A Pohodán is fellép az első afgán női zenekar

A Pohodán is fellép az első afgán női zenekar

A 2017-es davosi Világgazdasági Fórum legnagyobb szenzációja volt a Zohra nevű első afgán női zenekar koncertje. A formáció tagjai akkor még a halálbüntetést kockáztatták a fellépéssel, de mára sem sokat javult a helyzetük.

Hírdetés

A trencséni Pohoda fesztivál szervezőinek köszönhetően a Zohra július folyamán, a fesztiválszereplés mellett, öt további szlovákiai helyszínen is fellép. 
„Ha már itt lesznek, vétek volna nem kihasználni a lehetőséget, hogy más városokban is láthassák őket az érdeklődők. És persze a művészeknek is meg akarjuk mutatni Szlovákiát” – mondta a keddi sajtótájékoztatón Michal Kaščák, a Pohoda fő szervezője. 
A Zohra puszta léte azt látszik bizonyítani, hogy Afganisztánban és a muzulmán világban megmozdult valami a női jogok terén. A csapat kilenc taggal indult 2014-ben, mostanra már harmincan vannak, és közülük csak egy lánynak kellett elköltöznie otthonról azért, hogy zenét tanulhasson. Nem minden családban nézik ugyanis jó szemmel az ilyesfajta ambíciókat. Pár évvel ezelőttig ugyanis a lányok iskolába sem járhattak, az pedig, hogy egy hangszerrel a kezükben kiálljanak a színpadra, teljességgel elképzelhetetlen volt. 
A Zohrát az az Ahmat Sarmast alapította, aki Afganisztánból elsőként lett a zenetudományok doktora. Oroszországban és Ausztráliában tanult, hazatérve pedig létre- hozta a Nemzeti Zenei Intézetet, ahová egy idő után már lányok is jelentkezhettek. Belőlük alakult a mostani Zohra magja, és az ötlet állítólag nem a mester fejéből pattant ki, hanem maguk a növendékek kezdeményezték. Ez pár hónappal azután történt, hogy Sarmast Meena ellen iszlám fanatikusok merényletet kíséreltek meg, melynek következtében elvesztette a hallását egyik fülére. 
A zenekar tagjai elkötelezettek a nemek közötti egyenlőség kivívása mellett, és biztosak benne, hogy a zene erejével segíthetik ezt a küzdelmet. Ezért is játszották el Davosban Beethoven Örömódáját, amely mára afgán és nyugati zenét is tartalmazó repertoárjuk részévé vált. Berlinben egy hónappal az ottani karácsonyi vásáron történt terrortámadás után léptek fel, és a koncertet az áldozatok emlékének szentelték. Azóta több európai városban jártak, a közönség mellett a sajtó részéről is mindenütt fokozott figyelem övezi őket. 
Ezeket a fellépéseket azonban nem könnyű megszervezni. Michal Kaščák szerint ez volt a Pohoda történetének eddigi legnehezebb procedúrája, mind logisztikailag, mind a szervezést illetően. „Amikor először láttuk ezt a zenekart az interneten, azonnal tudtuk, hogy el kell hoznunk őket a fesztiválunkra. Nem sejtettük, mennyi munkával jár, hogy egyáltalán beléphessenek az Európai Unió területére”– mesélte a szervezőcsapat vezetője. 
Az ilyen részletekkel általában nem szoktuk terhelni az olvasót, de most kivételt teszünk. A szervezőknek először is kérvényezniük kellett az afgán belügyminisztériumban a lányok útleveleinek kiadását. Azokat ugyanis az afgán állampolgárok nem tarthatják maguknál, csak akkor juthatnak hozzá az útlevelükhöz, ha hivatalos meghívást kapnak külföldről. Ezután a vízumok intézése következett. Mivel Szlovákiának nincs nagykövetsége Kabulban, mind a harminc embernek Pakisztánba vagy Iránba kellett volna utaznia ez ügyben. A szervezőknek végül sikerült megállapodniuk Csehország kabuli nagykövetségével, hogy kivételesen ott intézhessék a lányok vízumait. Az Európai Unió területén egészségügyi biztosításra is szükség van, Afganisztánban viszont ez ismeretlen fogalom. Sokáig nem akadt egyetlen szlovákiai biztosító sem, amelyik hajlandó lett volna unión kívüli országból érkezők számára biztosítást kötni. De ez is megoldódott, már „csak” a repülőjegyek lefoglalása maradt hátra Kabulból a bécsi reptérre, dubaji átszállással. Olyan járatot kellett találni a fesztivál előtti napokban, amelyre az egész zenekar felfér. 
Mindezt csak azért meséltük el, hogy önök is úgy érezzék, kár lenne kihagyniuk a Zohra koncertjét július 13-án, szombaton a Pohodán. A fesztiválra nem készülők Trencsén főterén is meghallgathatják őket, majd pedig Nagyszombat, Zsolna, Pozsony és Besztercebánya következik. Az időpontokat később közlik a szervezők. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »