A pólós, akit lehet is szeretni

A pólós, akit lehet is szeretni

„Én eleve úgy kezdtem el vízilabdázni, hogy a világ legjobb játékosa akartam lenni” – emlékezett vissza Faragó Tamás a Festum Varadinum programsorozat alkalmával rendezett nagyváradi közönségtalálkozón, miközben a részvevők a montreali olimpiai aranyérmét adták kézről kézre a teremben. 

farago varad__b

Merthogy az 1976-os ötkarikás játékok aranyérmese, a magyar válogatott és a Vasas Sportklub világ- és Európa-bajnok átlövője még becses relikviáját is magával hozta a csütörtök esti eseményre, amely kötetlen beszélgetéssé alakulva engedett betekintést a hármas ikrek édesapjának múltjába és jelenébe.

Mágikus érzés

A kezdetben még kézilabdázással „incselkedő” Faragó Tamás úgy tartja, hogy a szerencse, a sors, no meg egy testnevelőtanár vezényelte az uszodába, ahol gyorsan felismerték a tehetségét. „Azt szoktam mondani, kicsit nagyképűen, hogy nálam tehetségesebb még nem ment le az uszodába, de nálam többet nem is tréningezett. Ez ritkán adódik. Az órák után mindig lementem az uszodába. Vannak, akik arra emlékeznek, hogy amikor már leoltották a világítást és csak a takarítólámpák égtek, én még mindig skáláztam” – mondta. Megfogalmazása szerint „idegesítő” gyermek volt, de racionális is, mert szegény családból származva gyorsan meglátta a lehetőséget a vízilabdázásban. Fiatalon kitűzött merész célja nem is volt annyira elérhetetlen, mert ha valaki Magyarországon a legjobb pólós, az már majdnem a világ legjobbja is egyben. Nem is érzékelte, hogy ennek eléréséért áldozatott hozott volna. „A vízilabda és ez a kultúra mindig olyan mágikus érzést adott. Szinte mint a morfium. Az ember szenvedéllyel ragaszkodott és alig várta, hogy ismét abba a közösségbe bekerüljön, és ott időt eltöltsön” – mesélte.

Tizennégy éves korában még a BVSC-ben kezdett el pólózni, utána került át a Vasashoz – amelynek elnökségi tagja, a sepsiszentgyörgyi származású Jákó János is elkísérte Nagyváradra – ,amelyhez külföldi pályafutása után vissza is tért. „Igazából gyermekként Fradi-drukker voltam, mert úgy tanultuk, hogy a magyarok színe a zöld-fehér, mert a piros az kötelező. De az ember oda tartozik szívesen, ahol szeretik. De engem lehet is szeretni, mégis kilenc bajnokságot nyertem a Vasassal. Kölcsönösen büszkék lehetünk egymásra” – mondta nevetve.

Tizenhat évesen már a felnőtt válogatott tagja volt. Ott örömmel fogadták a tehetséget és akkoriban még nem volt annyira magabiztos, hanem szófogadó fiúként igyekezett kamatoztatni jó fizikai adottságait. Előnyt jelentett, hogy egyszerre volt nagyon erős és nagyon hajlékony, 49–50-es lábméretével pedig könnyebben tudta taposni a vizet. „Nagyon tudatos voltam. Vezettem egy füzetet, amelyben feljegyeztem, ha a vízilabdában valami megszégyenülés ért. Én emlékezni akartam, hogy velem még egyszer az ne forduljon elő. És gyakoroltam. Mert fontos a fizikum, a kondíció, de azért a profi és az amatőr között nem az erőnlét és a technika jelenti a különbséget. A profi a harmadik lépést is ismeri, az amatőr mindig csak a következő lépést. A magyar labdarúgásnak ez a legnagyobb hátránya” – magyarázta. Hangsúlyozta, hogy a sportban – akár az életben – szinte minden pillanatban döntetni kell, a döntések összesítése adja az eredményt. „Az eredményjelző pedig mindig igazságos” – vallja Faragó.

Az uszoda „nyomorúsága”

A tanulás mellett – testnevelői és állatorvosi egyetemet is végzett – gyakorlatilag az uszodában élt, ott mindent megtalált, a „csajozás” sem okozott nagy erőfeszítést. „Mondhatnánk a nézők 60–70 százaléka fiatal csaj volt. Át kellett őket lépni” – emlékezett vissza. És szerinte épp az „uszoda nyomorúsága” adta a magyarországi vízilabdázás erejét. „Akkoriban olyan kevés volt belőle, hogy mindenki a Margitszigeten edzett, majd mikor felépült, a Császár-Komjádi Sportuszodában. Az előcsarnoka egy szentély, márványtáblába van vésve minden olimpiai bajnok neve. Gyermekként néztük, hogy milyen fantasztikus. Az is olyan élmény, hogy a sportuszodában minimum egy olimpiai bajnokkal találkozhatunk. Ha az ember el akart lesni valamit, akkor csak lement az uszodába és megnézte a bajnokokat” – idézte fel.

Mosdónyi jutalom

Faragó Tamás a szocializmus gyermeke volt, de bevallása szerint hiába nőtt fel szoba-konyhás lakásban és élt szinte 16 éves kora óta egyedül, mert a mindenkori kormánytól a későbbiekben – akkor sem, amikor felajánlották – sem kért kegyeket. Pedig olimpiai címét is csak 60 ezer forinttal jutalmazták akkoriban, olyan körülmények között, hogy egy lakás négyzetmétere 40 ezer forint volt Magyarországon. „Pontosan egy vécényi jutalmat biztosítottak nekünk – idézte fel korabeli sajtónyilatkozatát – Én vagyok az a Twist Olivér, aki kilép a szatócsbolt ajtaján és találkozik az idős úrral, aki felkarolja. De én nem találkoztam idős úrral, hanem a vízilabdában saját magamnak teremtettem meg a dolgokat” – mondta. Komolyabb pénzt csak a német bajnokságban – ahol még mindig ő az örökranglista gólkirálya –, a Düsseldorfnál eltöltött három év alatt keresett. Részben pénzügyi okai voltak amúgy annak is, hogy kezdeti terveivel ellentétben nem humánorvosit, hanem állatorvosit végzett, hiszen előbbihez el kellett volna hagynia szeretett Vasasát és át kellett volna igazolnia a Budapesti OSC-hez.

A közönségtalálkozón amúgy szóba került az 1984-es Vasas–Ferencváros bajnoki rangadó is, ahol verekedett a zöld-fehér színekben játszó Kemény Dénessel, a férfi válogatott későbbi sikerkapitányával. Ezzel kapcsolatban elárulta, hogy nem verekedés volt, mert csak ő ütött. „Volt, amikor kiütöttem a Szívóst, de mert valaki bántott” – magyarázta. Visszaemlékezett egy düsseldorfi csapattársára, Lőrincz Gyuszira is, aki Bukarestből érkezett, kiváló játékos volt, de „bolond”. „Egy mérkőzésen, ahol hatalmas nagy feszültség volt intettem neki feltartott tenyérrel, hogy nyugi. A következő pillanatban azt látom, hogy egy játékos lebeg a víz felszínén és ömlik a fejéből a vér. Tudtam, hogy csak a Gyuszi lehet. Kérdezem, s mondja: te mutattak, hogy ötös. Ezért, egyből megkereste az ötöst, és leütötte, mert azt gondolta, hogy bántott” – mesélte Faragó.

Meghatja a tehetség

Pedagógia hajlama már játékosként is beküldte őt a medencébe a gyermekek közé, így nem véletlen, hogy pályafutása után edzőként dolgozott. „Én elsősorban férfiakat nevelek, és mellette, ha akarják, megtanítom őket vízilabdázni” – fogalmazott. Edzőként a Vasasnak két Magyar Kupát szerzett, a magyar női válogatottal világbajnoki címet, Világkupát és Eb-t is nyert, de ezzel együtt sem tartja magát igazán jó edzőnek. „Azért nem lehetek igazán jó edző, mert nem vagyok erőszakos. Én abból akarok igazán jó vízilabdázót csinálni, aki akarja, aki be van kattanva” – magyarázta a Varga-testvérek tehetségét is felfedező Faragó.

A nőkkel szeretett dolgozni, mert nagyon racionálisak. Nem kellett velük hadakoznia. „A férfiak mindig okoskodnak. Légvonalban öt kilométer, de ő tud egy rövidebb utat” – példázta a sportág megreformálását amúgy régóta szorgalmazó Faragó. Most is jelezte, hogy ez a „dilije”, szeretné, ha a sportág 21. századivá válna, ugyanakkor szerinte nem neki, hanem a közönségnek, a szponzoroknak, a tévének kell kitalálnia, hogy még látványosabb legyen. „Én vízilabda-rajongó vagyok, meghatódom, amikor látom a tehetséget, aki becsületesen játszik” – hangsúlyozta a szakkommentátorként is tevékenykedő, pólóiskolát is vezető Faragó.

Megérteni valamit

Amint a beszélgetés során kiderült, a magyar vízilabdázás emblematikus alakja máig rendkívül aktív életet él. Ezzel együtt jelezte, most már lassan ahhoz a szakaszhoz érkezik, amikor „illik valamit megérteni”. „Úgy gondolom, hogy miután földi nyomot már hagytam, most a másik feladat van hátra. Nem olyan könynyű méltósággal, értelmesen megöregedni, a lelkedet olyan harmóniába hozni, hogy ez sikerüljön. Ezen vagyok, jó lenne valamit megérteni saját magamban” – fogalmazott. Mint kiderült, mindhárom 15 éves gyermeke – két lánya és egy fia – vízilabdázott, illetve vízilabdázik, ifjabb Faragó Tamás pedig igen tehetséges, csak hiányzik belőle a „ragadozóvér”. Mint mesélte, a fia meccsein nemcsak szurkol, hanem gyakran elégedetlenkedik is.

„Egy barátom viszont erre rákérdezett: szerinted a Messi fia hogy fog focizni? És tényleg, ebben az apa-fia kapcsolatban az a legfontosabb hogy a barátság megmaradjon” – tette hozzá. Azt is megtudtuk, hogy már fiatalon, amikor Keserűéket a medencében látta idősen a labdát dobálni, eldöntötte, ha megéli azt a kort, nem fog már dobálni. „Amikor most hívnak a medencébe, elegánsan azt mondom: meguntam, mindig nyertem, azt is meg lehet unni” – zárta nevetve Faragó.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »