„A Pünkösd lendületet, jókedvet kell, hogy adjon” – Pünkösdi beszélgetés a Körképen Böjte Csaba ferences szerzetessel

„A Pünkösd lendületet, jókedvet kell, hogy adjon” – Pünkösdi beszélgetés a Körképen Böjte Csaba ferences szerzetessel

Böjte Csaba ferences szerzetes nevét, személyét és gyermekmentő tevékenységét az egész Kárpát-medencében ismerik és tisztelik. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a valódi cselekvő hitvallás megtestesítője, hiszen a dél-erdélyi város, Déva ferences kolostorából új magyar élet sarjadt az ő munkálkodásának köszönhetően. Felbecsülhetetlen értékű munkát végzett és végez ma is a nehéz sorsú és árva gyerekek felkarolásában. Pünkösd előestéjén kértem őt mikrofonvégre. Az egyház születésnapjának ünnepén nemcsak Pünkösdről, illetve a Szentlélek és az apostolok mához szóló üzenetéről kérdeztem őt, hanem természetszerűen a csíksomlyói búcsúról, annak hungaricummá válásáról és arról is, hogy miként boldogulnak az életben azok az árva gyermekek és fiatalok, akik a dévai intézményben nevelkedtek.

 

Kedves Csaba testvér! Pünkösdkor Jézus Krisztus mennybemenetelét (is) ünnepeljük. Mit üzen ez az ünnep a számunkra?

Vigasztalást, örömet és derűs jövőbe látást üzen a Pünkösd ünnepe. Jézus ugyanis önmagát és a Szentlelket is vigasztalónak nevezi. Azt gondolom, hogy a mai világban, amelyben igencsak szkeptikusak az emberek, a bátorító, erősítő, vigasztaló, lelkesítő szónak és viselkedésformának nagyon fontos szerepe van. Pünkösd előtt az apostolok látták Jézust, tapintották testét, beszéltek vele és ettek vele, meggyőződhettek róla, hogy bár meghalt, de dicsőséges testében mégis közéjük jött, látták, ahogy felment a mennybe, mégsem volt bátorságuk, hogy megvallják az emberek előtt.

A Szentlélek adott nekik erőt, bölcsességet, lendületet, bátorságot, hogy hirdessék az Evangéliumot, Krisztus örömhírét. Bár egyetlen nyelven beszéltek, szavaikat mégis megértette a Jeruzsálemben összegyűlt számtalan nemzetiségű nép. Szavaik hatására több százan megkeresztelkedtek, életüket megváltoztatták. Erre a maguk erejéből képtelenek lettek volna. A Szentlélek Úristen és maga Jézus Krisztus tehát a mi igazi vigasztalónk és az is marad.

Pünkösd ünnepén fontos megjegyezni azt az örvendetes tényt, hogy Jézus nem ítélt és nem ítél el bennünket, hanem előre néz, erőt, bátorságot ad. Ez azt jelenti, hogy nem lesütött fejjel kell elviselnünk a Pünkösdöt, hanem szeretettel. Ezt az isteni vonást kellene átvennünk nekünk is, embereknek: hogy ne bántsuk, ne szidjuk, ne kritizáljuk örökké egymást, ne veszekedjünk, hanem töltsük meg szeretettel szívünket, lelkünket és építsük a holnapot. Tanuljuk meg ezt a viselkedést a Szentlélek Úristenről, mert ez a magatartás ajándék mindnyájunk számára.

 

Jézus mennybemenetele után azonban az apostolok féltek…

Igen, rettegve elbújtak, összekucorodtak egy teremben. Bátortalanok, erőtlenek voltak. Visszaemlékeztek arra, hogy Jézus Krisztus megígérte nekik a harmadik „Isteni személyt”, aki majd erőt ad, eszükbe juttat mindent, amit mondott nekik. Valóban, Pünkösd napján csodálatos dolog történt, hatalmas zúgás támadt, miközben leereszkedett rájuk Isten Szentlelke.

Jézus egy helyen arról beszél, hogy nem baj, ha ő elmegy, mert Isten, a Mennyei Atya, új vigasztalót küld helyette az emberiségnek. Miként beszél Jézus a harmadik Isteni személyről?

Jézus így fogalmaz:

„Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm őt. Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.”

Úgy gondolom, Jézus szavai a gyöngéd szeretetről tanúskodnak.

Pünkösd valósága: az igazi Krisztus-vallás életté teljesedése. Húsvét a felajánlott élet, Pünkösd pedig a megvalósult élet. Miként ültethető át ez a köztudatba?

Szent Péter és a többi apostol a Szentlélek jelenlétében példaértékű lendülettel áll ki, hogy szolgáljanak neki, segítsenek, éljenek. A ma emberének is így kellene viselkednie. A kereszténységnek a lényege éppen ebben rejlik, hogy nem csupán teológiai eszmefuttatás, hanem a megvalósult élete maga. Szent Péter a Szentlélektől megerősödve odamegy a béna emberhez, s azt mondja neki: „Kelj föl, és járj!” És a béna elindult. Azt gondolom, hogy a Szentlélektől, a Pünkösd hangulatától átjárt, átitatott embernek fel kell vállalnia és meg kell oldania reális problémákat.

 

Ezek szerint Szent Péterhez hasonlóan ma is minden magyar közösségben szükség volna/van egy-egy vezéregyéniségre, akire felnéznek az emberek, komoly tekintélye van, s aki valamilyen mértékben utat mutat számukra és segít rajtuk, mint például te Erdélyben?

Igen. A gyerekeknek mindig azt szoktam mondani: menj oda a barátodhoz, nézz a szívébe, mert biztosan az ő lelkében is van valamiféle vágy, amit szeretne megvalósítani. Segítsünk ebben neki! Hiszem azt, hogy az Isten igenis ott él mindannyiunk szívében, és mindenkit vezet. Persze nagyon fontos, hogy egymást bátorítsuk, vezessük. Prohászka Ottokár, Márton Áron, Mindszenty József és mások igazi vezetők voltak. Ma is szükségünk van ilyen példaképekre. Azt hiszem azonban, hogy legjelentősebb példaképünk a bennünk lévő Isten, akivel imádságban párbeszédet kezdhetünk, és aki minden ember kezét megfogja, hogy vezesse.

Mai szóhasználattal élve: nem hiszem, hogy Isten üres SMS-eket küldött volna, küldene a Földre. Minden velünk történt jelenségnek, dolognak üzenete, jelzésértéke, feladata van. Segítsük tehát egymást megtalálni! Segítsük megtalálni azokat az értékeket, amelyeket a Jóisten, mint drága kincseket, elrejtett a szívünkben! Fontos, hogy ezeket az értékeket minden ember a saját maga számára és környezete hasznára a felszínre hozza és kibontakoztassa.

 

Az első Pünkösd napján, Isten Szentlelkétől megteljesedve és Péter, valamint a többi apostol szavától meghatva, a tömeg azt kérdezte: „Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?” Véleményed szerint mit kell cselekednünk ma?

Az első Pünkösd napján az apostolokban elsősorban az öröm, a jókedv, az életerő fakadt és bontakozott ki. Azt gondolom, hogy nekünk is ezt kellene tennünk. Le kell, hogy hulljon a szemünkről a hályog, és rá kell döbbennünk arra, hogy a Kárpát-medencében nekünk, magyaroknak ilyen jó dolgunk az elmúlt ezer évben soha nem volt.

Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több hasonló anyagot készíthessünk nektek!

 

…azért ha a terveinket, álmainkat veszem alapul, ez nem teljesen felel meg a valóságnak…

Viccesen azt szoktam mondani: ha az álmainkhoz viszonyítjuk a jelenlegi valóságot, akkor valóban a „béke feneke alatt” vagyunk, mert gazdag a fantáziánk. De ha az elmúlt ezer évhez viszonyítjuk a mai helyzetünket, akkor rájövünk, hogy egyetlen mutató sem volt jobb akkor, mint most. A közlekedési lehetőségek, a táplálkozás, a ruházkodás, a lakásfeltételek, a továbbtanulás, az információhoz való jutás stb. Ostorozhatunk bizonyos jelenségeket a közéletben, a közellátásban, a politikában, de a Kárpát-medencében soha nem volt olyan lehetőségünk, mint ma. Hihetetlenül sokat fejlődött például Erdély is. Harminc évvel ezelőtt példának okáért nem jöhettünk át a határon. A hetvenes években, amikor verseket írtam, szegény anyám mindig azt mondta:

„Vigyázz, hogy milyen verseket írsz, emlékezz, apád is hét évet ült börtönben, mert verseket írt!”

Milyen jó, hogy ma a gyerekeknek nem kell azt mondanom, hogy:

„Ügyelj arra, milyen SMS-eket írsz, mert jön érted a fekete kabátos bácsi, és elvisz!”

Ezek pozitív dolgok, és örömmel kell, hogy eltöltsenek bennünket. S ha az öröm megjelenik bennünk, akkor könnyebben meg tudjuk fogalmazni a következő lépéseinket és a különböző feladatainkat. Így az életünk is boldogabb és eredményesebb lesz.

 

Megújulásra hív fel a Pünkösd, hiszen a Szentlélek mindig újat ad és arra késztet bennünket, hogy hallgassunk egymás szavára. Szerinted miként tudunk ma megújulni? 

Isten segítsége nélkül eddig sem tudtuk volna átvészelni a nemzet megpróbáltatásait. De egyéni gondjainkat sem. Az Isten azonban pontosan tudja, hogy teremtő munkája még nem ért célba, ami azt jelenti, hogy a világot mindig egy kicsit újra kell teremtenie. Az Isten tehát velünk van a világ újrateremtésében. Nem szabad tehát elkeserednünk, időről-időre meg kell újulnunk. Gondoljunk csak arra, hogy a Szentlélek Úristen sem keseredett el, amikor kétezer évvel ezelőtt az emberek adták-vették, öldösték egymást, folyamatosan háborúk voltak. Jézus örömmel élt harminc éven át csendes, egyszerű életet Názárertben, és utána is bizalommal nézett a holnap felé, mindig optimista volt. Még a kereszten is azt mondja:

„Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek!”

A Szentlélek Úristen szeretete és jósága a mai világunkra is kiterjed, amely ma is a remény és a vigasztalás istene.

 

Az isteni szeretet és az egymással való törődés fontosságát is üzeni Pünkösd ünnepe, különösen ma, egy világjárvány idején. Mennyire fontos ez ma?

A szeretet és az egymással való törődés elválaszthatatlanok egymástól, és nélkülözhetetlen a magyar közösségekben. De mindenhol a világban. A szeretet türelmes, jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem kevély, hanem önzetlen. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretetnek nem szabad megszűnnie soha. Csak így érthetjük meg egymás lelkületét, egymás akaratát. Csak szeretettel tudunk törődni egymással.

 

Hírdetés

Pünkösd az egyház, a közösség megszületésének ünnepe is. A közösségé, melyben lehull a válaszfal ember és ember között. Ezt a közösséget a Szent Szellem teremti meg a keresztény ember számára. Itt van ma is közöttünk?

Igen, itt van közöttünk, megtelíti a szívünket. Kapcsolódik az előző kérdéshez is, hiszen a szeretetre és az egymással törődésre érdemes építeni a közösségeket is. A Szentlélek hét ajándékát – bölcsesség, értelem, jó tanács, tudomány, lelki erősség, jámborság, istenfélelem – tudatosan kérnünk kell. Ez különösen a Kárpát-medencében élő magyarságra érvényes.

