A PM és az LMP máris összemelegedne Schiffer nélkül

A PM és az LMP máris összemelegedne Schiffer nélkül

MTI nyomán

Alighogy Schiffer András eltűnt a képből, az LMP máris gőzerővel nekikezdett, hogy totálisan lenullázza magát. A Magyar Idők úgy értesült: informális egyeztetések kezdődtek a Párbeszéd Magyarországért (PM) párt és a Lehet Más a Politika (LMP) párt között a lehetséges együttműködésről, azt követően, hogy Schiffer András bejelentette a pártpolitikából való távozását.

A lap csütörtöki számában a felgyorsult közeledés okaként a PM a vasárnapi dunaújvárosi időközi választáson elért hétszázalékos eredményét említette, amit több forrás is megerősített.

A PM szóvivője szerint ilyesmiről nincs szó, bár a napokban “véletlenül összefutott az utcán pár LMP-s politikussal”. Tordai Bence ugyanakkor hangoztatta, tavaly már volt együttműködés az LMP-vel a korrupcióellenes Igazmondó Alapítvány létrehozásakor. A szóvivő elismerte a lapnak, hogy figyelemmel követik az LMP-sek a Schiffer András utáni időszakra vonatkozó nyilatkozatait.

A cikk felidézte, hogy Szél Bernadett, az LMP jelenleg egyedüli vezetője a lehetséges együttműködést, irányváltást firtató korábbi kérdésekre úgy válaszolt, hogy az LMP önállóan indul a 2018-as választáson, de adott ügyekben készséggel együttműködik bármelyik ellenzéki párttal.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »