A populizmusról

A populizmusról

Lehet, hogy amit ma „populizmusnak” bélyegeznek, az hamarosan az őszinte, világos beszéd, a határozott férfias cselekvés szinonimájává válik.

Úgy tűnik, a világnak újra kell értékelnie a populizmusról kialakított felfogását – köztük a konzervatívoknak is. Úgy tűnik ugyanis, hogy a politikai korrektséggel szemben az egyedüli mentsvár a „beszéljünk egyenesen” kultúrája, mellyel lerombolható a progresszív őszintétlenkedés és álságosság. Szóval úgy tűnik, hogy a populizmus az egy jó dolog.

Párizs, Brüsszel, majd újra Párizs, Nizza, Würzburg, München, Reutlingen, Ansbach, Rouen – s ki tudja még hány város, míg e sorok eljutnak a Kedves Olvasó monitorjára. E településeket egy dolog köti össze: az elmúlt hónapokban nemrég érkezett migránsok vagy migrációs háttérrel rendelkező bevándorlók terrortámadásokat követtek el itt Európa szívében. Még inkább bizonyossá vált tehát, melyet a józan ésszel rendelkezők hónapok, de igazából évek óta mondanak: a migráció és a terrorizmus között összefüggés van, az elmúlt egy-másfél év özönvízszerű áradata pedig növelte a biztonsági kockázatokat.

A gond ott van, hogy aki ezen nyilvánvaló összefüggésre felhívja a figyelmet, azt – jobb esetben – populistának bélyegzik. Populistának bélyegzik, mert a politikailag korrekt progresszívek nem akarják elismerni a tényeket: nem csak, hogy a „tényekről magukról folynak még a viták”, hanem egészen szánalmas módon a tényekből szürreális következtetéseket vonnak le. Az egy dolog, hogy olyan politikai javasasszonyok, mint Daniel-Cohn Bendit vagy Szanyi Tibor nem láttak még kora nyáron sem összefüggést az események között, de a németországi terrorcselekmények után a berlini kancelláriaminiszter és a „mértékadó” Spiegeltől érkezett vice-kormányszóvivőnő is azt mormogták monoton hangon, hogy „a migránsok nem jelentenek fokozott terrorveszélyt”. Náluk már csak a még mértékadóbb nyugati sajtó jobb, amely nem a terrorizmusban lát veszélyt, hanem abban, hogy a galád populisták azt még össze is merik kötni a migrációval – és ez az igazi probléma, mert akkor megerősödnek. Ja, hogy azért erősödnek meg, mert az emberek is ugyanezt gondolják, szemben a polkorrekt elittel? Mellékes körülmény. (Kicsit hasonlatos képlet, amikor kiderül: az amerikai demokrata pártvezetés manipulálta Bernie Sanders ellenében az előválasztási folyamatot – de a vita nem a megtörtént és elismert manipulálásról szól, hanem hogy annak kiszivárogtatása Trump és Putyin közös akciója volt-e.)

Igen, tény, hogy a populistának „bélyegzett” politikusok – Trumptól kezdve Orbánon át Norbert Hoferig – kimondják egyenesen a dolgokat. Például, hogy nem kérnek a bevándorlásból, mert az fokozza a terrorveszélyt és így „bizonytalanná teszi a jövőt”. Ilyenkor persze jönnek a „civilek” meg a „szakértők” és a genfi menekültügyi egyezményre hivatkoznak, hogy a menedékjog az egy univerzális emberi jog, bárkinek bárhol jár, ha kéri – csak azt felejtik el hozzátenni, hogy az egyezmény nem erről szól, azt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával karöltve és hosszú évek munkájával ők forgatták ki eredeti értelméből. Az ugyanis arról szól, hogy a menedékjog természetesen jár az üldözöttnek: ideiglenesen, amíg származási országában a konfliktus véget nem ér és csak az első menedék országában, azaz ott, ahol az illető élete vándorlása során először már nincsen veszélyben. Ebből sikerült mára egy globális szociális biztonsághoz való jogot kreálni – s aki ezt tagadja, az „populistának” minősül.

Azonban megeshet, hogy a miniszterelnöknek igaza volt Tusványoson, és a minősítés egy idő után még előnyére is válhat a manapság a fősodorból kirekesztetteknek. Magam is sokat gondolkodom azon, hogy ezt a nagy politikailag korrekt, eltunyult ködszurkálást az européer elit valóban el is hiszi, vagy már annyit mondogatta és politikai léte annyira erre épül, hogy kínos lenne bevallani: bocsánat, tévedtünk, vissza az egész!

Szóval lehet, hogy amit ma „populizmusnak” bélyegeznek, az hamarosan az őszinte, világos beszéd, a határozott férfias cselekvés szinonimájává válik. Ahogy Gazda Albert fogalmazta meg egészen plasztikusan az orbáni gondolatmenet lényegét: „A nehéz idők kemény férfiakat nevelnek, a kemény férfiak szebb időket teremtenek, a szebb idők gyenge férfiakat nevelnek, a gyenge férfiak nehéz időket hoznak. Az utolsó fázisnál járunk a képletben, és ha a biztonság veszni látszik, a szabadság helyett a kötelességek fontosabbakká válnak”.

És ha mindez így együtt igaz, akkor a konzervatívoknak meg kell barátkozniuk a gondolattal: az egykor lenézett populizmus lesz az egyetlen eszközük, hogy kitépjék a politikai korrektség fullánkját. Már csak azért is, hogy ne olyanok tegyék azt, akiktől tényleg megijedünk.  


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »