkal kisebb jelentősége lesz a földi FM sugárzásnak, hiszen az online adás vételkörzete gyakorlatilag korlátlan – egészíti ki meglátásait Kovács Zoltán.

A vezetők azt is elárulják, hogy az újraindulással a műsorstruktúrát is racionalizálták, a következő lépés pedig a szignálok frissítése lesz. – A megújulásra időről időre minden téren szükség van – összegzi Sike Gábor.

A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.