 

Kevés olyan nemzet van a világon, mint a magyar, amely Pünkösd ünnepét a nemzet tagjainak olyan monumentális találkozójával gazdagítja, mint amilyen a csíksomlyói búcsú, melyen évente több százezer magyar vesz részt a világ minden tájáról. Az idén a járványveszély miatt csak lélekben és online közvetítés segítségével tudjuk megtartani. Lesz-e olyan hatása idén is ennek a világméretű rendezvénynek, mintha személyesen jelen lennénk?

Ezt előre nehéz megjósolni, de szerintem a személyes jelenlét sokkal hatásosabb a csíksomlyói búcsú, mint virtuális találkozóként. Az igazság az, hogy az egyszerű hívő emberek közül nem sokan interneteznek, így természetesen szűkebb lesz az érdeklődés, de lélekben mindenki Csíksomlyón lesz. Egy székely mondás szerint: ha nincs kenyér, keresünk! Ez most nagyon időszerű, hiszen ha nem tudunk is százezrével elmenni Csíksomlyóra, lélekben ott leszünk. Éppen azon gondolkodtam, hogy érdemes lenne megpróbálni az online katedrálisba elhelyezni a Boldogságos Szűzanya szobrát, hogy mindenki láthassa az egész világon.

Miként éled meg, hogy a csíksomlyói búcsú most már beletartozik a hungaricumok gyűjteményébe?

 

Nagyon örvendetes jelenségnek tartom. Szép ajándékként élem meg. Ez is a Boldogságos Szűzanyának köszönhető, hiszen Csíksomlyót nem kellett kitalálni, ott volt és ott van a történelmi helyén. A csíksomlyói Szűzanya a maga szépségében és erejében tündököl és várja gyermekeit. Az emberek nem parancsra, hanem önszántukból, saját akaratukból és hitükből mennek oda imádkozni, bűnbocsánatot tartani. Minden évben sokkal többet kapunk ettől a találkozótól, mint amennyit belefektetünk. Csodálatos ajándék, hogy hungaricum lett a csíksomlyói búcsú.

 

Milyen jelentőséget tulajdonítasz a csíksomlyói búcsúnak?

Az egyetemes magyarság életében fontos szerepet játszik a csíksomlyói búcsú, ami a nemzeti megmaradás egyik tartópillére, jelképe. Csíksomlyó erősíti a nemzeti identitást, és az üzeni, hogy ne csak Pünkösdkor legyünk keresztények és magyarok, hanem egész évben, sőt: egész életünkben. A csíksomlyói Szűzanya oltalma alatt túléltük Mohácsot, az 1848-49-es szabadságharc leverését, Trianont, a világégéseket, az 1956-os forradalom utáni megtorlást és egyéb tragédiákat. Több mint ezer éves fennállásunk azt jelzi, hogy igenis van jövője a magyarságnak. Van jövője a Szent István-i Magyarországnak.

Amikor Csíksomlyón évről évre összegyűlik a több százezer magyar, különleges légkör uralkodik. Felnézünk az égre, és azt mondjuk: csoda történt. Igen, mert Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya, megkoronázta népét. A nép, a nemzet tudja és hiszi, hogy a csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit. S akit hazavárnak, mennie kell. Ezért minden év Pünkösd szombatján kérjük Isten áldását a magyar nemzetre, és azért (is) imádkozzunk, hogy a tizenötmillió magyarnak ne csak otthona, hazája is legyen.

 

Csíksomlyó nemzeti szimbólummá vált ferences kegyhely. Mi a mának szóló eszmei üzenete?

1206-ban történt Szent Ferenc megtérése. Visszaadta ruháját, mindenét az apjának, s azt mondta: csak egy atyát ismerek, a mennyei atyát. Mindenkinek, aki elzarándokol Csíksomlyóra, rá kell döbbennie, hogy van nekünk egy mennyei atyánk, aki nagyon szeret minket. Ez a megtérés alapvető döntés kellene, hogy legyen. 1606-ban született Domokos Kázmér, a nagy erdélyi püspök. Gondoljunk csak bele, Mohács után vagyunk, az ország három részre szakadva, fájdalom, szomorúság, szenvedés mindenütt. A nemzetet vallási ellentétek is szabdalják, teljes a zűrzavar, százötven éve nincs katolikus püspöke Erdélynek. Ekkor bosnyák ferencesek jönnek Erdélybe, s döbbenten látják, hogy minden széthullott.

Volt velük egy fiatal férfi, aki tolmácsolt, segédkezett a prédikációkban. Ő Domokos Kázmér. Rádöbbent, hogy mások gondolatainak tolmácsolása helyett saját gondolatait szeretné elmondani az embereknek. Rómában pappá szentelték, és nagyon tudatos missziós munkát indít Erdélyben. Később püspökké szentelték, s már püspökként újraszervezte az erdélyi egyházmegyét. Ez az a két nagy ünnep, ami számomra nagyon fontos a csíksomlyói búcsú kapcsán. A hit és az újrakezdésre való képesség.

Csíksomlyó azt is üzeni nekünk, hogy egy ember Isten melletti döntése óriási hatással tud lenni a világra. Amikor a gyergyói és a csíki medencét protestánssá akarták tenni, a gyergyóalfalui István pap nemet mondott. A híveivel felvonult a Tolvajos-tetőn, s legyőzte János Zsigmond seregeit, majd zöld ágakat lengetve hálát adtak a csíksomlyói Szűzanyának. Ez Pünkösd szombatján volt. A fő üzenet tehát a hithez való hűség. Aki elzarándokol Somlyóra, erősödjön meg vallási, nemzeti identitásában! Merjük vállalni tehát, amit Isten nekünk adott!

 

Lassan 30 éves dévai gyermekvédelmi tevékenységed során a Gondviselő nagyon sok kedves gyermekkel, munkatárssal, jótevővel ajándékozott meg…

Így van. Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma gyermek, viszont mindegyik Isten áldása, ajándéka. Az évek alatt voltak megrendítően szép percek, de csontig vágó nehéz pillanatok is. Megtapasztaltam Isten kézzel érinthető közelségét, de a marék porból született lényem behatároló korlátait is. Szívemben mérhetetlen az öröm, amiért az Úr bevont ebbe a csodálatosan szép „kalandba”, és megengedte, hogy nem a test és a vér kívánságából, hanem az Ő szent akaratából én is, akárcsak Szent József, életet hordozó apa, atya lehettem. Szeretném a magyarság figyelmét az élet felé fordítani. A gyermeki élet pedig maga a csoda. Minden gyermek üzenet az emberiség-számára: Isten szeret bennünket. Gyermeket nevelni – Istennel való találkozás. Jézus azt mondta: Aki egyetlent is befogad a legkisebbek közül, engem fogad be.

 

Amikor 1992-ben Dévára érkeztél, a helyiek számára megváltozott az élet. Leverted a lakatot a romos ferences kolostor ajtajáról, és Isten nevében gyermekotthonná nyilvánítottad. A sok-sok árva gyermeknek egyszerre lett valakije, akitől jó szót, ételt és otthont kaptak. Milyen volt a kezdet?

Eleinte sok baj volt, jöttek a rendőrök, kérdezték, mit keresünk a kolostorban, ki adott erre engedélyt. Azt mondták, hagyjuk el az épületet. Azt feleltem, rendben van, de adják írásba hivatalos pecsétes papíron, hogy a gyerekeket utcára kell tenni. Erre már nem vitte rá őket a lélek, így aztán maradtunk, és idővel megszoktak minket. Ma pedig sokszor a rendőrök hoznak ide elesetteket, vagy szólnak nekem, hogy atya, itt és itt csatangoló gyerekeket láttunk… Az árva, vagy nehéz sorsú családokból származó gyerekek közül egyre többen jöttek hozzánk, sokan kerültek egyetemre, mások kitanulták valamelyik szakmát, és becsülettel megállják a helyüket az életben.

A te ötletedet komoly tettek követték. Úgy is fogalmazhatnék, hogy cselekvő hitvallással teremtették meg az alapvető feltételeket a gyermekotthon kialakításához. Miként élted meg ezt?

Amikor megtudták, hogy mi készül Déván, nagyon sokan segítettek. Megalakult a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, amely megteremtette a hivatalos adminisztratív kereteket. Egyre többen segítettek: volt, aki anyagiakkal, volt, aki ruhával, mások könyvvel, fizikai munkával, s így fokozatosan felépült a szinte egész Erdélyt felölelő intézményrendszer. Ma már rászoruló gyermekek Déván kívül esélyt kapnak az életre Szászvároson, Szovátán, Zsombolyán, Nagyszalontán, Gyergyószárhegyen, Petrozsényban, Kovásznán, Tusnádfürdőn, Árkoson, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Torockón. Az alapítvány tulajdonába került Bethlen Gábor marosillyei szülőháza, és mindezeken kívül több mint harminc napközi otthont is működtetünk. Az otthonok mindegyike önálló intézmény. Több mint negyven intézményben mintegy ezerháromszáz gyerek kap testi és lelki táplálékot, magyar identitást, reményt és jövőt. Otthonaink ökumenikusak, tehát nem csak katolikusokat fogadunk be.

Ennek a nemes feladatnak a megvalósítása nem megy áldozatkész, elkötelezett munkatársak nélkül…

Nem bizony. Ezt a hivatást csak teljes hittel, türelemmel és szeretettel lehet végezni. Körülbelül százötven munkakönyves alkalmazottunk van, nevelők, tanítók, más munkatársak vegyesen. Sok önkéntes is segíti a munkánkat, hosszabb-rövidebb ideig itt tartózkodnak nálunk. Még Németországból és Kanadából is van jelentkező e nemes küldetésre. Sokan jönnek Magyarországról, tehát nem vagyunk válogatósak, mi a magunk részéről megadjuk nekik a kettős állampolgárságot…

…mosolyt látok az arcodon…

Igen, képletesen megadjuk nekik a kettős állampolgárságot, hiszen a mi küldetésünk is a nemzetegyesítés egyik fontos pillére.

Felbecsülhetetlen értékű munkát végeztél és végzel a nehéz sorsú és árva gyerekek felkarolásában. Tudják-e kamatoztatni ezek a fiatalok a tőled kapott útravalót?

Eddig több ezer gyermek került eddig alapítványunk gondozásába, közülük két és félezer most is nálunk nevelkedik. Oktató és nevelő munkánk során mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nálunk lévő fiatalok sikeres érettségi vizsgát tegyenek, és tisztességes, becsületes, művelt keresztény ember váljon belőlük. Így engedjük ki őket a nagybetűs Életbe. Ezt én az életbe ágyazásnak nevezem. Hiszen legalább olyan fontos az, hogy miután tőlünk elkerülnek, megmaradjanak ugyanilyen tisztességes, becsületes, munkavégző keresztény embernek. Létfontosságú, hogy családot tudjanak alapítani, a családi életet meg tudják tölteni boldogsággal, szeretettel és az élet egyéb területén is boldogulni tudjanak.

Én azt szeretném, ha képletesen szólva minél több fiam, leányom, menyem, vejem, unokám lenne, akik tőlünk indultak, itt nevelkedtek, oktattuk őket, és évek múltán visszatérve hozzánk, boldogan meséljék, hogy érvényesültek az életben. Számomra nagyon fontos, hogy élelmesen sáfárkodjanak azzal az útravalóval, amit mi adtunk nekik. Ez ugyanis a bizonyítéka annak, hogy munkánk nem volt és ma sem hiábavaló.

 

A rend és a fegyelem, valamint a végtelen szeretet az első pillanatra látszik az intézet hangulatán. Hogyan zajlik itt a mindennapi élet?

Az étkezések előtt és után közösen imádkoznak a gyermekek, a neveltek és nevelők kölcsönös tisztelettel beszélnek egymással. Az idősebbek a nevelők munkáját is segítik, terelgetik a kisebbeket. Egy-egy nevelő hét-nyolc gyermekkel foglalkozik, vagyis klasszikus nagycsaládi modellt állítottak föl. Déván a kolostor melletti tömbházak lakásait megvásárolta az alapítvány, s a legtöbb otthonban hasonlóan oldják meg a gyerekek elhelyezését. Pontos rend és fegyelem, valamint önfegyelem van tehát Déván, de ez nem valamiféle aszkézist jelent. A kolostor környéke, a közös ebédlő nevetéstől hangos, s hamar kiderül, hogy a gyerekek nemcsak igénylik a szeretetet, hanem maguk is hatalmas mennyiségben árasztják azt egymásra, a nevelőikre, de még az idegenekre, az átutazókra is.

Az élményt, amikor a kacagó gyerkőcök néhány percen belül fürtökben csimpaszkodnak az emberre, szavakkal visszaadni aligha lehetséges, ezt át kell élni. Az ilyen pillanatokban sok minden átértékelődik a lelkekben, s a bonyolultnak hitt dolgok végtelenül leegyszerűsödnek, amennyiben könnyedén megkülönböztethetővé válik a jó és a rossz.

Te mindig azt állítottad, hogy jó dolog jónak lenni. Miként ivódik be ez az eszme az intézet falai közé?

Valóban, szeretném megmutatni, hogy jó dolog jónak lenni. Szép dolog egy kiskutyát, egy állatot nevelgetni, egy babát, egy gyermeket befogadni és megosztani vele az életünket. Azt szeretném, hogy emberek merjenek megnyílni egymás felé, merjék a szomszéd lépcsőházban lévő problémákat fölvállalni. Be akarom bizonyítani, hogy az ember jó. Szabad akaratból dönthetünk a jó és a szép mellett. Déván így tesznek kicsik és nagyok, nevelők és gyerekek egyaránt. Megélik és cselekszik a jót – egy helyen egy időben. Mindezt úgy teszik, hogy nem kerítenek neki nagy feneket, csak egyszerűen jók az embertársaikhoz.

Az érdek nélküli szeretet ilyen megnyilvánulásai kétségtelenül döntésekre és elhatározásokra sarkallják az embert. Ez így van intézetünk falain belül is. Az ételből jut a vendégnek, az utazónak is, és amikor együtt ebédelünk a sok különböző közegből jött, de mégis hasonló sorsú gyerekkel, akkor nyer értelmet igazán az a kifejezés: mindennapi kenyér. S a szeretetből jut az állatoknak is, hiszen a dévai kolostor körül is mindig találni hármat-négyet. A gyerekek és a nevelők nekik is juttatnak a falatból, némelyiket befogadják, ha mód van rá. Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé. Jó dolog tehát jónak lenni.

Nem akármilyen történetekkel és sorsokkal találkozol szinte napi rendszerességgel…

Igen. Egyszer jött hozzánk például egy 21 éves anyuka három gyerekkel. Ránézek, és azt éreztem, hogy ezeket a kilencedik osztályba lehetne beíratni, de később kiderül, hogy még önmagát sem tudja ellátni. Néhány nap múlva előkerült a férje is, karikákkal a fülében, zselézett hajjal, négy centis talpú cipőben, munkanélküliként. – Ne haragudj, de ősszel szoktak madárijesztőt keresni – szólítottam meg, majd azt mondtam neki, hogy ha dolgozni akar iskolai végzettség nélkül, nagyon nehéz lesz. Végül befogadtam a három gyermeküket.

Ez a nemes munka nem ment volna, és nem megy igazi szeretet nélkül. Meghatározható-e egyáltalán a szeretet fogalma?

A szeretet olyan, mint a gyógyszer, nem jutalom. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá. Én azokat szeretem ingyen, akiket más pénzért sem szeret. Akiket pénzért sokan szeretnek, tanítanak, szolgálnak, én azok körül nem lihegek. Lehet valaki szépségkirálynő, lehet tudós professzor, körülrajongott sztár, népszerű művész, ha nem tud szeretni tiszta szívből, olyan, mint egy csicsás ajándékdoboz, amely belül üres. Aki megkaparintja és kibontja, hatalmasat csalódik. Olyan játék ez, mint a tenisz: te elütöd a labdát, a másik visszapattintja. Néha elhibázod, néha elhibázza. De újra szerválsz, míg egyre jobban játszod a szeretet játékát. Az a legcsodálatosabb, ha megtalálod azt, akivel egy életen át játszhatod. A szeretetből vállalt küzdelem szül meg bennünket. Döntéseidnek súlya van, és döntéseidből újabb döntések nyílnak előtted.

Egy nyílt és örökké derűs arcú ferences szerzetes ül velem szemben elmaradhatatlan szerzetesi ruhájában, aki egyszerű szavakkal beszél felbecsülhetetlen értékű küldetéséről, a megmentett gyermekekről, a hitről és a szeretetről. Én téged még sohasem láttalak fáradtnak, rosszkedvűnek, pedig…

…ha az ember azt csinálja, amit szeret, amiben örömét leli, akkor nem is olyan nehéz, nem fárasztó, hanem erőt ad. Szívesen bíztatom, bátorítom az embereket. Ha az ember jókedvű, akkor a körülötte lévő emberek, gyerekek felé is jókedvet áraszt.

 

Csodálatos tapasztalni, hogy gyermekeid általában vidámak, jókedvűek, mosolyognak, s nem az idelátogató kedvérért, hanem spontán…

Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek jókedvűek, vidámak legyenek. Hiszen mit ér az élet, ha valaki belekeseredik…? A gyermekek nem olyanok, mint egy váza, amibe belerakom a virágot, és úgy rendezem, ahogy én akarom. Foglalkozni kell velük, lehetőséget kell adni nekik a kibontakozásra, arra, hogy elmondhassák véleményüket, álmaikat, vágyaikat. Sokat kell velük beszélgetni. És nagyon kell szeretni őket. Mindig azt szoktam nekik mondogatni:

„Légy kíváncsi magadra, hiszen te egy hihetetlenül értékes mobil vagy. Hatalmas értékek vannak benned, és csak nyomogasd a gombokat, csodálkozzál rá: jé, én ezt is tudom, ehhez is értek, azt is meg tudom tanulni. Most minden és mindenki azt akarja, hogy te figyelj rá.”

Én azt kérem gyermekeimtől, hogy figyeljenek önmagukra, és fedezzék fel azt a virágot, azt a gyümölcsöt, melyet kis magként beléjük rejtett el a teremtő Isten.

Mi adott és ad erőt a munkádhoz?

Isten megadta a kegyelmet, s tudatosan kialakítottam magamban az élő hitet. Hiszek abban, hogy Isten selejtet nem teremt. A gyerekek nem csak jók, szépíthetők, formálhatók, hanem ha valahol van egy gyerek, aki azért sír, hogy vegye ölbe valaki, akkor kell, hogy legyen valahol egy nő, aki meg arra vágyik, hogy ölbe vehessen egy gyereket. Hiszem azt is, hogy van valahol egy ház, amely arra vágyik, hogy a porosodó csöndjét gyermekzsivaj, gyermekkacagás verje föl. A gonosz lélek az Isten által teremtett világot próbálja összezavarni, mint a puzzle-darabokat, nekem pedig az a feladatom, hogy nyugodtan, kapkodás nélkül egymás mellé igazítsam őket. Hiszem, hogy minden megvan ahhoz, hogy az ember boldog legyen és kibontakozzon ezen a földön.

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több hasonló anyagot készíthessünk nektek!

Köszönöm a beszélgetést.

Tarics Péter


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »