A Real Madrid megint megelőzte a Barcelonát

SportVilág

Az amerikai Forbes magazin évről évre megnézi, hogy melyek a leggazdagabb labdarúgócsapatok a világon. A Real Madrid vezeti most a listát, ugyanez volt a helyzet az előző három évben is. A második helyen a Barcelona, a harmadikon pedig a Manchester United áll.

A Forbes becslése szerint a Real piaci értéke eléri a 3,6 milliárd dollárt, az éves bevétele 694 millió dollár körül mozoghat, mind a két kategóriában csak picit előzi meg nagy riválisát, a Barcelonát. A katalán csapat értéke ugyanis 3,5 milliárd dollár körül mozog, és az éves bevétele sem sokkal kevesebb, mint a BL-döntőre készülő Realé – írja a faktor.

A harmadik helyre a Manchester 3,3 milliárd összértékkel került fel, érdekesség, hogy a világ 10 leggazdagabb csapatából hat angol, legalábbis a Forbes szerint. A cég szerint a lista első 20 helyezettjének együttes értéke 24 százalékkal több az egy évvel korábbi listán szereplő 20 csapathoz képest. Ennek oka a növekedő televíziós szerződésekben és mezeladásokban keresendő.

A Real egyébként a világ leggazdagabb futballcsapataként egy másik rangsorban is előkelő helyen áll, ugyanis csak egyetlen egy sportcsapat gazdagabb nála a világon: az amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Dallas Cowboys értékét négymilliárd dollárra becsülik.

A világ 10 leggazdagabb labdarúgócsapata (zárójelben a csapatok becsült értéke dollárban):    Real Madrid (3,6 milliárd)    Barcelona (3,5 milliárd)    Manchester United (3,3 milliárd)    Bayern München (2,6 milliárd)    Arsenal (2 milliárd)    Manchester City (1,9 milliárd)    Chelsea (1,6 milliárd)    Liverpool (1,5 milliárd)    Juventus (1,2 milliárd)    Tottenham Hotspur (1 milliárd) View the full image Forrás: Faktor.hu


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »