A pontozásos technika remekművei

A pontozásos technika remekművei

Manapság egyre divatosabbak a pontozó (pöttyöző) festéssel készült mandalák, kavicsok, vászonfestmények, kis dobozkák vagy ékszerkiegészítők. Olyan  népszerű festési technika ez, mely az ausztrál bennszülöttek művészetéből eredeztethető. Maga a festés folyamata meditációs állapotot idéz elő, az elkészült pontfestett mandala térharmonizáló, energetizáló hatással van ránk és környezetünkre egyaránt.

A „tudományosan“ hangzó bevezető után a bodrogközi Pólyánban élő Kasko Tímea személyében olyan alkotóval ismerkedünk meg, aki ugyancsak mandalákat készít és dísztárgyakat dekorál pontozó technikával. Tímea már gyerekkorában szívesen rajzolt, hiszen hamar ráébredt, hogy ez az elfoglaltság kikapcsolja, megnyugtatja. A pöttyözött mandalával a közösségi oldalon találkozott először. Megtetszett neki, magyarországi ismerőse, Andrea pedig ellátta hasznos tánácsokkal.

– Előbb megvásároltam a pontozó tollakat, az akrilfestékeket, a vásznakat, majd jó fél éven át gyakoroltam, mire annyi tapasztalatot szereztem, hogy bátran fel is vállaltam a műveimet

– kezdi a beszélgetést. Mindig a mandala közepéből indulok el, miközben, természetesen, a köröket előre  kimérem. Itt mérni és számolgatni mindenképpen kell! Általában 50×50 cm-es vásznon dolgozom, bár csináltam már ennél nagyobb mandalákat is. Megtapasztaltam azt is, ha naponta foglalkozom a hobbimmal, sokkal jobb eredmény születik, mint hosszabb  kihagyásokkal. Nem érzem úgy, hogy kiestem az alkotás ritmusából.

Hírdetés

Tímea szerint ezt a technikát bárki megtanulhatja, akiben van elég türelem, kitartás és precizitás. Igényesebb azonban a térhatású minta, ennek elkészítése akár 8 órát is igénybe vehet. Ha festés közben hibát követ el, vizes kendővel letörli, vagy az alapszínnel befesti.

 – Nálam a háttér színe leggyakrabban fekete. Meggyőződésem, hogy ez a szín mutatja meg legteljesebben egy mandala szépségeit! Tudni kell azt is, hogy a mandalák színei képesek az ember életének egyes területeit erősíteni.

A domináló színeknek tehát jelentése van. A fehér az együttérzés, megkönnyebülés, a fekete az újjászületés, a narancs a becsvágy kifejezője. Én a harmónia színét, a kéket imádom, Azt a színt használjuk dominánsként, amely területen szeretnénk minőségi javulást elérni. Fontos még megtalálni a színek megfelelő árnyalatait is, de ezt már a gyakorlat alapján lehet megtanulni és kikeverni – avat be hobbija titkaiba Tímea.

Megjelent a Magyar7 hetilap 20121/47. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »