A pontos célzás lesz a cél

A pontos célzás lesz a cél

Az augusztus 5-én kezdődő riói olimpiát felvezető sorozatunkban elsősorban azokat a sportágakat mutatjuk be az atlétikától a vízilabdáig, amelyekben a magyarok a dobogó közelébe kerülhetnek vagy érmet nyerhetnek. Ezúttal a sportlövők esélyeit nézzük át, azt a sportágét, amely az elmúlt években rendkívül látványosan kamatoztatta a 2012 óta nyújtott állami támogatásokat. Győrik Csaba szövetségi kapitány nyolc versenyzővel indulhatott útnak az olimpiára, amelyen akár több számban is összejöhet az érem.

A Magyar Sportlövőszövetség vezetése három-hat kvóta megszerzését tűzte ki célként az olimpiai kvalifikációs sorozat elején; a sportág bőven túlteljesített, hiszen az elmúlt két évben nyolc lövő biztosította a helyét Rióba. Érdekesség, hogy ezek a versenyzők mind a pisztolyos és puskás szakágból érkeztek, a koronglövők ezúttal lemaradtak az olimpiáról. Pedig közel járt a kvótaszerzéshez az acapulcói világkupán Hegyi Norbert, mint ahogyan a bakui Európa-játékokon Bognár Richárd is. Legutóbb 2004-ben, Athénban a skeetes Igaly Diána révén volt olimpiai bajnoka (egyben dobogósa) a sportágnak, s bár az előzetes esélylatolgatások alapján magyar sportlövőt nem sorolnak az egyértelmű aranyérmesek közé, több versenyzőnk is okozhat nagy meglepetést a szereplésével.

Férfi légpuskában Sidi Péter kezében mindig ott van az éremszerzés lehetősége, mellé egy fiatal versenyző, az ifjúsági Péni István zárkózott fel, aki, ha jó napot fog ki, szintén döntős helyen zárhat. Ugyanez igaz a női pisztolyosok között a világbajnoki bronzérmes Tobai-Sike Renátára, aki sportpisztolyban, valamint Csonka Zsófiára, aki légpisztolyban zárhat a legjobbak között, de az is megeshet, hogy a két rutinos lövő mellett a fiatal Egri Viktória lesz a nevető harmadik. Miskolczi Julianna 2014-ben Moszkvában Európa-csúccsal lett kontinensbajnok légpuskában, és bár az elmúlt két évben nehézségekkel küzdött, idén télen fegyvert cserélt, s a győri légfegyveres-Európa-bajnokságon egyből kvótát is szerzett.

– Viccesen hangzik, de már az első pillanatban kialakult a fegyverem és köztem a lelki kötődés, visszaadta az önbizalmamat. Hogy ez miben más? Elektromos sütésű, gyorsabb, tisztább, könnyebb vele tízeseket lőni – fogalmazott akkor Miskolczi Julianna.

A férfiaknál még két magyar indulóért szoríthatunk: nagy meglepetésre puskában Szabián Norbert, pisztolyban Tátrai Miklós kvalifikálta magát a riói kalandra.

– Vegyes összetételű, de úgy érzem, nagyon erős kis csapattal tudtunk elutazni a riói játékokra. Több emberünkben is benne van a bravúr lehetősége, az idősebbeket a múltjuk segítheti, a fiatalokat pedig az, hogy nem cipelnek terhet a vállukon – magyarázta Győrik Csaba szövetségi kapitány, aki hangsúlyozta: a sportágfejlesztési támogatásoknak köszönhetően nagyot tudott előrelépni a sportág, hiszen a felnőttcsapat mellett az utánpótlás-korosztályt is menedzselni tudták, s az utazások mellett jutott pénz eszközfejlesztésre is.

– Korábban az eszközök, fegyverek tekintetében valóban el voltunk maradva a nemzetközi elittől, az elmúlt években azonban változtatni tudtunk ezen is, a legjobb, legmodernebb fegyverekkel tudnak lőállásba lépni legjobbjaink, ezen a téren ki tudtuk egyenlíteni az erőviszonyokat – folytatta a szakember, aki nem titkolja: érmet remél csapatától.

Két versenyző több lehetőséghez is jut: Sidi Péter három számban (légpuska, kisöbű szabadpuska összetett 3×40, kisöbű szabadpuska fekvő), Tobai-Sike Renáta pedig két számban (légpisztoly, sportpisztoly) bizonyíthat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 02.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »