A pozsonyi magyar katolikusok programajánlója

Találkozó Dr. Fábry Kornél atyával
A legközelebbi esemény Pozsonyban, közös est Dr. Fábry Kornél atyával, a 2020-as NEK főtitkárával, amire minden érdeklődőt szeretettel várnak, 2018. január 12-én (pénteken) lesz a következő programmal:
17:30 – szentségimádás a pozsonyi ferences templomban
18:00 – magyar nyelvű szentmise a pozsonyi ferences templomban
19:00 – beszélgetés Dr. Fábry Kornél atyával, a budapesti vendéget Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkipásztor kérdezi (helyszín: a Pozsonyi Magyar Intézet épülete, Védcölöp út 54)

Előadás a magyar koronázási kincsekről az egykori koronázóvárosban

A koronázási kincsekről tart filmvetítéssel egybekötött előadást Dr. Pálffy Géza, a Magyar Tudományos Akadémia tagja január 27-én (szombaton) Pozsonyban, a Pozsonyi Magyar Intézet Védcölöp úti (Palisády 54) épületében. A pozsonyi magyar katolikus közösség meghívását elfogadó történész előadása, a rendkívüli történelemóra délután 16 órakor kezdődik. Az épületben működő közösségi helységben, a Korona társalgóban a szervezők frissítőt biztosítanak. Minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak!

Szent Rita ájtatosság Nagymaron

Immár hagyományosan, idén is tizenöt héten át készülhetnek a hívek és lelkiatyák Cascia-i Szent Rita májusi liturgikus ünnepére a nagymagyari (Zlaté Klasy) római katolikus plébániatemplomban. A már reménytelennek tűnő ügyekben is hathatósan közbenjáró szentként tisztelt Szent Rita életéről és erényeiről csütörtökönként elmélkedhetnek az összegyűlt hívek, kérve segítségét a Mindenhatónál különféle ügyeinkben. Az imádságos előkészület minden alkalommal 17 órakor kezdődik, mialatt szentgyónási lehetőség is kínálkozik, a szentmise bemutatására pedig 17:30-kor kerül sor. Az idei évben az első csütörtöki imaestre január 25-én kerül sor. A szentmise celebránsa és szónoka Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora lesz.

Február 10. – Farsangi családi batyubál

Hírdetés

Február 11. – Diákmise

Február 14. – Hamvazószerda

Február 16. (és a további péntekek) – Keresztúti ájtatosságok

Február 24. – Szabadegyetem

Március 4-10. – Közösségi sítúra Zuberecen,

s ezzel ér véget a harmadik negyedév:

http://pozsonyikatolikusok.sk/index.php/hirek/738-pasztoralis-ev-2017-2018


Forrás:pazmaneum.com
Tovább a cikkre »